Megeri vacakolni a karacsonnyal, ha senki sem ertekeli?

A szüleim nem élnek együtt, édesanyámnál szoktam lenni egy-két napot ilyenkor.

Ilyenkor bátyám is ott dekkol, ami azt jelenti, hogy elvonul és várja az ételt+ajándékot. Ő persze senkinek sem ad semmit, bevásárlásban, mosogatásban (abban nagyon ritkán mintha valami hatalmas dolgot tenne segít) nem segít, semmiben. Néha beszól, hogy ez meg ez nem ízlik neki. Ennyi. Néha megköszöni. Anyám egy ideig engem (!!!!) hibáztatott, hogy miért nem beszélgetek vele, meg vehetnék neki ilyen meg olyan ajándékot. Aztán belátta, hogy nem bennem van a hiba.

Én értem, hogy önzetlen testvéri szeretet, de ha a másik a minimumot sem teszi meg értem, én miért ugráljam körül?

Kitartás kérdező! Lehet anyuddal kettesben kéne ünnepelni.

Én lehet, hogy hárpia vagyok, de már a bejáratnál szóltam volna, hogy sáros cipőt le, mert itt tisztasag van, nem szeretnék koszt. Mondjuk nekem magamnak is elképzelhetetlen lenne, hogy vendégségben ne azzal kezdjem, hogy megkérdezem, levegyem-e a cipőt.

Szaloncukros eset, kötekedések: “Minden rendben, Juliska? Nem vagy elégedett valamivel? Mondd csak el!”

Apád sztorizgatása: “Igazán örülök, hogy te úgy szórakozol jól, ha másokat kellemetlen helyzetbe hozol, ráadásul a szeretet ünnepén”