Mit tehetnék ezzel a helyzettel?

A problémám sajnos nem most kezdődött. Édesapám kiskoromban meghalt, így anyukámmal ketten maradtunk. Erején felül próbált, és próbál nekem mindent megadni, mert csak én vagyok neki. Illetve a keresztanyukám, aki anya testvérének a lánya, így nagyon közel áll anyukámhoz. Anyagilag, és lelkileg is nagyon sokat segített, de sajnos nem csak segítséget nyújtott, hanem nevelni is akart engem.

Kezdődött az evéssel. Finnyás vagyok, nagyon. Nagyon kevés az az étel, amit én megeszek, ezért nagyon sokáig csont és bőr voltam. Nem szeretek új dolgokat megkóstolni, enni, ez van. Ilyen vagyok. Sajnos a keresztanyám ezt valami krónikus dolognak fogta fel, és kitalálta, hogy akkor is megetet. De ez még csak a kezdet volt. Szép lassan mindenbe beleszólt. Az öltözködésembe, a stílusomba, a viselkedésembe. Elég karakán, odamondogató személyiség vagyok, megvédem az igazam és ellentétben az unokatesómmal (akit egyébként a keresztanyukám imád, mert azt mutatja amit látni akar) én nem tudok jó képet vágni, ha valami nem tetszik.

A másik vita forrás a tanuláson ment folyton. Én nem vagyok maximalista, és könyvmoly sem. Nem tudok leülni órákat tanulni, nekem elég a hármas is, neki nem, többet vár el tőlem. A saját akaratát próbálta kivetíteni rám. Mindenképp gimnáziumba akart küldeni, de szerencsére elrontottam a felvételit, és a város egyik legjobb szakközép iskolájába kerültem. Kicsit olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hogy olyanná akart folyton formálni, amilyen nem vagyok. Volt, hogy órákat papolt nekem a jövőmről, hogy el fogom szúrni, hogy anyukám rosszul nevel, mert nem vagyok kitűnő tanuló. Az évek során folyamatosan csak a megvetést, a piszkálódást kaptam tőle, ami mostanra már odáig fajult, hogy életképtelennek, és gonosznak titulált. Az életképtelen jelzőt azért kaptam meg, mert nem különböztettem meg a dobozos ketchupot a tubusostól. A gonosz jelző meg abból fakadt, hogy többször is szóltam anyukámnak, hogyha nekem van igazam álljon ki mellettem. Erre kitalálta, hogy ezt azért mondom, mert azt akarom, hogy ők ketten összevesszenek. Eszembe sem jutott, ilyesmi. De édesanyám tényleg soha nem állt ki mellettem, amit egy részről meg is értek, hiszen mi vagyunk a két legfontosabb ember az életében de a lánya vagyok, és nem állapot amit a keresztanyám tesz velem. Kisebb koromban próbáltam daccal védekezni ellene, hiszen anyukám nem állt ki mellettem akkor sem, nem lépett oda, és nem mondta azt, hogy elég. Aztán ahogy nőttem, megláttam a probléma forrását, de sokszor sírtam miatta, és kerestem magamban a hibát, hogy miért nem tudok neki megfelelni. A mai napig nem tudok. Beleszól a mindennapi életünkbe is. Anyának tesz szemrehányásokat, hogy biztos ő nevelt rosszul, amit azért tűrök nehezen, mert tudom hogy anyának rosszul esik, mégsem védi meg magát. Nekem beleszól abba, hogy kikkel barátkozom, hova megyek, bizonyos dolgokat miért így, vagy úgy csinálok. Folyton kigúnyol, hogyha valamit elszúrok, hogy én még erre sem vagyok képes, és bár hiába vagyok felnőtt ember, a közelében folyamatosan annak a 13 éves kislánynak érzem magam, aki voltam.

Egyik ismerősünk szerint, ha ezeket a szemére vetjük, megsértődik majd. De így sem maradhat. 19 éves vagyok nem hagyhatom, hogy ez tovább folytatódjon.

Mit tehetnék azért hogy ne sértődjön meg végleg, de valahogy próbálja meg visszafogni magát, hisz most már nem az a 13 éves kislány vagyok akit terrorban tarthat azzal, hogy hetekig keresztül néz rajta. (Igen, volt ilyen is)

Tényleg tanácstalan vagyok :/

19/L