Mi a legnagyobb generációs probléma a családban?

Mármint a válaszolók családjában vagy általában a családokban?

Az én családomban elég kifejezett szakadék van a nagyszüleim és a szüleim, de a szüleim és köztem is. Egyrészt más tapasztalatok, más közeg formálták a világlátásunkat, másrészt nagyon eltérő személyiségünk is van. Igyekszem kerülni azokat a témákat, amikben nem értünk egyet, és inkább arról beszélni, amiről "veszélytelenül" lehet. Nem mindig egyszerű.

Kaja.

Az étel folyamatos tukmálása, az, hogy családi összejövetel = féktelen zabálás. Hogy semmi tolerancia arra, ha valaki nem akar enni, vagy nem akar mindenből enni, vagy éppen akkor nem akar enni.

Tudom, apróságnak tűnik, de nagyon idegesítő tud lenni, mikor néznek nagy szemekkel, hogy dehát NEKTEK csináltam, és ti meg NEM ESZTEK? Nem visztek kocsonyát? (mikor már gyerekkoromban is utáltam)

Illetve, hogy MINDEN ünnepen megy a stresszelés, hogy jaj, mi lesz a kaja, jaj, mikor kezdjek főzni, jaj, elég lesz-e.

Az egész személyiségük, világnézetük a szülőknek.

Mintha nem is lennénk egy család.

Szinte minden.

Hatalmasat fordult a világ az elmúlt 40 évben és gyakorlatilag mindent másképp látunk. De ettől még szeretjük egymást és nincs cirkusz.

Tetoválás.

Én nagyon szeretem a tetoválásokat (23 éves nő vagyok), eddig 3 tetoválásom van de lesz több is. Amikor az elsőt megcsináltattam, mamám konkrétan ki akart tagadni a családból. Pedig ő még "csak" 67 éves, ráadásul igazi modern nagymama, de ebben a témában hajthatatlan.

Mi az élet értelme.

Párom szüleinek a család, aztán az unoka minden áron. Nem tanult tovább senki, ha valaki elköltözik, akkor kb urizál, ha meg fel a fővárosba, akkor meg pláne beszólogatnak.

A másik a továbbtanulás: 8 általános mindenkinek, gyárban dolgoznak évek óta vagy egyéb helyeken több műszakban, nem is szeretik, de hát ugye "valamibű meg köl élni". Amikor meghallják, hogy a páromat előléptetik, vagy okj-ra megyek stb, látszik, hogy a rokonok nagy része nem is érti, hogy kb miről is van szó. Mintha az, hogy a minimálbér felett kapnak meg unokáznak, na az lenne a világ legjobb dolga. Mi meg minden pocsékoljuk az időnkent arra, hogy fejlesszük magunkat.

A különböző betegségek, ételintoleranciák.

Pl. én gluténérzékeny vagy, mellé PCOS + IR-es. Szóval nem ehetek össze mindent, nagyon meg kell válogatnom, hogy mit viszek be a szervezetembe. A családom egy része szerint ezek kitalált betegségek és hogy furcsa, régen a fél éves gyerek is szalonnát kapott kenyérrel, mégsem lett később baja tőle. A "kedvencem" az volt, mikor unokatesóm a tavalyi karácsonyozás előtt szólt, hogy nehogy egyek a mentes süteményekből, amit nekem sütött külön mama, mert mindet fehér liszttel és cukorral sütötte, mondván, hogy majd ő bebizonyítja, hogy semmi bajom nincs nekem, és hogy majd csak hetek múlva fogja elmondani, hogy azok nem is mentesek voltak. Hát köszi.

Szerintük a depresszió sem létező dolog, mert hogy a dédnagyanyám egyedül nevelt 5 gyereket és látta el a tanyát, állatokat és a beteg nagynénjét, mégsem volt ideje depressziózni, meg szomorúnak lenni.