Félek az apámtól, szorongok. Mit tegyek?

Érdemes úgy kezdeni, hogy a szüleim elváltak. A húgommal az apukánknál élünk, anya egy kicsit messze lakik.

Az apukám egy perfekcionista (bocsi ha nem így írják) ember, akinél a legjobbnak kell lenni, pl. nagyon szereti a törit így abból is kitűnőnek kell lennem. A minap összevesztünk, vagyis inkább ő szidott, én meg hallgattam, mert félek. Egyik pillanatban teljesen normális és arra kér hogyha problémám van, akkor mondjam el neki, de ha meg elmondom hogy mi bajom van vele, akkor meg leszid, és azzal büntet hogy anyánál kell lennünk általában min. egy hónapig (anya nem egy katasztrofális ember éde maradjunk annyiban hogy megvolt az oka hogy eljöttünk).

Pályaválasztás előtt állok és apa mindenképp szakkörre akár járatni (4 éve zongorázok de idén a 8.o-ra való tekintettel már abba szeretném hagyni, utána úgysem lesz rá időm, ráadásul énekkaros is vagyok de azt annak ellenére hogy ő erőltette, semmibe veszi). Aztán ebből azt szűri le hogy én semmit nem fogok csinálni az életben, hogy én őt egy ATM-nek nézem mert hogy 4 éve megvett egy zongorát amit egyébként szakkörön kívül játszanék. Meg hogy negatív a hozzáállásom mindenhez, csak mert nem akarok megszakadni a sok stressz és teher alatt. Félek elmondani a véleményem mert bár tudom hogy kezet soha nem emelne ránk, kiabálna és megint elküldene.

Utána olvastam, és idegösszeroppanásom van, ami bárki bármit mond, egy 13 éves gyereknél nem normális. Azon a szinten vagyok hogy elköltözöm anyához, de ott meg a suli lenne teljesen lehetetlen mert soha nem jár busz arra, ráadásul húgom amilyen hülye biztos maradna, márpedig nélküle nem bírnám.

Mit kellene csinálnom, mit tennétek a helyemben?