Apák, nektek nyűg a gyereketekkel lenni?

Sosem volt nyűg.

Itt már megkaptam, a magamét, hogy hazudik.

1. Ketten akartuk a gyerekeket.

2. Minden fejlődésük öremmel büszkeséggel töltött el.

3. Szinte mindennap játszottam velük. Mikor akarták. Társasjátékok, kártyák, foci stb..

4. Én hoztam haza őket az óviból.

5. Én tanultam velük. A párom este átnézte a táskájukat, s kikérdezte őket.

Mivel én 5-13 így dolgoztam, a nejem 8-16 ig, így érthető,szerintem.

Kedves 4!

Az én férjem csodálatos apuka az első perctől kezdve.

Szívesen foglalkozott a gyerekeinkkel, pelenkázta, etette őket, ha szükséges volt, vagy éppen el kellett mennem valahova. Oviba és iskolába felváltva hoztuk-vittük őket (nagyszülők még dolgoztak, nem tudtak besegíteni)

Tanulni nem szívesen tanult velük, de megtanította őket biciklizni, barkácsolni, füvet nyírni és kertészkedni.

Orvoshoz is el vitte őket, lázat mért és százféle trükkel imádkozta beléjük a keserű gyógyszereket...

Amikor kamaszok lettek, hozta-vitte a buliba a lányunkat, ha szólt, hogy ne kelljen egyedül mennie sehova. A fiú mellett kiállt, amikor a suliban hülyeségeket csinált, csak itthon szidta le. Most nyáron a kicsi lánnyal minden nap focizott, akármilyen fáradt volt az éjszakás müszak előtt.

Nem tökéletes, mert időnként türelmetlen és ideges, de mégis mindent megtesz értük, mert soha nem felejtette el, milyen volt nyolc órán keresztül a szülőszoba ajtajánál állni, és várni a hírt a nővérektől, hogy csak az első gyerekünk halt-e meg, vagy én is vele megyek.