Akik bántalmazó szülők mellett nőttetek fel, mit fogtok másképp csinálni ha lesz gyereketek?

Alkoholista anyám volt, aki mindig előbb ütött utána kérdezett. Sokszor megalázott, sosem dicsért. Akkor megfogadtam, hogy ha egyszer gyerekem lesz, engem az anyját sosem fogja részegen látni.

Azóta már nekem is felnőtt fiam van(26) , soha nem látott részegen, még inni sem, mert nem iszom alkoholt. Sosem ütöttem meg. Persze szoktunk vitázni, veszekedni, de mindig tudunk beszélgetni, mindig kérdezem, hogy telt a napja, jókat dumálunk. Kicsiként, nagyként, felnőttként is megdicsérem ha valami sikerélménye van, mert biztos vagyok benne, hogy a dicséret igenis mindenkinek kell, és jó érzés. Én nem kaptam soha.

Talán 1 negatív dolog van amin nem tudok túllépni. Talán mert nem volt alkalmam megismerni, átélni az érzést. Szeretm a fiam, meghalnék érte, de nem tudok majmolásig ragaszkodni hozzá. Talán ez jó neki, mert szabad, de néha úgy érzem jobban is kimutathatnám az érzelmeimet. Igyekszem.

47/N

Szerintem sokkal céltudatosabbak,racionálisabbak azok a szülők akiket gyerekként bántalmaztak.

Előnyei:tudják mit akarnak elérni és mit nem!

a bántalmazásokból fakadóan kilóméterekre megérzik kikkel nem akarnak semmilyen kapcsolatot,valamint előre látják hogyan tudják a gyermeküket megvédeni azokkal szemben akikről a normál körülmények között felnőtt gyermek nem is sejti.

Az érzelmileg kevesett kapottat nem zavarja a tudat,hogy nem szeretik,tehát nem lehet ezen az alapon zsarolni nemcsak itthon hanem később a munkahelyen vagy egyéb társas közösségben!

Az önismerete lényegesen erősebb a sérült feléről de az emberismerete is fejlettebb.

Hátrányai: a lányok az apjuk természetéhez,a fiúk az anyjuk természetéhez hasonló jövendőbelit választanak,megvan az esély,hogy ugyanazt éli át felnőttként amit gyerekként már megélt.Ennek oka,sajnos az adott életformát ismeri csak!

Vannak berögződött szokásaink amik akaratlanul is m

megjelennek.

Az érzelmileg sérült ember nehezen nyílik meg,nem mer beszélni félelmeiről,nem meri átölelni akit barátnak tekint,fél elhinni azt is,hogy valaki tiszta szívből szeretheti.

Anyám soha nem ölelt meg. Én a lányomnak (fiatal felnőtt lány) a lelkét kiszorítom, úgy megölelgetem:)

Én mindig azt hallottam otthon, hogy szarra sem fogom vinni (közgazdás, adószakértő lettem, saját ügyfélkörrel). Ennek ellenére a szüleimtől mindig csak a negatív kritikát hallottam, pedig 4,4-4,8 között mozogtam mindig. A lányomat soha nem tromfoltam le, mindig csak bíztattam. Sokszor mondtam olyat, hogy "ki oldaná meg, ha nem te", és hasonlók. Ő most 4 extrém nyelven beszélő tolmács, és bejárta a fél világot.

A "vicces" az, hogy engem is elismernek a munkámban, csak éppen szorongva csinálom. Ő pedig felszabadultan végzi a munkáját, hatalmas önbizalommal, sikerrel.

Nekem ennél nagyobb elégtétel nem kell.

Bar meg sajat gyerekem nincs, de evek ota gyerekekkel foglalkozom, es nagyon szeretem oket, meg ok is engem, ami nagyon jo erzes.

En mindent mashogy csinalok, nem ugy ahogy gyermekkoromban velem. Nem eroltetek semmit, nem szidalmazom oket, gyakran dicserek, es jatekkal/mesevel hozom meg a kedvuket ahhoz is, amihez addig nem volt.

Pl. ha egy gyerek nem akar enni, akkor nem tomom bele a kajat hanyasig (ahogy velem csinaltak es nem alazom meg olyanokkal, hogy "Kar beled ez is!"), hanem meset mondok hozza, es szinte eszre se veszi, hogy mar meg is ette az ebedet.

Gyakorlatilag mindegyikkel megtalalom a kozos hangot. Meg akkor is ha faradt, nyugos, hisztis, problemasabb vagy hiperaktiv.

Humorral, szeretettel, turelemmel es gyengedseggel barmelyik gyermeknel el lehet erni eredmenyeket.

A sajatommal is ugyanigy fogom csinalni. Addigra boven lesz tapasztalatom. :)