Ti elköltöznétek, amint alkalmatok adódik rá?

A dolog lényege, hogy a párommal a nagymamámnál lakunk. Össze akartuk magunkat szedni anyagilag addig, amíg elég pénzünk nem elsz egy saját házra.

A család többi tagjánál már nekem sincs helyem, nemhogy még apárommal együtt (mindkét szülőmnek új családja van).

Közmunkaprogramban dolgoztunk, ami azt jelenti, hogy 51eft/fő/hó....

Ebből félretenni, megélni nem lehet, csak a mamának adtunk haza havonta pénzt a rezsire meg persze segítettünk a ház körül.

A dolog úgy hozta,hogy a közmunkából ki kellett lépnünk, mert nem haladtunk egyről a kettőre. Kevés a bér, és egy fiatal pár ebből semmit sem tud kezdeni...

Mindketten munkaügyin keresztüli képzésre mennénk, amivel jár havi jövedelem, meg a végén egy okj-s papír, amivel nagyobb az esély elhelyezkedni valahol.

Azonban ez még addig 10 hónap...

A mamával egyszerűen nem lehet bírni. Állandóan szid minket,hogy nem csinálunk semmit, meg hogy nem avgyunk elégjók az ő családjába, deközben meg kitenniminket nem akar,mertfélhogy egyedülmarad. A családból senki nem látogatja, mindenki kerüli, ha kell neki egy kis pénz, akkor apa hozzádob valamennyit, de nem foglalkozik vele senki. Én szoktam vele beszélgetni, de nem lehet mert csak mártírkodik meg b**szogat.

Azonban ott a dolog másik vége. Ha itthagyom egyedül, akkor meg nekem okoz majd lelkiismeretfurdalást, hogy itthagytam. Mártöbbszörmegmondta, hogy ha elmegyekegyszer akkor ne is jöjjek vissza. Mikor ő újasszony volt, lazán otthagyta az anyukáját egyedül, most meg sajnáltatja magát meg fenyeget.

Az az egészséges, ha egy fiatal pár, fiatal házasok külön élnek, nem? Ő ezt miért nem képes megérteni, miközben ő is ugyan ezt csinálta?? Tönkretesz engem is és a barátomat is, mert állandóan csak kesereg, rosszindulatú mindenkivel szemben és lehúz minket is egy pillanat alatt.

Ő képtelen elfogadni azt, hogy már nem érdekli a fiát sem, sem a másik unokáját, meg egyik menyét sem,csupán engem. De mégis rajtam tölti ki a haragját...

Ti mit tennétek? Voltatok hasonló helyzetbe?