Akik fiatalon költöztek el. Elmesélnétek hogy történt?

19 évesen, gimi után költöztem el egy másik országba, ahol elkezdtem az egyetemet. Szüleim fizettek mindent az első 1-1.5 évben,-azt hogy mennyit most nem írom-, aztán lett munkám heti 2 napban, de apuék azóta is utalnak valamennyi pénzt, de jóval kevesebbet egyértelműen, ha már dolgozom is (ez volt a célja). Én nagyon hálás vagyok nekik, mert tudom hogy ezt önerőből nem értem volna el, ez 100%.

Tartjuk a kapcsolatot, 2 naponta beszélek apummal, anyával hetente. Anyum nagyon nem örült, amikor megtudta hogy elköltözöm, de szerencsére apa mindenben támogatott és szerinte sokkal jobb lehetőségeim lesznek a diploma megszerzése után külföldön, vagy akár Magyarországon is, ha visszamennék. Onnan volt pénzük a szüleimnek, hogy mindketten értelmiségiek, jó munkahelyük van + apukám ért a befektetésekhez, és van kiadó lakásuk. Összességében ennyi.

"De tök mindegy, hogy 18 vagy 19, ez nem számít fiatalnak költözés szempontjából"

Hogy ne számítana, amikor 18 alatt még fiatalkorú, elvileg el sem költözhet egyedül.

Amúgy meg, ma már majdnem 8 éves korig visszatartják a gyerekeket az oviban, tehát alapból szinte mindenki "év vesztes". És akkor még jönnek a nulladik osztályos gimik (ami ugye 5 év), ha szakközép, akkor pedig ott az ötödév a technikusi, és utána mennek fősulira/egyetemre.

18 evesen apammal kulfoldon dolgoztam, 2 ev alatt sikerult annyit sporolni hogy hazat vegyek videken.

Konkretan a szuloi haztol 300 meterre, igy a kapcsolattartas se maradt el.

Szuleim orultek hogy sajat labra probalok allni, alapbol elegge mamahotel ellenes nevelest kaptam.

19 évesen felvettek főiskolára, így 100 km-re költöztem. Beíratkoztam, elmentem dolgozni mellette (pakoltam, kasszáztam, forgalmat számláltam, lopásgátlóket tűzdeltem órákon át, korrepetáltam stb.). Elvégeztem, munkába álltam ugyanabba a városba, megismerkedtem a férjemmel és kicsit közelebb költöztünk a szüleimhez (70km).

Nem tudtak támogatni, bele estek a svéjci frank alapos dologba és volt még két testvérem. Én viszont tovább akartam tanulni, így léptem. Nekik volt lelki ismeret furdalásuk, mert nem tudtak segíteni. Vissza tartani nem tudtak volna, nem is tették, csendbe beletörődtek, hogy a saját utamra lépek.

Azóta is jó a kapcsolatunk, van már gyerekünk is, jönnek, mi is látogatjuk őket. Már kifizették a tartozást, most, amit nekem nem tudtak megadni, azt az unokára költik.