Nem szeretem a párom családját. Mit tehetnék ez ellen?
A "nem szeretem"-et nem úgy kell érteni, hogy utálom őket, csak egyszerűen nem érzek irántuk semmit, pedig kedvesek, aranyosak.
Mindegy nekem, ha hónapokig nem is találkozunk, nem hiányoznak, nem érzek késztetést, hogy keressem a társaságukat, azon kívül, hogy így illik. Udvarias vagyok velük, de a melegség hiányzik.
Alapvetően nehezen létesítek kapcsolatokat, visszahúzódó és csendes vagyok, és a párom már volt, hogy megemlítette, hogy ő milyen jól elvan az én családommal, egész délutánokat eltölt velük, én meg csak akkor beszélek az ő családjával, ha muszáj. De nem tudok mit kezdeni az ő rokonaival (ami persze azért is van, mert eleve nehezen kommunikálok). Nem tudok felengedni a jelenlétükben.
Tudom, mikor hozzá mentem feleségül, elfogadtam egyúttal a családját is, de az "elfogadtam" nem jelenti azt, hogy meg is szerettem.
Néha tényleg kínos, hogy csak felszínesen tudok velük társalogni, mint távoli ismerősökkel, de mint mondtam, nekem nem hiányoznak ezek a kapcsolatok.
Más is van így? Hogy tudnék javítani a dolgon?
Nem lehet, hogy ez épp egy tök jó lehetőség, hogy megtanulj valami újat? Én is ilyen voltam, mint te, és a párom, aki szintén könnyen barátkozós, tökre inspirált, hogy talán nem is olyan rossz nyitottabbnak lenni és szóba elegyedni emberekkel. Lassan én is kipróbáltam, milyen ez, és egyre könnyebben engedek fel. Borzasztóan élvezem az eredményt, nem bántam meg.
Alapvetően szerintem aki így érez, mint mi (illetve én régebben), az fél. Tart az emberektől, hogy hülyének fogják nézni vagy kigúnyolják, megbántják, ha beengeded őket. De meglepően nagy tévedés. Ha szeretnél változtatni, akkor próbálj nyitottabb lenni. Ha nem akarsz elsőre kitárulkozni, kérdezz! Ha ők elkezdenek mesélni, ezzel megbízva benned, akkor te is érezni fogod, mennyire engedheted be őket a privát szférádba.
Mondjuk a párod szűk családjával szerintem jó, ha kicsit szorosabbra fűzöd a viszonyt. Gondolj bele, jó esetben egy életre összekötöttétek magatokat, egy család lettetek, és ezzel szükségképpen egymás családjának is részei lettetek. És ha nem is volt eddig konfliktus ebből, hosszú távon azért fura, ha mindig te vagy a kívülálló, megközelíthetetlen. Ha lesz gyereketek, akkor pláne.
Szóval semmi kényszer, de biztatnálak egy kis bátorságra, nyitásra, hogy megtapasztald, hogy éreznéd magad eggyel lazább üzemmódra kapcsolva. :)
Nem is kell őket szeretned. És miért kéne, hogy hiányozzanak??? Nem ők a szerelmeid.
Semmin sem kell változtatnod.
Az a lényeg, hogy amikor találkoztok, akkor legyél velük normális és udvarias.
Ne akard magad a párodhoz viszonyitani. Ő is más, te is más vagy. Azért mert a párod könnyebben barátkozik, könnyebben kommunikál emberekkel, még nem jelenti azt,hogy te rossz lennél mert te az ellenkezője vagy. NAgyon sokan így vannak.
Nélunk is ez van. Én könnyebben barátkozom mint a férjem. Én minden érzelmet kimutatok, legyne az harag, öröm, szomorúság. A férjem arca mint egy kőszobor. Sosem tudom, hogy most örül az ajándéknak vagy sem. Nem vagyunk egyformák, és ez így jó.
Nagyon nehéz úgy megfogalmazni a problémámat, hogy ne legyen sértő, mert tényleg nem akarom bántani őket.
Az a helyzet, hogy a párom eléggé különbözik a családja többi tagjától. Ha ő is olyan lenne, mint ők, valószínűleg nem lenne közünk egymáshoz. Nem akarom bántani őket, mert tényleg kedvesek, jó emberek, de fogalmazzunk úgy: vannak jó képességeik, de nem nagyon használják ki a belőlük fakadó lehetőségeket. Vagy ha igen, általában hasraesés a vége.
A férjem és én az élet más területein mozgunk, mint ők, tök más az érdeklődési körünk, az értékrendünk, pont ezért nem nagyon van közös témám a rokonaival.
Küzdök, küzdök, de akkor lehet, hogy marad az udvariasság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!