Miért tart gonosznak az anyám?

"Ezt úgy értettem, hogy első látásra milyennek tűnök. Nyilván nekem is bőven vannak hibám.

Ahha,most jössz az "én úgy értettem" dumával.

"Nem egoista az, aki elismeri a saját eredményeit. Rengeteget tanultam és dolgoztam, és igenis sikeres vagyok. Ennyi."

Ez a "sikeres vagyok" duma csak és kizárólag egoizmusra utal.

"Ha az összes jogi egyetem a világon megszűnik, és sehová nem vesznek fel, akkor nem, nem fogok jogot tanulni. Látom sikerült megragadni a lenyeget."

Basszus... Ennyire hülye hogy lehetsz?

SEMMI nem garantálja azt,hogy bejutsz az egyetemre. Nem 1 olyan ember van,akinek nem sikerült bejutni egyetemre.

Ez is utal az egoizmusra,hogy szerinted biztos bejutsz az egyetemre.

"Olyan gyökér emberek vannak, te édes Istenem..."

Te sem vagy piskóta.

Rossz pszichológusnál voltál, ez egyértelmű. Egy jó szakember tartózkodik attól, hogy különféle skatulyákba próbálja gyömöszölni az ügyfelét. És igen, klinikai szakpszichológus nem kifejezetten diagnosztizálhat pszichiáteri végzettség nélkül, legfeljebb lehetnek sejtései, aminek hatására továbbküld pszichiáterhez diagnózis hivatalos felállítása vagy adott lehetőségek kizárása végett. Ha ennek ellenére a pszichológusod sorba vett egy sor egyébként is nehezen körvonalazható mentális állapotot, hogy "rád próbálja" őket ahelyett, hogy ténylegesen a saját szakterületével foglalkozott volna - beszédbe elegyedve Veled - az felvet kérdéseket a kompetenciáját illetően. Pedig érdemes lenne pszichoterápiára járnod, csak éppen egy jó szakemberhez. A számodra bejövős szakembert úgy ismered meg, hogy elmész hozzá 3-4 alkalommal és kapsz új szempontokat, egy-két dologról fény gyúl és úgy érzed, hogy ez érdekes, ígéretes, kíváncsivá válsz. Az a "szakember", akinél úgy érzed, hogy valamit rosszall, ítélkezik, helytelenít abban, amit vagy ahogy elmondasz, olyan kérdéseket tesz fel, amik előítéletet sejtetnek vagy megpróbál rádsütni bélyegeket, az ilyet az első alkalommal ott kell hagyni. Egy jó terapeutánál sosem érzed azt, hogy ítélkezne vagy skatulyázna.

Egyébiránt kevés az a 17 éves, akinek nincs jobban felvágva a nyelve, ez egy normális tizenéves tünet, a törtetéssel egyetemben. „Fiatalságunk ... rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt. Manapság fiaink ... nem állnak fel, amikor a helyiségbe belép egy idős ember, feleselnek a szüleikkel és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok.” - mondá vala Szókratész úgy 2400 éve... Nyilván a család is meghatározó abban, hogy hogyan "reagálja le" a fiatal a saját tinédzserkorát, ha ilyen korban különféle mentális "állapotokat" állapítanának meg Nálad, az 99%-ban a szülők felelőssége.

Az is normális, hogy tisztában vagy az erősségeiddel. Érdemes a gyengeségeinkkel is ugyanígy képben lenni, de úgy látom, ettől sem zárkózol el, ha leírod a negatív viselkedésformáidat. Az egy álszent társadalmi elvárás, hogy NE legyünk tisztában az erősségeinkkel, ne legyünk azok tudatában. Persze eközben az élethez muszáj tudni, merre induljon el az ember, hiszen sokkal jobbak az esélyei, ha a tudását, tehetségét szolgálatába tudja állítani. De sajnos az van, hogy sokan csorgó nyállal esnek neked, ha ki mered mondani, hogy miben vagy jó. Még egy olimpiai bajnoktól is elvárnák, hogy szerényen értetlenkedjen, ha az eredményeit méltatják. Ez az ellenszenv onnan is fakadhat, hogy az ő családjukban ciki volt valamiben jobbnak lenni vagy jellemzően nem voltak soha semmiben kimagaslóak vagy a szüleik nem fektettek hangsúlyt arra, hogy megtalálják, miben jók, nem adtak nekik pozitív visszaigazolást vagy szándékosan elnyomták a tehetségeiket, pl. nehogymár a gyerekem sikeresebb legyen nálam. Az emberek rettenet irigyek és kicsinyesek tudnak lenni tudat alatt (meg felett is). Pedig sose lenne késő felfedezni valamit magunkban és elindulni azon az úton. Lehet, hogy a család elszúrta, deficittel küldött ki az életbe, nem nevezhető sikeresnek a szürke egér életpálya, de millió olyan sikersztori van, amikor ilyen helyzetből is egyszer csak valaki ihletet nyert mondjuk egy könyvből, filmből és talált valamit, amiben örömét leli és tehetséges is benne és kimagasló eredményeket ért el még élete hátralévő pár évében vagy évtizedében. Szóval ha valaki szürkeegér szindrómában szenved, még mindig van esélye a kitörésre, csak akkor a gyakorikérdések oldalon érdemes felhagyni a mások lehurrogásával és a felszabaduló tengersok energiát máris fordíthatja önmagára. ;) Mindazonáltal 17 évesen pontosan jól teszed, hogy max. jelenidőben fogalmazol, mert ilyenkor kezd csak beérni az, amit a szüleidtől csecsemőkorodtól szívsz magadba kritika nélkül. Ez mindenki életében egy időzített szerkezet, csak abban van különbség, hogy támogató családi háttér vagy ellenséges családi háttér programozta-e be az illető gyerekkorában. Utóbbi esetben ugyanis fiatal felnőttkorban szoktak robbanni az életvezetési nehézségek, problémák, szóval ha ilyen a batyud, fogalmad sincs róla, hogy mikor és hol esel majd orra a nagy életkezdésben. Erre is jó dolog az időben elkezdett megfelelő pszichoterápia, vezetett önismeret.

Azt nem tudom, miért tekintjük az egyetemre bekerülést annyira nagy dolognak. Ahogy elnézem az utóbbi években a legjobb egyetemekről érkező nyári gyakorlatosainkat, elképesztő színvonalsüllyedés látható, kb. írástudatlanok, szövegértés, fogalmazás, helyesírás, problémafelismerés nulla. Ha ők be tudnak kerülni, akkor a kérdező, aki nagyságrendekkel jobban fogalmaz és lát át problémákat 17 évesen... Jogra korábban sem a bekerülés, hanem a bentmaradás volt a problémás, de ezt gondolom a kreditrendszer valamelyest áthidalja. Mondjuk szerintem jogra az menjen, aki már az óvodában is jogi diplomához kötött foglalkozást szeretett volna csinálni felnőttként, és van benne annyi spiritusz, hogy az első naptól kezdve kihasználja az egyetemben rejlő lehetőségeket és extra szorgalommal tanul valami kitűzött célért, különben csak egy hatezredik ugyanolyan jogász lesz belőle fölösleges szenvedések árán.

De hogy a kérdésedről is szó legyen, az anyádat nem fogod tudni meggyőzni, mert az ő viselkedése és vélekedése nem Tőled függ, hanem attól, hogy mi van az Ő fejében, milyen öröklött sablonok szerint értelmezi a világot, a környezetét, az őt körülvevő emberek viselkedését, tetteit, szavait. Erre Neked semmi ráhatásod nincs, legfeljebb benyomsz rajta gombokat öntudatlanul. A zsigeri reakcióit az ő szülei írták az agyába, s ha az anyád nem foglalkozott a már említett önismerettel, akkor még mindig ezek határozzák meg. Erre rá szokott erősíteni, ha nem úgy alakul az élete, ahogy eltervezte (ami egyébként törvényszerű, ha NEM rendelkezik az ember önismerettel), így harag gyűlik fel benne, amit levezet, pl. Rajtad, mind kézenfekvő tárgyon. További kockázati tényező, ha apádra is haragszik, még egy ok, hogy Téged tegyen meg bűnbaknak. Úgy fogalmazol, hogy anyád "túltette magát", az azonban nem világos számomra, hogy min. Azon, hogy pszichológushoz jártál, aki mindenféle hülyeséggel riogatott? Eléggé meredek, bár gyakori eset, hogy a szülő a saját maga által okozott problémáért a gyerekét hibáztatja, akin kijönnek a tünetek. Mintha a gyerek kizárólag az ő bosszantásukra, a saját döntéséből zuhanna depresszióba, lenne kényszermozgásos, fejlesztene asztmát, bélgyulladást stb. Az ő szemszögükből van ebben némi logika, hiszen ha nem foglalkoznak a problémáik feltárásával, hanem csak hagyják elmérgesedni őket, egyre rosszabbul érzik magukat az bőrükben, azt a gyerek öntudatlanul leveszi és amíg a szülő a szőnyeg alá söpri, addig a gyerek fogja mutatni a legkülönfélébb mentális és testi tüneteket, szándékán kívül, csak mint egy tükör. Na, erre persze még jobban bepipul a szülő, saját kudarcát láthatja benne vagy még egy púpot a hátán.

Az anyád egyedül ő maga tudna változtatni a feltételezésein, ha szépen ő is elkezdene egy komoly önismereti utat és felismerné az érzései valós gyökerét, rálátna, hogy az nem Te vagy, hanem valami öntudatlan zsigeri beidegződés az apjától, anyjától, gyerekkorából. Törvényszerű. Te annyit tehetsz, hogy keresel egy fent vázolt, megfelelő terapeutát és rálépsz ugyanerre az önismereti útra. Ez nemcsak az anyád kezelésében segít majd, de abban is, hogy a szüleid által rádterhelt időzített bombák elfelejtsenek robbanni. Mert hogy a szüleid gondosan teleaggathattak velük, afelől a kérdésed nem hagy kétséget. Ezen felül még megpróbálhatsz beszélni az anyáddal úgy, hogy az érzéseidről beszélsz. Nem azt mondod, hogy ilyen vagy, olyan vagy, hanem hogy rosszul esik, amikor ezt hallod tőle, megkéred mondja el, hogy mivel adtál okot a feltételezéseire, elmondod, hogy szeretnéd, ha jó lenne a kapcsolatotok és mit tehetnél, hogyan fejlődhetnél, ahogy neki is tetszik, meg hogy így úgy érzed, nem értékel és nem tudsz megfelelni neki és ez elszomorít stb.