Szerintetek helyre lehet hozni ilyen rokoni kapcsolatot?
20-30 év kövzöttiek vagyunk. Nekünk van családunk, házasok vagyunk 1 gyerekkel, x család is házas gyerek nélkül. Rokoni szálat nem akarok ecsetelni, de hiába próbálkozom, párom már rég feladta, sose jönnek át. Egy városban lakunk közel is, de nem is érdekli a gyerekünk se "x családot". Nos a vicc az egészben,hogy ez eddig ok is, de mikor hazamegyünk, rokonokhoz stb. Akkor úgy megjátszák, hogy jajj de cuki stb, de okos megy ez az egész becsapva a rokonságot a gyerekemet. Mindig valamilyen indokkal lemondják a találkozót ( ált. Fejfájás, de ez már betegség lehet akkor, ha ennyiszer fáj)... Sose érnek rá szombat este se, mert elfoglaltak (ott egyik fél tanul, másik dolgozik, nálunk mindketten tanulnuk + egyik fél dolgozik és diplomázunk idén és nehéz szakon vagyunk, tehát nekünk is van dolgunk, csak én már az illem miatt is hívom őket)
volt anno pár éve,hogy én beszélgettem nyári melóhelyen velük, kiszolgáltam egy vendéget, mire visszaértem ahol ültek, eltűntek....erre köv. Nap hallottuk vissza egy (rokontól), hogy mi miért nem beszélgetünk velük?
És csomó ilyen van, minket lenéznek( pedig az említett szak amire járunk marha nehéz, tehát nem tudom mire fel) eléggé egy álképet mutatnak magukrol. Külön az egyik fél még kezelhető, de ha ott a párja teljesen más lesz. Megy a versengés, ki kinek vesz drágább ajándékot, ki mennyit keres....én nem tudom, de ez lassan általános iskola szint, mi ki is szálltunk ebből. Mi nekünk van gyerek oda kell a pénz. Nagyon rosszulérzem magam emiatt, gyomorgörcsöm van ha haza kell menni,ugyanis ezt nem lehet helyrehozni...nekünk az az elv., hogy csöndbe maradunk, mert mimrt jó árulkodni? De én ezt nem bírom már.idegileg ki vagyok.rokonok meg lehiszik, hogy tényleg ilyenek és néha mi vagyunk a "csúnyák".
Nem tudunk velük beszélni....mit mondjunk? Ne legyetek már képmutatóak és ne hazudozzatok? Tehát elég rossz ügy. Sokan mondták ami nem megy nem kell erőltetni, de ezt sajnálom, hogy gyerekem, nem fogja tudni ki az "x család". Van sok barátunk tehát sok emberrel találkozik. Okos ügyes gyerek nem sír, igazi gyerek példakép...de nem is kérdeznek...rokonoknál meg megy: neked van a legügyesebb , legokosabb, hogy hallják a rokonok is.egyikük mondta, hogy már így beszél...erre én: hát már 2 hónapja( kb akkor látták 5perce 1 hónapja)
megy az egyás puszilgatása, jajj, de ügyes vagy, de okos vagy. Na ez elmg összetett, tehát tudnék még írni,de ennyi.
és a gyerekemet meg hagyjátok ki ebből.
mert akkor ne játszák el a hirtelen (kb. azt éreztetik, hogy jobb szülők leszünk, mint ti effektust, mert többet kezd játszani a gyerekemmel,mint én, hogy a rokon lássa)
ezt fel tudja fogni, aki engem hoz fel sz.r alaknak, hogy fittizek a gyerekemmel? nem fittizek vele. egy normális családban jók a viszonyok. attól, hogy nyilvánvalóan nem érdeklik az én gyerekem x családot, a rokonoknál sá játszák el. ennyi.
Elolvastam. Pl. azt is, hogy hívatlanul beállítottál a gyerekkel, hogy piszkálja a csőröd, miért foglalkoznak vele a családi összejöveteleken, ha közben nem mennek hozzátok, hogy titeket csesztetnek a rokonok, miért nem hívjátok őket, és muszáj megfelelni a rokonságnak, mert pénzzel támogatnak benneteket.
Összefoglalva: szültél, és most várod a másodikat (ha jól értettem), miközben férjeddel mindketten tanultok, és rászorultok a szülők pénzére. Ők elvárják, hogy jóban legyetek a tesóddal, te ezért hívod, de nem megy, a család előtt viszont remekül adja a kedves, törődő tesót. Azt kell mondjam, jól csinálja, tanulj tőle.:-)
utolsó: tudod a " színész szakmánál " "hasznosabb" dolgot tanulok, ha érted a célzást. És valamit nagyon elnéztél,hogy hivatlanul állítottam be? Mikor írtam én ilyet? Mióta megszületett a gyerekünk azóta nem hívtak, és nem is mentünk, csak egyszer egy rokonnal. Te valamit nagyon félreértesz :D. Nem lehet vmi fényes életed, ha azt ajánlod legyek kétszínű inkább, kösz nem. Szerintem a csilli -villi magamutogatásnál az egyenes vélemény többet ér.
Gyakori kérdéseken meg rengeteg a károgó ember. Kiváncsi lennék ha nyálas emberek vennének körül és mástól hallod vissza a hazugságokat mit mondanál? Biztos szegény hazudozó ember tehet róla mert neki nincs gyereke.
Támadjuk rötön az anyát mert fittizik a gyerekkel? Nem te láttad az undort az arcukon mikor bejelentettük? Akkor? És mint ismétlem, kb. Nem merem nekik elmondani a 2. Babát mert " sokkot" kapnának. Tehát könyörgök nyisd már ki a szemed.
És ismétlem nem jártam a fejükre, havi 1* ráírtam, aznap lemondták v pont akkor. Fel voltak háborordva h nem lesznek keresztszülei a gyereknek, de mire fel? Persze mi voltunk a rossz,hogy miért nem lehetnek, ment az árulkodás. Mikor még gondolkodtam,hogy legyenek, párom mondta nem ez lett vége: meg volt beszélve átjönnek fél órára egy sörre 7re. Aznap hívom,hogy akkor mit vegyknk? Hát ráérnek-e mégid najó negyed órára. Mi mivel tudtuk 7re jönnek elmentünk bevásárolni. 6:50 kor voltak ajtónál,hogy hol vagyunk, mondom útion hazafele, 5 perc. Kb. ...nem érnek rá nekik fontos dolguk van....havertól tudjuk,hogy 7re mentek kocsmába. Az a kocsma ( am.gy is 5 percre lakunk egymástól) félúton van.
6:57-re értünk haza sehol senki.
Párommal megbeszéltük,hogy biztos nem lesznek hiába megy hiszti.
Aki át se jön meg se kérdezi megvagyunk-e.
Tehát utoljára kérem, aki annyira idióta,hogy nem tudja értelmezni amit írok az ne írjon inkább semmit.
én reménykedek,egyszer jól kijovunk. Pest nagy város, de pár utca azért nem a világ vége :)
köszönöm válaszokat!
Látom, nem fogod fel. Nem tudsz nyerni.
Nem szeretnek téged és a családodat, egyikük sem. Ellenben, ahogy te se vagy képes felülemelkedni a családi idill ideálján és a szüleid véleményén, ők sem. Nem szeretnek titeket, de ők lennének a szarok, ha nem rajonganák és dicsérnék körbe a gyereket, amikor egyszerre vagytok ott. Ez az elvárás, s ugyanúgy, ahogy te, ők is a gyengébb ellenállás felé mennek, megjátszák magukat arra a pár órára, majd otthon jól kibeszélnek, hogy kövér/buta/illetlen/bunkó/tahó vagy te, a gyereked és a férjed is.
Ezek a tények. Ők is kizárólag azért tartják veletek a kapcsolatot, mert muszáj a szülők miatt, ellenben van egy olyan sejtésem, hogy mindig te voltál az érzékenyebb lelkű, a gondoskodóbb, az "anyaszerep" neked jutott, ezért a szüleitek tőled várják el ezt a viselkedésminát (kezdeményezz, légy megbocsátó, szeress fenntartások nélkül stb.).
Két lehetőséged van: játszmázol vagy a sarkadra állsz. Nem tudsz felnőtt embereket megváltoztatni, főleg megszerettetni nem tudod velük magad az akartuk ellenére.
Ha játszmázol (mint most teszik ők, remekül kihasználják, hogy a szüleid eleve tőled várják az érettebb, gondoskodóbb hozzáállást), akkor el tudod érni, hogy visszanyaljon a fagyi. Ha tiszta vizet öntesz a pohárba, akkor meg fognak haragudni rád a testvéredék és a szüleitek is, mert megzavarod az állóvizet.
Sajnálom, de a felnőtté válás egyik fontos lépése, hogy rájössz, hogy nincs mindenben kompromisszum, s vagy kompromisszumkerülő vagy elvhű leszel. Eljött a választás ideje.
oké, én ezt értem hidd el, viszont még mindig nem értem, hogy miért mániád az, hogy én "azt akarnám, hogy a gyerekem körbeugrálják". dehogy akarom :D csak nem értem a 2 világot, a szuper gondoskodó és a le se "érdekel" között.
értem, hogy megjátszák magukat. Felfogom az egész sztorit, csak a kérdés még mindig az volt, hogy valaha helyre lehetne-e hozni. Utálni nem utálnak minket csak "azt hiszik" magasabbak a "tömegnél".
Hidd el felfogtam 1.-re is, értelmes ember vagyok. Csak öcsém nem volt ilyen régen (akkor is volt nagyzolási mániája, de beszóltam neki párszor aztán észrevette magát), de most elszállt magától.
"Mikor írtam én ilyet? Mióta megszületett a gyerekünk azóta nem hívtak, és nem is mentünk, csak egyszer egy rokonnal."
Igen, pontosan erre gondoltam a "hívatlanul beállítás" említésekor.:-)
A kapcsolat még helyrejöhet, de nem mostanában. Amíg a szülői elvárásoknak próbáltok mindketten megfelelni, addig nem valószínű. Anyám és a nővére évekig nem beszéltek egymással, fiatalon se voltak jóban, pedig nagyanyámat ez nagyon bántotta, aztán valahogy megtört a jég. Szerepe volt benne az unokatesómnak is, aki nagyon szereti anyámat, és lassanként összebékítette az öreglányokat, most már rendszeresen összejárnak.:-)
Öcsédet kicsit meghányja-veti majd az élet, huszonévesen még sokan hiszik, hogy mindig minden úgy fog alakulni, ahogy eltervezték, el sem tudják képzelni a buktatókat. Érettebb lesz, és talán jobban fog értékelni téged. Addig meg hagyd, elnézően mosolyogva.:-)
persze vannak jó hullámok reménykedünk benne egyszer leszállnak a "közénk" :)
Férjemmel 10 éve vagyunk együtt, szerintem amióta összejöttem Férjemmel, lehet baj lett neki, hogy "hiányérzete van", hogy neki nincs senki. Összejött egy csajjal(persze lehet velük normálisan is beszélni) aztán megtalálta a zsák a foltját gyorsabb eljegyzés kellett stb. Remélem egyszer azért "lenyugodnak" :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!