Vagytok olyanok akik egyháztartásban éltek és nem beszéltek egyik, másik személlyel illetve kerülitek?

Mostohaanyámmal voltam így.

Utált, minden szar volt neki, amit csinálok, lenézett, mert nem voltam színötös, a konyhába nem mehettem, mert elcseszem a kaját, stb.

Éltünk egymás mellett, aztán elköltöztem. Szakítás után kijelentette, hogy nem érdekli, mit csinálok, de oda hozzájuk (APÁHOZ) nem mehetek.

Ha nem fogad be egyik ismerős, akkor a híd alatt végzem.

Ennek volt 2 éve, azóta nem is köszönök neki - most már 1000km-re élek, de felőlem fel is dobhatja a taplát, az sem érdekel és egy könnycseppet nem ejtek majd érte.

Következmények a gyönöyrű lelki zsarolása miatt: anorexia, bulimia, megkezdett öngyilkosság, depresszió, nulla önbizalom, rettegés mindentől.

5. aztak... :O

Már nem aktuális, de:

Barátom kiment külföldre dolgozni, fél évre.

Én a szülői házba költöztem vissza, mert felesleges volt így albérletet fenntartani.

Anyám elvált, nagykorú öcsém akkor otthon lakott. Öcsém egy mérhetetlenül lusta, empátia nélküli ember. Akkor pont volt pár hétig munkája, de semmit nem adott a közösbe, viszont simán beleevett az én általam vásárolt kajába, vagy ha szedtem és törtem diót süteményhez, 5 percet nem állt a pulton, elvitte és megette kérdezés nélkül. Bár ő a saját pénzén ült, azt elvárta volna, hogy én adjak neki, amikor elverte a sajátját, volt hogy lopott belőle, dugdosnom kellett, aztán anyától kért mindig. A legundorítóbb talán az volt, amikor hízelkedve jött oda hozzám és én megörültem, jaj de jó beszélgetni fogunk, aztán jött a tudsz adni egy kis pénzt kérdés. Ilyenkor mondtam, hogy már nekem sincsen, erre rögtön kiment a szobából.

Házi-házkörüli munkába nem segített, anyával ketten lapátoltuk el a havat, vágtunk tüzelőt, mindent mi csináltunk miközben ő nagyon fáradtan felkelt délutánonként, akkor már munkanélküli volt és hatalmasakat ásítva kérdezte, hogy mi lesz ebédre. Jó párszor ordítottam vele, hogy mit képzel, anya fogja idősebben is eltartani, nem szégyelli hogy két dolgozó családtagja gondoskodik róla, és még lop is tőlünk stb. De ő csak vállvonogatva bevágta az ajtaját. Akkor nagyon megutáltam.

Egy idő után egyáltalán nem mosogattam el a dolgait, nem foglalkoztam a dolgaival, anyám próbált rám hatni, megmondtam neki, hogy ne haragudjon, de nem leszek egy semmirekellő ember cselédje, a rezsibe saját kajába beleadok, elvégzem a házimunka rám eső részét, de tőlem ne várja el ezt 10 órás munka után. Azóta eltelt jó pár év, de én azóta nem beszélek tesómmal, akkor is pár hét után már elmentünk egymás mellett.

Most külön lakik, anya pénzén természetesen, de enni is hazajár. Nem dolgozik, úgyis kitartják. Én a mai napig kerülöm, előre szólok, mikor megyek haza, hogy véletlenül se találkozzak vele.

Ja és tipikusan megkajál anyánál, majd az asztalon hagy mindent, és köszönés nélkül elmegy, esetleg előtte kér pénzt tőle.

Semmit nem köszön meg édesanyánknak. Nagymamánk nagyon szerette, ő is pénzelte, egy virágot nem vinne a sírjára, a temetésre is unottan, nagyképűen jött el.

A Te történeted mi, ha szabad kérdezni?

:)