Ha van olyan személy a családban akit általánosan a csalad nem kedvel, az nálatok miért van?

Nálunk az egyik nővérem élettársát nem szeretik.

Kezdjük ott, hogy amikor megismerkedtek a nővéremmel, még általános iskolába jártam, ahol egy osztály, aztán a fél iskola elkezdett csúfolni a kinézetemmel. Mondjuk tény, hogy tényleg nem vagyok valami szép, de azért az már túlzás volt, amit műveltek, kitaláltak nekem gúnyneveket és azokat kiabálták nekem az utcán is, volt, hogy random fiúk, akiket nem is ismertem, azt se tudtam, hanyadikosok, odajöttek hozzám szünetben, hogy iskola után megvárnak és szétverik az ocsmány pofámat, meg ilyenek :D Valamint a közösségi oldalakon is (facebook, myvip, stb.) megkerestek és üzenetben írogattak, hogy milyen ronda vagyok, szebbet szarnak nálam, stb., ha letiltottam őket, újraregisztráltak kamu fiókokkal és azokról zaklattak.

Szóval maradjunk annyiban, nem volt valami sok önbizalmam abban az időszakban, a nővérem pasija meg ezt megtudta és "poénból" ő is elkezdett ilyenekkel viccelődni, mindig ilyeneket szólogatott be nekem, amikor találkoztunk velük, hogy "Olyan ronda vagy, hogy mikor megszülettél, az orvos sírt fel", meg ilyesmik...Értitek, egy 35 éves ember ilyeneket mondott egy 14 éves kislánynak :"D Szánalmas. És egy idő után ha jöttek hozzánk, inkább a szobámban maradtam egész este, hogy még véletlenül se kelljen vele találkoznom, erre a nővérem nekem magyarázott, hogy milyen tapló vagyok, meg hülye is, amiért nem fogom fel, hogy csak viccel ezekkel..Hát nekem qrvára nem volt vicces.

De most már nem akkora a szája, ugyanis született a pasitól 2 gyereke, akiket nagy ívből leszar, valamint folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő úgy lett nevelve, hogy a nőnek az a dolga, hogy a férjét kiszolgálja. És ehhez tartja is magát, mert amikor az egyik gyereküket műtötték, b4szott kivenni egy szabadnapot, hogy legalább a kórházba elvigye őt meg a nővéremet, helyette annyit válaszolt, hogy hát megy arra busz, oldják meg...Végül apám vett ki szabadnapot, hogy elmenjen a nővéremékkel.

Amikor itt vannak nálunk, akkor is minden a nővéremre marad, az apjuk nagy ívből leszarja, hogy mondjuk a másfél éves gyerek felmászik valahova és mindjárt leesik, a nővérem meg ott ordibál neki állandóan, hogy fogja már meg a gyereket, vagy szóljon már rá, ha rosszat csinál, mintha meg se hallaná, beszél tovább o_O Volt már, hogy anyámék mondták neki, hogy amúgy nem zavarja, hogy a nővérem itt szólongatja már mióta, hogy fogja már meg a gyereket, mert mindjárt leesik tőle egy karnyújtásnyira? És erre azt válaszolta, hogy dehogy esik, vagy ha leesik, legalább megtanulja, hogy ne menjen oda, szóval a nővéremnek vagy nekünk kell odarohangálni...

Meg még sorolhatnám, de dióhéjban kb ennyi, ami miatt nem igazán szívlelik a családban :) Őszintén szólva, szerintem a nővérem meg is érdemli.

A bátyám egy szemét. Anyukámat megölte annyi stresszt okozott neki, volt, hogy megverte, engem is vert meg kiskoromban. El vette az összes pénzét, mikor meghalt anya, akkor már aznap hívott, hogy neki kell anya utolsó nyugdíja és elvette azt is. Ha valami nem úgy van, ahogy gondolja, akkor elmebeteg módon tombol, üvölt, tör-zúz. A nővérem esküvőjén teljesen lerészegedett és verekedett a sógorom egyik rokonával. Pár hete kért egy hivatalos papírról fényképet és nem láttam az üzenet egy órán át, aztán meg már azzal hívott, hogy átjön és megöl, ha nem küldöm el. Ilyenek miatt.

Ha meghal, ez egy jobb világ lesz.

A mi családunkban "apukám" ilyen. Kisbaba koromban otthagyta és meglopta anyukámat, azóta érthető módon az egész család neheztel rá.

A másik ilyen a nagymamám, akit én nagyon szeretek, de a család nagy része szóba sem áll vele. Ő mindenbe beleköt és rögtön elrontja az ember hangulatát(pl. unokatestvérem kb. 10 évesen mesélte neki, hogy jár táncolni és mennyire szereti, nagyi reakciója az volt, hogy "De mondta valaki, hogy tehetséges vagy benne? Ha nem, akkor minek jársz?"

Az a szomorú helyzet, hogy én vagyok a legkevésbé kedvelt a családban, csak én tudom az okát is...

Egyszerűen más vagyok, ennyi. Az én családomban mindenki ordítva beszél a másikkal, "olaszos" vérmérséklet, tányércsapkodás. Ha nem ordítasz, akkor nem számítasz. Egyszer én is olyan hangosan beszéltem mint ők és engedelmesedtek nekem, de utána meg én éreztem magam pocsékul. Mivel halk vagyok (és keveset beszélek), ezért ezzel biztos azt akarom kifejezni, hogy felettük állok és őket senkiknek tekintem.

Nem arra az egyetemre akartam tovább menni (és nem is oda mentem), mint amire ők akarták.

Sose szálltam be abba a "hobbiba", hogy kiszúrok valakit az utcán és elkezdem ócsárolni, hogy "nézd már milyen kövér! Szerintem még a férje se nyúlna hozzá, már ha egyáltalán van! Ölje meg magát az ilyen!".

Kamaszként már nem voltam hajlandó velük menni strandolni, mert ott kellett ülnöm mellettük és ezt hallgatni.

Most éppen azon áll a bál, hogy nem vagyok hajlandó a mostoha apámmal megcsináltatni a lakásfelújítást, pedig olcsóbb lenne és anyáméknak is segítség. Aham, aki szétvert rajtam egy-két seprűt? Aki molesztált 11 éves koromtól? Nem értik mi a bajom, szerintük ez a múlt, tovább kéne lépnem.

Igazából tényleg az van, hogy túlságosan különbözünk. Engem taszít az életmódjuk/életfelfogásuk, így csendben kivonom magam alóla (nem vitázom, nem vágom a képükbe), de ők erre képtelenek. Szerintük sznob vagyok, aki lenézi őket. A nagyapám kijelentette, hogy az ilyen "kisasszonyokat" a Dunába kéne lőni, miután megerőszakolta több katona és szétverték puskatussal a fejét. Mindenki egyetértett vele, ahogy abban is, hogy én reagáltam túl, amikor felálltam egy szó nélkül és hazamentem, mert "nem értem a viccet".

Képtelen vagyok sajnálni azt, hogy nem tartozom közéjük...