Szerintetek tényleg meglepő a viselkedésünk?

A párom 1 éve végzett az egyetemen, azóta a határ mellől kijár kölföldre dolgozni, én jövőre fejezem be az egyetemet. Mindketten viszonylag jó anyagi körülmények közt nőttünk fel, bár az én szüleim közel duplaannyit keresnek, mint a páromé, de mindkét családban vannak külföldi utak, több autó, megtakarítások (nálunk több ingatlan és vállalkozás is). Mivel mindig is jól ment a szüleim sora és anyám is jócskán örökölt az ő szüleitől, neki mindent megadtak a szülei, holott ők szegényebbek voltak, azt vártam volna gyerekként, hogy majd engem is így támogatnak. Elküldtek egyetemre, egy olyanra, ami nem is igazán érdekelt, csak olcsó legyen, bár semmi értelme nem lesz a diplomámnak és nem akarok a szakmában dolgozni, viszont kb 1 éve elkezdtünk a párommal egy másik szakmát kitanulni, amiből vállalkozást szeretnénk építeni a későbbiekben. Ezt nem nagyon díjazzák a szüleink, mondhatni, eleinte ott tettek keresztbe, ahol tudtak és folyton csak azt kérdezgetik, nekünk miért nem elég a havi 80 ezer Ft-os fizetés, miért akarunk külföldre menni és miért állunk be "csicskának" ott, hogy több pénzünk legyen. Szóval abszolút semmiben nem támogatnak és mindig csak a saját akaratukat akarják ránk erőltetni, és mivel nem azt tesszük, amit ők erőltetnek, nem is segítenek semmiben, holott vastagon (főleg az én részemről) megtehetnék. Sosem vártam, hogy súlyos milliókat toljanak alám vagy berendezett, saját lakással várjanak 20. születésnapomra, de azért az, amit csinálnak, az már kicsit sok. Nem hogy nem segítenek, de egyenesen hátráltatnak mindkét oldalról. Nekem emiatt az utóbbi időben nagyon megromlott a kapcsolatom a szüleimmel, már-már elviselhetetlen a helyzet, bár tudják, hogy az egyetem mellett nincs rendes jövedelmem, már abszolút egy szelet kenyeret meg nem vesznek nekem, azt mondják, teremtsem meg magamnak, aztán húzzak el minél előbb tőlük, hogy őket hagyjam békén végre. 1 éve nyertem egy külföldi ösztöndíjat, de mivel tudtam, hogy az nem elég a kint tanuláshoz (100km-re volt az iskola), kértem a segítségüket (csak havi 100-150 euróra lett volna szükségem), de anyám lazán hátat fordított nekem, hogy oldjam meg, ahogy akarom, így inkább nem mentem ki, elszalasztva a jó kis lehetőséget a nyelvtanulásra. De pl a kollégimuot sem fizették ki nekem, ami havi 15 ezer Ft lett volna itt, Magyarországon, így haza kellett költöznöm, mert a bérlet olcsóbb volt és inkáb bnapi 3-4 órát ingáztam. Mindeközben a szüleim dúskáltak a pénzben, a húgomnak telett márkás ruhákra és új kocsira.

De a párom szülei sem jobbak. A minap elmeséltük nekik, hogy már nem bírjuk a szüleimet elviselni, folyton ugráltatnak minket, mi megyünk fát szedni, gyümölcsöt szedni munka után (mikor még én is gyakorlaton voltam), takarítunk, segítünk a vállalkozásban, mindenre egyszerre ugrunk, ha szólnak, ez heti sok-sok órát jelent, erre anyám vízpénzt akar a páromtól kérni azért, mert heti 3-4x itt fürdik (persze a húgom pasijától nem kérne). Nem vágna földhöz minket anyagilag, de szerintem elég etikátlan, mivel tudják, hogy lakásra gyűjtünk és kell minden egyes fillér, de őket nem nem érdekli, a páromnak havonta 50-70 ezer Ft-ja megy el a ruháimra, élelmiszereimre, iskolai ügyeimre azért, mert anyám nem segít és így nem tudunk félretenni annyit, amennyit akartunk. Két barátunk szülei is lakást vettek (hitelre) a gyereiknek, csak hogy legyen hova menniük az egyetem alatt, de a mi szüleink még annyit sem ajánlottak fel, hogy segítenek a lakásra való gyűjtésben, legalább annyit, hogy ha ottvagyunk valamelyikünknél, ne nekünk kelljen még a zsemlét is odavinni. Mikor elpanaszoltuk a párom szüleinek a helyzetünket, és hogy mostanában azért látogatjuk őket kevesebbszer, mert nem érünk rá, hajtanunk kell, van két (vagyis nekem csak lesz) semmitérő diplománk, ellébecoltunk 3-4 évet az egyetemre, be kell pótolnunk mindent és végre pénzt kell gyűjtenünk, mert az én szüleim heti 7 napból 8x ki akarnak tenni innen és akkor mehetünk a híd alá. Ez abszolút nem hatotta meg őket, fel sem ajánlották, hogy rájuk számíthatnánk gond esetén vagy valami, csak ráhümmögtek. Ezek után kiakadtam, megmondtam a páromnak, hogy mi ketten csak magunkra számíthatunk és egyik szülői részről sem várhatunk el egy kisujjmozdításnyi segítséget sem, menjünk a terveink szerint jó messzire egy másik országba, kezjük ott el a vállalkozást, azok meg, akik ebben nem segítenek, csak hátráltatnak minket (ezt ő is észrevette már), azok le vannak ejtve, ha nem hajlandóak mégcsak lelki támogatásra sem, ösztönzésre sem, akkor maradjanak maguknak és ne számítsanak a mi jópofizásunkra meg ugrálásunkra.

Mellesleg megjegyzem, az én szüleim raktak félre régebben nekem és a húgomnak egy elég szép összeget megtakarításként, de ezt kivették, mikor megvették a jelenlegi házunkat, és azóta egy fillérrel nem segítettek. Nekem az egyetem elején adtak egy kisebb összeget, de ez hamar elfogyott úgy, hogy magamnak álltam mindent, később már magamnak kellett megkeresnem a kenyérre valót is.

De az egészben az a pláne, hogy mindkét fél olyan feltétlen szeretetet, tiszteletet és törődést, sőt segítséget vár el tőlünk folyton, amiből ár elegünk van, képmutatóak, és tök egyoldalú az egész kapcsolat, mert mindkét szülői fél mindig csak elvár és elvár, de ők egyszer a 3 éves kapcolatunk alatt azt nem mondták, hogy mondjuk "hozzánk bármikor jöhettek, szívesen várunk" vagy "mi mindig ottleszünk, ha baj van". Soha, soha nem számíthattunk egyikükre sem, még ha kértem anyámtól 5 ezer Ft-ot, hogy ki tudjak járni diákmunkára külföldre, azt is visszakérte.

Ti mit gondoltok ezekről, őszintén? Tényleg meglepő, hogy már nem foglalkozunk sem az én szüleimmel, se a pároméval, azok után, hogy sosem támogatnak minket? Tényleg szemetek vagyunk azért, mert kerüljük őket, mikor csak lehúzni tudnak minket? Tényleg hibáztathatnak azért, hogy nem keressük a társaságukat, ha egyszer frászt kapunk tőlük, amiért ennyire nem segítenek nekünk? nem várnánk semmi extrát, csak hogy kicsit álljanak mellettünk lelkiekben és nyújtsanak egy biztonságos hátteret, ahova akármikor hazatérhetünk, ha baj van