Miért kötelességem megbocsátani anyámnak?

Egyetértek veled és mondtam is apunak. Azt mondta, hogy meg fogja ettől a szédítéstől védeni, illetve anyai nagyszüleim is (ők tényleg szívből gyűlölik a lányukat emiatt). Azért nem volt hajlandó apu felügyeletében találkozni az öcsémmel, mert mikor volt ez a balhé 7 éve, talán említettem is, hogy betört hozzánk (minden zár le lett cserélve, nehogy a faszival kipakolják a házat, ablakon mászott be...). Egy hétköznap délelőtt, mert úgy gondolta, hogy apu ilyenkor mindig dolgozik, de ugye full depresszió volt és nem ment dolgozni hosszú hetekig, elkapta mikor osont be szobába és nagyon megverte, nem részletezném, de volt törés is meg minden. És azt mondja, emiatt fél tőle. Pedig már nem bántaná és akkor sem azért bántotta, mert elhagyta, hanem hogy minket ÍGY hagyott itt és hogy utána még van képe betörni meg hát azokban a depis heteiben nagyon sokat ivott, pedig előtte és azóta sem szokott szerencsére. Na mindegy, de emögé bújt anyám.

Amúgy szerencsére nem olyat akar, hogy öcsémet magához vegye vagy valami, de közel költöztek hozzánk és gondolom azért akar békét, hogy jópofáskodjuk róla és ne utálják... hogy hogy megváltozott meg ilyenek.

"Kérdező, én magam miatt, magamban megbocsátanék. A legtöbb betegség az elfojtott érzések miatt alakul ki."

Igen. Jártam pszichológushoz és kineziológushoz is, de most ez a felbukkanás picit feltépett... Már nem szoktam úgy élni a napjaimat, hogy sokszor gondolok rá vagy arra, hogy haragszom. De most kicsit megdöntött ez, pedig ismét nem akarok amúgy, de beszéni sem vele, nem hogy találkozni vagy mosolyogni vagy az elvált anyuhoz járni...