Van aki hozzám hasonlóan nagyon magányosan éli az életét? Gyakorlatilag a nap 24 órájában egyedül van? Vagy csak nekem hozta ezt a borzalmat az élet?

Mi ebben a borzalom? Nem cseszeget senki, nem dirigál senki, nem kuplerájra megyek haza, azt csinálok ami jól esik, akkor amikor jól esik.. Abszolút szabadság.

Én így szeretek élni.

Én mivel introvertált vagyok alapból lételemem az egyedüllét. Nem mondom hogy soha nem vágyom társaságra, alkalmanként jól is tudom érezni magam kisebb közösségekben, de hosszabb távon nagyon lefáraszt a dolog. Amúgy sok minden érdekel, jól elvagyok a hobbijaimmal, van néhány nagyon régi barátom is, viszont egy társ néha nagyon tud hiányozni az életemből. Viszont ha ismerkedésre kerül a sor akkor nehezen oldódok fel, frusztrál az egész helyzet és nem igazán tudom önmagam jobbik felét, az értékeimet megmutatni. Szerepet meg nem akarok játszani csak azért hogy hátha úgy könnyebben el tudnám adni magam. Szóval így elég esélytelennek tűnik a dolog. Ezzel együtt én nem élem meg ezt akkora borzalmas tragédiának mint a kérdező.

én is így élek sajnos...29vagyok nagyon magányos.. és nem csak otthon vagyok egyedül de a munkában is... még ott sincs kihez szóljak ..

Én. De én élvezem. Azt fárasztó, ha emberek közé kell mennem. Úgy érzem azt a kevés energiámat is elveszik...

Most már én is így vagyok. De előtte se volt sokkal jobb, mert demens anyukámat gondoztam, és vele se tudtam kommunikálni. Bár mégis tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Még nem halt meg szerencsére, de kórházban van elfekvő részlegen, és már nem fog hazajönni:(

Hu hát én imádnám az egyedüllétet! Azt csinálsz amit akarsz, senki nem szól bele. Nem kell alkalmazkodni.

Én is.. csak egy kutyusom van.. ő önti belém a lelket :)

A kutya jó ötlet, le tud foglalni téged elég rendesen

Imádok egyedül lenni. A suliban is próbálok kicsit elhúzódni a többiektől, mikor-hogy sikerül.