Szerintetek is túl anyagias vagyok emiatt?
Következő a történet: sógornőm bulit szervezett a férje születésnapjára. Rendelt neki egy csomagot de nem akart vele lebukni így megkért, hogy hozzam el csomagautomatából. Ok nem gond, elhoztam, sőt még be is csomagoltuk feleségemmel, eljött a szülinap, nagy volt az öröm.
Egy dolog maradt el, nem fizette ki. Nem zavart elsőre, gondoltam majd később eszébe jut. 2 hétre rá újra találkoztunk, megint nem került szóba, itt már azért kicsit zavart de nem tudtam, hogy említsem meg neki, hagytam is. Most hétvégén jönnek hozzánk, én pedig kerek-perec megmondtam a feleségemnek, hogy írok nekik a pénz miatt, erre teljesen kiakadt, hogy most mit anyagiaskodom, ajándék volt. De mi vittünk külön ajándékot, ez a felesége ajándéka volt..
Nem érdekelt, írtam neki üzenetet, hogy legyen szíves ezt pótolni, most meg én érzem magam ezért kellemetlenül.. Nem az összeg miatt, de igenis figyeljen rá mert neki tettem ezzel szívességet, akkor ő tegyen már meg annyit, hogy nem felejti el.
Bevallom, mindig is fukarkodtam az ilyesmin, mert pontosan tudom hogy ilyen kellemetlen szitukat szül általában.
Mit gondoltok, tényleg csak legyintenem kellett volna rá? Ha ez a többség álláspontja akkor a hétvégén kölcsönkérek tőlük 1 milliót, de visszaadni véletlenül elfelejtem.
Utánvéttel kérte és nem utalta el, hétvégén készpénzben adja oda. Annak ellenére, hogy relatíve fiatalok, remegnek minden virtuális pénzügyi tranzakció hallatán.
Köszönöm mindenkinek aki válaszolt.
Utolsóval egyetértek, ekkora összeget nem lehet véletlenül elfelejteni. Simlis, csaló hajlamú a sógornőd, és próba-szerencse alapon megjátszotta, hátha nem mered szóba hozni, ő meg úgy tesz, mintha elfelejtette volna. Nos, ha a feleségeddel konfliktuskerülőbb lettél volna, akkor be is jött volna a számítása. Sőt, még az is lehet, hogy eleve azért rendelte utánvéttel és kért meg téged az elhozására, hogy te fizess, aztán ő megpróbálhasson kibújni alóla.
Mit mondjak, ezek után, ha ez a sógornő kezet fogna velem, utána mindig megszámolnám az ujjaimat, nem lopta-e el valamelyiket. :-)))
Én azt nem értem miért nem kérted el azonnal a pénzt. Én alapból csak úgy mentem volna oda, hogy elkérem a pénzt és abból kifizetem.
Vagy amikor átadom neki, mondom, hogy ennyibe került.
Bár azt sem értem, ha valaki mással veteti át a rendelését, az miért nem fizeti ki előre.
Pár nappal előtte kért meg rá, nem utolsó percben. Bőven eltudott volna menni érte ő, vagy odaadni neked előre a pénzt hogy átvedd helyette a csomagot.
Napokkal előtte kért meg. Nem aznap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!