Ilyen helyzetben kötelező a jópofizás?

Sógornődék valamit kompenzálnak. A pénz nem minden, és lehet boldogtalanul élni akkor is, ha sok van belőle. Nekem az a tapasztalatom, hogy aki ennyire villog az anyagi javaival, az valójában tele van frusztrációval, ezért kell, hogy az érezhesse, hogy neki jobb, mint a többieknek. (Ismerek pár ilyet, a nőnek szilikonmell, mert nulla az önbizalma, a pasinak óriás terepjáró, mert - gondolom - kicsi a szerszám...)

Én nem vagyok gazdag, sőt. Mondhatni, a fejemre szakad a házam, és egyedülálló anya is vagyok. Van viszont egy párom, akinek mániája az utazás, így már nagyon sok helyre eljutottunk együtt. Annyira belebolondultam ebbe, hogy most már én is úgy gyűjtöttem a pénzt, hogy idén nyáron egy családi út is belefér, tengerpart, rákzabálás, gyerekekkel, meg a kedvesemmel. Mindezt úgy, hogy tényleg nem vet fel a pénz. Pénzünk arra van, amire nem sajnáljuk, megspóroljuk máson.

Persze, fotóz az ember, de főleg megéljük a pillanatokat. Nem az érdekel, hogy a szomszéd lássa, milyen jó volt nekünk, hanem az élmény, amit ott átélünk. És vagy fotózok, vagy megélem a pillanatot. Ha valaki ezer képet lő egy útról, az minimum furcsa. Nekem jó, ha 20 kép készül egy úton...

Szóval irigység helyett kezdd el böngészni a netet, kérdező, és keressetek valami akciós utat, aztán menjetek ti is világgá! Sógornődet pedig ne irigyeld, mert valahol ez a történet biztos, hogy nem kerek.

Szerintem meg gusztustalan dolog az irigység. Mi idén összehúzzuk a gatyaszárat egyéb kiadások miatt és nem megyünk, "csak belföldre". Mégis örültem neki, hogy tesómék kijutnak Olaszországba és érdekelt, hogy hova mennek és hol szállnak meg.

Úgyhogy nem, nem tipikus emberi tulajdonság az irigység, én tudok örülni annak, ha azok jól érzik magukat, akiket szeretek. Viszont ha észreveszem, hogy mások így viszonyulnak hozzám, ahogy te is a sógornődékhez, akkor azokat általában igyekszem leépíteni.

Nekem egy munkatársam volt ilyen. Behozta a képalbumjait, és elkezdte mutogatni már az első napomon.

Nem jutott idő megnézni mindet, de nem is volt baj..Odaadta, hogy vigyem haza, és nézzem meg otthon!

Legalább 5kg volt az egész...annyi album volt...

Elvittem, de bele se néztem.

Szerintem tereld a témát, ne is kérdezz vissza/reagálj mikor elkezd ezekről beszélni. Annál rosszabb. Az ilyenek imádnak a saját hülyeségükről beszélni, nem lehet őket leállítani ha belekezdenek

Én sem beszélnék azoknak a nyaralgatásaimról, akikről tudom, hogy ők nem tehetik meg, hogy elmenjenek nyaralni.

Amúgy aki azt írja, hogy menj el szépen tanulni, keményebben dolgozni, azért valljuk be ez nem az az ország, ahol ez megtérül.

Lehet valaki olyan dologhoz ért, amiből nem fog meggazdagodni, míg a másik olyan dolgohoz amit imád és sok pénzt lehet vele keresni.

Ez nem ezen múlik, nevetséges aki ezt mondja.

Amúgy kérdező én még azt is eltudom képzelni, hogy te nem is irigy vagy, hanem inkább irritál ahogy felvágnak azzal, amilyük van, mert te nem vagy ilyen, te nem tennéd ezt.

Emlékszem anno amikor én utazgattam rengeteget, mert az akkori párom megtehette , hogy elvisz ide-oda akkor a szerencsétlen barátnőmnek, aki csóró otthon volt a kisvárosban élte a kis unalmas hétköznapjait(mert tudtam , hogy ő is vágyna utazni stb stb...) akkor én neki alig meséltem az utazásokról , sőt...mindig úgy meséltem ha szóba is került, hogy áh nem is volt olyan jó , meg így meg úgy..azt sem tudtam, hogy kíméljem meg ettől az érzéstől, ami én azt gondolom teljesen egészséges és normális lehet, ha néha a hatalmába keríti az embert.

SZóvaé az én szememben engem nem az irigység vezérelne, hanem egyszerűen frsuztrálnak az ilyen emberek, akik felvágnak azzal amiük van.

Én soha nem vágtam fel az akkori életemmel, főleg, hogy a párom pénzén nyaralgattunk meg stb stb, mert én nem tehettem volna meg.

Mire vágtam volna fel?

Vagy amikor panaszkodnak nekem emberek volt már rá példa, hogy így meg úgy nincs pénzük amikor együtt nyaraltunk és utána látom, hogy 5 szatyor vásárolt termékkel jönnek haza a nyaralásból és a napjuka shoppingolásról szólt, akkor én sem bírtam ki , hogy ne szóljak be.

Ez nem irigység, és én ezt onnan tudom, hogy amikor nekem kolleganőmék mesélik, hogy hol voltak, miközben én nem tudtam menni évekig sehova , én mindig úgy éreztem kicsit, mintha én is ott lennék addig amíg meséli...

tudtam nekik örülni, hogy mesélik az élményeket, de nem felvágósan mesélték, hanem csak elmesélték, hogy mi hogy volt.

Amint megérzem a felvágóskodást, rögtön rosszul leszek, ezért én meg tudom különböztetni hogy mi az irigység és mi az amikor csak a másik személyisége zavar, és én azt gondolom nálad is ez a helyzet lehet.

Amúgy attól ők nem boldogabbak ám, hogy utazgatnak.