Kivel volt itt olyan, hogy tizen vagy huszonévesen megszakította a kapcsolatot valakijével, és utàna az egész csalàd nem törődött az életével?

Maga a gondolat hiànyzik, hogy gyakorlatilag nincsen csalàdom. Igen, ott van az, hogy ilyen àron nem kell. Én gondolkoztam, hogy felkeresem őket, de tudom màsoktól, hogy semmit nem vàltoztak és nem gondoltak végig, és emiatt érzem, hogy talàn soha nem is vàrtak engem a vilàgra sem, nem szerettek, ezért sem érdekli őket, hogy mi van velem, és ezt nem értem, hogy lehetnek ilyen érzéketlenek.

Nagyanyàmnak nagyon sokszor megbocsàtottam, de mindig én tettem meg az első lépést, aztàn mindig minden visszament a régi kerékvàgàsba, csak mindig egyre szemtelenebbül és gàtlàstalanabbus folytatta ugyanott, ahol előzőleg abbahagyta.

Nehéz nagyon "felnőni" egyedül, hogy egymagam érzem a vilàgban.

Köszönöm a vàlaszokat. Igen, még gyermekvàllalàs előtt érdemes rendbe tenni, amit lehet, amennyire lehet, ezt én is így gondolom, mert nem akarom a gyermekem életét mérgezni az én sérelmeimmel sem közvetetten, sem közvetve. Én is volt idő, hogy azt éreztem, nekem nem való, mert ahhoz sérült vagyok, és meg mert nem akarom tovàbbvinni az ilyen sérült csalàdi mintàt, de ha rendben leszek, akkor nem akarom magam megfosztani az igazi boldog csalàd örömétől. Nekem van pàrom màr évek óta, aki mindenben mellettem van és tàmogat, ez a kapcsolat nagyon pozitívan hat ràm, mindent meg tudunk oldani, beszélni, és ezàltal érzem azt, hogy van esélyem.

Mindenképp keresek pszichológust.