Titeket érdekelne, hogy miket terjesztenek a rokonságban? Foglalkoznátok tovább a témával?

Bocsi, ha hosszú lesz.

A sztori: Van egy majdnem féléves kiskutyánk, akit nagyon szeretünk és akivel sokat foglalkozunk. Már párszor kaptunk „viccesen” előadott megjegyzést sógornőmtől, hogy ő nem feccölne ennyi időt és pénzt egy kutyába, mint pl kutyaoviba járni, havonta kozmetika, néha-néha kutyamasszázs stb. Erre mindig csak annyit mondtunk, h oké, nem vagyunk egyformák, neki lehet nem érné meg, nekünk viszont igen. Ezzel le volt zárva a téma. A legutóbbi alkalommal azonban túlment egy határon, amiből szép kis balhé kerekedett. Igazából annyi történt, hogy nemrégiben úgy döntöttünk leállunk a tápról és mi fogunk főzni a kutyusnak (hosszú sztori h miért, nem is fontos a kérdés szempontjából sztem).

Pont beugrott férjem húga és anyós, amikor csináltuk a kutyusnak a kaját. Méricskéltünk miből-mennyi kell stb, amikor is rákérdeztek, hogy ugyan mit csinálunk, miért méregetünk mindent. Mondtuk, hogy pár hete már mi főzünk a kutyának és ez neki készül. Na itt valamilyen számunkra érthetetlen oknál fogva sógornőm kvázi felháborodott, hogy azért ez már beteges, túlzásba visszük és jó ég mennyi pénzbe lehet ez, hát ő magának se venné meg a marha húst meg lazacolajat blabla. Ja, meg különben is, ahelyett, hogy ennyit foglalkozunk egy állattal meg ennyi pénzt elverünk rá, inkább szülnék gyereket, a kutya ugyanis nem az (nem is mondta amúgy senki h az...) és sokkal értelmesebb dolog lenne a gyerekvállalás. Mindezt persze úgy, hogy röpke 8 éve tudja az egész család, hogy egyikünk sem akar gyereket. Anyós közben bőszen bólogatott, hogy a lányának tök igaza van.

Itt azért már erősen elpattant mindkettőnknek a cérna és hát röviden-tömören közöltük, hogy legyen szívesen ne turkáljon se a pénztárcánkban, se a méhemben ill. magánéletünkben. Neki két gyereke is van, foglalkozzon szépen velük, ahhoz meg semmi köze, hogy mi mennyit költünk a kutyánkra és mennyi energiát fordítunk rá. Persze még neki állt feljebb, szóval közöltük, hogy legyenek kedvesek távozzanak, nem fogunk nevetséges dolgokon vitatkozni és főleg nem tűrjük a sértegetést és kioktatást a saját házunkban.

Ezt követően visszajutott a fülünkbe, hogy a történetet teljesen kicsavarva, a saját verziójában kezdte előadni a rokonságban, hogy mi milyen csúnyán beszéltünk vele/velük, holott ő semmi rosszat nem mondott meg nekünk fontosabb egy állat egy gyereknél (???) és attól még szerinte gáz, hogy minden feltétel adott a gyerekvállaláshoz, mégis inkább kutyát tartunk. Pislogtunk csak, hogy mivaaan?

Aki rákérdezett, hogy mi ez az egész, annak elmondtuk mi történt valójában, de ennyi. Nyilván dühös vagyok valamilyen szinten én is, ezt megtapasztalhatták, mikor elküldtem (küldtük) őket a jó fenébe, de számomra nem érnek annyit, hogy folyamat ezen pörögjek. Mondtam férjemnek, hogy én lezártam, annyi h nem vagyok rájuk kíváncsi addig, míg nem kérnek elnézést, de amúgy nem fogok a kardomba dőlni, ha megritkulnak a találkozások. Ő viszont eléggé pipa rájuk, azt mondta át fog menni és kérdőre vonja miért hazudoznak és főleg, hogy hagyják abba mocskolásunkat. Plusz addig nem hajlandó velük szóba állni, míg elnézést nem kérnek.

Mivel látom rajta, hogy tényleg dühös, szerintem csak még nagyobb balhé lenne belőle és vélhetően ugyanúgy nem értenék mi volt a probléma a viselkedésükkel, így én nem erőltetném, higgyenek és gondoljanak, amit akarnak.

Titeket érdekelne, hogy miket pletykálnak a rokonságban és erőltetnétek ezt az „átmegyek és kérdőre vonom őket” dolgot? Mit tennétek ilyen helyzetben?