Miért tekintik sokan szívtelenségnek, ha valaki otthonba adja az önellátásra képtelen rokonát?

Én az úgynevezett "szendvics generációhoz" tartozom, azaz már 80 év felettiek a szüleim, bármikor bekövetkezhet ez a kérdés, hogyan tovább, ha magatehetetlenekké válnak, viszont már én is elmúltam 60 éves, így el-elgondolkozom azon, én mit szeretnék ebben a helyzetben, szeretném-e ezzel terhelni a gyerekeimet?

Szerintem igen komoly szemléletbeni változás van ezen a téren, mert míg az én szüleimnek természetes, hogy a gyerek azért van, hogy gondoskodjon az idős szülőkről, gyakorlatilag nem foglalkoznak fele, fel sem mérik, ez mekkora anyagi, lelki teher a gyerekeikre nézve és akár a gyerekük egzisztenciája, jövője, megélhetése is összeomolhat, ha évekig fel kell vállalni a szülőgondozást, én már ezt egészen másként gondolom. Semennyire se szeretném a gyerekeimet ezzel terhelni, ezért úgy próbálom intézni a pénzügyeimet, hogy ne szoruljak a támogatásukra. Megpróbálok olyan anyagi hátteret teremteni magamnak, amiből idős koromban is meg tudok élni, akár házi gondozást is ki tudjak fizetni, viszont látok magam körül olyanokat is, akik erőn felül támogatják a felnőtt gyerekeiket, viszont tudom, semmi tartalékuk nincs, fogalmuk sincs, mi lesz velük idős korukban? Nagy dilemma ez, vajon ki csinálja jól? Egyáltalán nem biztos, hogy az a fiatal, akit egész életében támogatott a szülő, gondoskodó gyerekké válik, mint ahogy az sem biztos, hogy én csinálom jól.

Talán azért, mivel sok demens néni/ bácsi a felszínes szemlélőnek egy aranyos öreg néni/ bácsi, mert formális helyzetben pár szót lehet vele váltani, és mosolyog. El se tudják képzelni, hogy a mindennapjait mennyire nem tudja szegény menedzselni magának, és ez mekkora sztressz a családnak.

Másfelől tényleg van amolyan "hálátlan" gyerek is, aki a legkisebb problémára is csak az otthont erőlteti, aztán ott meg rá se néz.

Otthon ápolni azért leginkább azt lehet, aki csak öreg, fáradó testű, de ép tudatú, és képes együttműködni.

Az emberek erre úgy tekintenek, mint amikor valaki "védekezés helyett, puszta szórakozásból"(így szokták itt az oldalon írni az ab.-os kérdések alatt írni) elveteti a gyerekét. Szívtelenség, undorító, hogy lehet valaki erre képes, ő a nagyokos, akinek lehet lehetősége sincs ilyen helyzetbe kerülni, soha nem tenne ilyet.

Nálunk a faluban mamám halála után derült ki a családon kívüliek számára, hogy az utolsó hónapjait otthonban töltötte. Hogy bmeg ezért mi okoskodást kapott anyám, meg nagynéném a kva okos félidegen falusiaktól. Holott amíg vártak arra ,hogy mamám bekerüljön az otthonban, felválltva voltak táppénzen, mert 0-24 felügyelni kellett, és két emberes meló volt, tehát egyszerre ment mindig vagy anyu és apu, vagy a nagynéném és a férje. Mama már nem nagyon tudott mozogni, ha meg mégis fel tudott kelni, akkor veszélyes volt magára nézve. Ezt nem lehet tartani. Beláthatatlan ideig nem mehet az, hogy minden második hónapban táppénzen van az ember, pláne ha minimálbér közeli a fizu. És persze, gazdálkodd ki a gondozót, de az 0-24-re nem fér bele a költségvetésbe, vagy pedig csak annyi lesz, hogy napi kétszer ránéz, amikor a család melóban van, és lehet reménykedni, hogy az üres időben nem gyújtja magára a házát.

29 nekem rokonom gondozott szülőt meg idős rokont is nagyon sok évig

Egyrészt én inkább beadnám a 80 éves szülőmet egy otthonba hogy ne kelljen azt néznem hogy mennyire le van épülve, mert nem bírnám… másrészt nem a gyerek, rokon dolga hogy gondozzon egy idős beteget… ez egy külön szakma