Miért van az, hogy egy anya másképp viselkedik az egyik gyertekével mint a másikkal?

Szerintem a szülők általában másképp viselkednek az egyik gyerekükkel, mint a másikkal. Főleg, ha az egyik lány, a másik meg fiú. Vagy az egyik idősebb, a másik meg fiatalabb. Vagy az egyik magasabb, a másik meg alacsony.

"anya, tesó, mama" - írod. Szóval nincs papa. Az is gond.

Lány vagy, tehát nem tanácsot vársz, de azért leírom, hogy én mit csinálnék a helyedben.

Először is vennék egy kockás füzetet, és kiszámolnám, milyen lehetőségeim vannak arra, hogy elköltözzek otthonról. (Nem költöznék még el, csak tisztáznám magammal.) Dolgozol, tehát biztosan nem 0 az esély rá.

Aztán megpróbálnék alkalmat találni arra, hogy négyszemközt beszélgethessek anyámmal. Ezt sem kell "behatáridőzni", ráér akkor, amikor mindkettőtöknek megfelel, és mindketten nyugodtak vagytok (ha vannak egyáltalán még ilyen pillanatok).

Akkor pedig megpróbálnám indulatok nélkül elmondani az általad itt leírtakat, hogy te úgy érzed, hogy...

És szeretnéd tudni, hogy mi ennek az oka, mit csináltál esetleg te rosszul, miben szeretnék, ha változtatnál.

Fontos, hogy ne vádló hangnemben vezesd ezt elő, mert azzal te magad is elzárhatod a higgadt tisztázás lehetőségét! Az elköltözés lehetőségét meg se említsd!

Aztán, utána, a kapott válasz alapján (ha kapsz egyáltalán) kell majd neked meghoznod a döntésedet a továbbiakról.

Jajj ne haragudj, hogy ezt írom (de sajnos tapasztalat): elmebetegeket ne próbálj megérteni, csak húzz el onnan minél előbb. Az egyik zűrt csinál maga körül, a másik meg tapsol hozzá, sőt még bántja is a szemét az a kevés fény (te), ami van a családban.

Akárhogy erőlködhetsz, nem fogják elismerni a sikereidet, az értékes jellemedet, és csak myomorultul fogod érezni magat ebben a közegben, ami még az önbizalmadnak sem fog jót tenni.

Ezek teljesen tudat alatti mozgatórugók, önhibádon kívül nyomsz be valamit az anyádnál, akinek nincs semmilyen önismereti hajlandósága valószínűleg, hogy a saját érzéseinek az okát önmagában keresse ahelyett, hogy a külvilágot büntetné. Lehetséges, hogy a bátyád viselkedése felett érzett tehetetlenségét vezeti le rajtad, esetleg pont úgy, hogy Neked "osztja ki" azt a büntetést, amit legszívesebben a bátyádnak adna, csak esetleg van benne egy tudattalan blokk, hogy nőként férfit büntessen. (Például, ha olyan családban nőtt fel, ahol a férfiak uralkodó, esetleg zsarnoki szerepet töltöttek be. Ez azt is megmagyarázná, miért nem követelt a bátyádtól soha semmit.)

Azt a saját érdekedben fel kellene ismerned, hogy ehhez Neked, a Te viselkedésednek semmi köze nincsen, ez az egész az ő sara. Normális önreflexióval bíró emberek képesek felismerni, hogyha valami változik bennük, új érzéseik generálódnak és annak a felelősségét nem vetítik a külvilágra, hanem magukban kezdenek kutatni és jó esetben pszichoterapeuta segítségét kérik ehhez.

Valahogy érdemes lenne függetlenítened magadat a (vélt) elvárásaitól. Nem hiszem, hogy féltékenységből próbálna gáncsolni Téged alapvetően, hiszen nem lehet annyira sikertelen anyád se, ha tudott taníttatni téged vagy a bátyád százezreket tudott lopni tőle, illetve ha még eltartja a két felnőtt gyerekét.

Három dolgot javasolnék Neked ezzel a háttérrel. 1) Próbálj meg elköltözni. Két állásod van, megvannak a képességeid, beköltözhetnél az egyetem kollégiumába. Akkor is, ha ugyanott van a lakhelyed, érdemes megpróbálni a családi körülményekre hivatkozva. Vagy egy messzi vidéki rokonnál állandó lakcímet létesíteni vagy átmenni távolabbi egyetemre. De valószínűleg tudnál finanszírozni egy albérleti szobát, illetve ha nem a fővárosról van szó, még egy lakást is. Az önállósodás tudata - még ha az egyelőre csak fizikai elszakadást jelent a családtól - feltöltő tud lenni normális esetben is ebben a korban, nem csak akkor, ha az otthon "romokban áll". 2) Anyádnál megpróbálhatod azt a fajta kommunikációt, hogy az érzéseidről beszélsz neki. Nem szó nélkül tűröd, amit művel Veled, hanem vagy már a "csatatéren" vagy utána mindenképp megemlíted, hogy ez rosszul esett és így meg úgy érzed magad, hogy úgy érzed hogy a szemében értéktelen vagy, esetleg manipulatíve mondhatod neki, hogy szeretnéd ha jobb lenne a kapcsolatotok és segítséget kérsz, hogy hogyan fejlődhetnél stb. 3) Neked is érdemes lenne vezetett önismerettel foglalkoznod, azaz egy számodra megfelelő pszichoterápiát keresve. Ugyanis ha anyádnak ilyen tudatalatti bevésődései vannak, ezeket 99,99%, hogy átadta Neked még gyerekkorodban, és ezek bármikor időzített bombaként robbanhatnak az ember életében, olyan életvezetési nehézségeket okozva akár társkeresés, párkapcsolat, akár munka vagy önérvényesítés terén, amivel akkor foglalkozni sokkal nagyobb energia, mint megelőzni őket. Mindazonáltal az ilyen önismereti munka abszolút jól segít a jelen helyzet kezelésében is.

Végül a fő kérdésedhez javaslok Neked egy könyvet: Születési sor(s)rend. Ez egy érdekes pszichológiai tanulmány rengeteg gyakorlati, igaz példával illusztrálva, hogy hogyan határozza meg a személyiségünket, illetve családtagjainkkal való viszonyainkat az, hogy hányadiknak születtünk, illetve még meglepő módon az is, hogy az adott családtag hányadik volt a sorban. Ez egy jó adalék ahhoz a kérdéshez, hogy egy anya miért kezeli különbözőképp a gyerekeit, illetve még ahhoz is kaphatsz pár ötletet, hogy miért vagytok "tűz és víz" a bátyáddal, vagyis miért olyan ő, amilyen, vagy épp Te hogyan köszönheted a környezetednek a saját személyiséged alakulását.