Mit tennétek, ha a családotok, ismerőseitek folyton cikiznének egy dolog miatt, amiről nem tehettek?
24 éves vagyok és egész életemben furának bélyegeztek, az iskolában is kiközösítettek, csúfoltak, stb. Visszagondolva a gyerekkoromra tényleg elég fura dolgaim voltak, úgy éreztem, nem értenek meg az emberek és én sem őket. Végül pár éve elkezdtem kicsit jobban utánajárni az autizmusnak és rájöttem, valószínűleg én is autista lehetek, de nem diagnosztizált (legalábbis még) szakember, mert szimplán úgy érzem, már úgysincs jelentősége ennyi idősen.
Szerintem mára eléggé belejöttem ebbe az ún. maszkolásba, ami kb. annyit tesz, megtanultam, bizonyos szituációkban hogy kell viselkednem, reagálnom, hogy ez elfogadható legyen a környezetem számára, de még mindig van pár furább dolgom. Pl. sokszor szó szerint értelmezek dolgokat és ennek fényében reagálok rá.
Csak hogy konkrét példával éljek, volt, hogy a családdal mentünk valahova és amikor beszálltunk az autóba, kérdezte az egyikük, hogy "Na, milyen az idő?", én pedig egyből rávágtam, hogy meleg van. Erre mind kérdően néztek rám, a nővérem pedig mondta, hogy ő még fázik, mire megkérdeztem, akkor miért vett ujjatlan felsőt. Végül pár szóváltás után kiderült, ők arra céloztak, hogy be volt kapcsolva a légkondi és igazából azt kérdezték, az autóban milyen az idő, én meg ugye azt hittem, úgy értik, odakint milyen és elkezdtek röhögni rajtam, meg az egyik nővérem nevetve kérdezte, hogy tudok ennyi ésszel életben maradni..
Van egy része a családnak, akik imádnak mások életébe beleszólni, kéretlen tanácsokat osztogatni, stb., és kb. minden alkalommal, amikor találkozunk velük, legalább egy tucatszor elmondják, hogy furcsa vagyok, furcsán reagálok erre-arra, nem a koromnak megfelelően viselkedek, stb.
Sokszor ezek miatt az életkedvem is elmegy a családi összejövetelek után. A szüleimnek már mondtam régebben, hogy szerintem lehet, autizmusom van, de ők idősebbek és alapból számukra a mentális betegségek ilyen szégyellni való dolgok, az autizmusról pedig azt hiszik, csak a nagyon szélsőséges eseteket foglalja magába, pl. amikor valaki szelektív mutizmusban szenved, vagy értelmileg visszamaradott, stb. Szóval amikor ezt említettem nekik, jóformán kinevettek, hogy hogy beszélhetek ilyen hülyeségeket.
Egyébként mielőtt azzal jönne a válaszolók fele, hogy ha nem tetszik, költözzek el, már nem otthon lakok, de jó lenne, ha legalább néha, amikor haza tudok látogatni, nem kéne azt hallgatnom, milyen hülye, csökött agyú vagyok, meg ha az anyám nem kérdezgetné csalódottan, miért nem lettem normális, miért nem olyan vagyok, mint a szomszédok gyerekei, stb.
Mit tennétek a helyemben? Mint írtam, hiába próbáltam nekik beszélni az autizmussal kapcsolatban, meg sem hallgattak.
Néha gondolkodom rajta, hogy már csak azért is elmegyek egy szakemberhez, hogy legyen legalább egy hivatalos papírom arról, hogy ez a bajom, de egyrészt félek, arra is azt mondanák, hogy hülyeség (volt már ilyenre példa, pl. az egyik nővérem gyerekének mindenféle ételallergiája van és arra is azt mondják a szüleim, nincs is semmi baja, csak nővérem unalmában hordozta orvostól orvosig a gyerekét, amikor ott van náluk a gyerek, direkt olyan ételeket adnak neki, amit elvileg nem ehet, hogy bebizonyítsák, nincs is baja, stb.), másrészt olvastam már neten negatív tapasztalatokat ezzel kapcsolatban és úgy vettem észre, nálunk általánosságban ez a mentális egészség-dolog még nagyon gyerekcipőben jár és lehet, ha végre el is jutnék egy orvoshoz, aki ezzel foglalkozik, nem lenne hajlandó diagnosztizálni, csak mert tudok beszélni meg nem vagyok ön-és közveszélyes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!