Mit gondoltok, inkább a szülőnek nem sikerül elengednie gyermekét vagy inkább a gyerek nem tud/nem akar leválni a szülőjéről?

Bátyám és én simán leváltunk a szüleimről,nem volt semmi gond egyik oldalról se hiszen tudtuk ez így a jó. Kicsi öcsém aki sokkal fiatalabb nálunk,hát ő mindig kényeztetve volt, miután mi elköltöztünk és szerintem akkor jött rá anyám ,hogy a végén "egyedül" marad , így elég intenzív kényeztetés következett. Testvérem kapott is az alkalmon persze. Szóval most ott van 27 évesen anyám nyakán, csak teng leng mert dolgozni se akar, anyukám se igazán ösztönzi normális életre mert egy szó nélkül megkap mindent,úgy mintha 10 éves lenne. Szóval nálunk ez a helyzet

Nálunk zökkenőmentes volt.A gimi után dolgozni kezdtem és eljöttem otthonról.

Szerintem mind a kettő gyakori, de a gyerek gyakrabban nem tud leválni. Ez leginkább azért van, mert sokszor kivonják a gyerekeket bizonyos ügyekből, így az elég rémisztő is tud lenni felnőttként. "Anya/apa tudja, ő képes megoldani, én nem." Nem is igazán tanítják meg sokan a gyerekeiket bizonyos dolgokra, itt gondolok főként az önállóságra, például 18 évesen is elkíséri a szülő a gyerekét az orvoshoz, bemegy vele. De ez kicsit fura példa, viszont ez is ilyesmi. Meg igazából kényelmesebb az, hogy otthon vannak, a fő ügyeket a szülők intézik (számla és társai). Aztán a szülői részről van az, mint például nálunk is. Felhoztam már párszor, hogy most már ideje lenne elköltöznöm. Eleinte anyum bele is ment, de aztán elgondolkozhatott, hogy nem lesz neki, aki segítsen, utána már rendesen tiltakozott.