Miért történt velem ez, miért lettem ilyen "elvarázsolt gyermek"?

Megszülettem egészséges gyermek voltam édesanyám, édesapám társaságában, de nem sokáig adatott meg nekem ez a mesebeli állapot, édesanyámnak kibírhatatlan természete volt, de édesapám ezt tűrte, mert szerelmes volt édesanyámba, egészen addig minden jó volt, amikor 2 éves koromban édesapám egyik éjszaka későn ért haza a munkából és a szüleinél aludt (nem édesanyám házában, vele és velem együtt) ezt édesanyám zokon vette, nagyon mérges lett édesapámra, a telefonban ordítozott vele, a lakásba többé nem engedte be, és azért, mert be akart jönni édesapám édesanyám lakásába édesanyám rendőrt hívott, mivel édesapám "magánlaksértést követett el", holott csak a feleségét és a gyermekét szerette volna meglátogatni. Ehhez még hozzátartozik, hogy édesanyám előtte sem emberként kezelte édesapámat, megszabta neki, mikor vihet le sétálni, mikor milyen ennivalót ehet (az édesanyám kedvenc ennivalóiból nem is ehetett), megszabta mikor mehet dolgozni és mikor kell itthon maradnia, holott ő sem dolgozott a gyermekvállalás előtt sem, édesapa tartotta el a családot.

Édesapám ezt és még sok minden mást megelégelt, és ezektől a stresszes és nyugtalan körülményektől és még sok minden mástól (anyám nyugtalan természete, állandó elégedetlenségei, kritizálásai, ordítozásai és asztalcsapkodásai) miatt elmebeteg lett és egy pszichiátriára kellett járnia kezelésre, máig sem teljesen gyógyult meg (természetesen ezután beadta a válókeresetet).

Elmúltam 2 éves és édesapa nélkül maradtunk, 4 éves koromig nem is találkozhattam vele, ugyanis a bíróság édesanyámnak ítélt, édesapám betegsége miatt (édesanyámnak volt keresete, mindig vállalt valamilyen alkalmi munkát, amiből el tudott tartani), 4 éves koromban édesapám bement a gyámügyhöz és nagynehezen kiharcolta, hogy hetente egyszer két órát láthasson egy családsegítő központban.

Fél évvel utána megengedték, hogy láthasson édesapa a saját lakásában hetente egyszer, így nem kellett a családsegítő központba mennünk.

Az első találkozás vasárnap délelőtt 10-re volt megbeszélve ekkor kellett újra szembenéznie édesapámnak édesanyámmal. Aznap édesanyám autója lerobbant és csak kb. 11-re értünk oda édesapámhoz, erre és a korábbi veszekedésekre tekintettel apai nagypapám mérges lett és kicsit távolságtartó lett édesanyámmal szemben, ez ment egészen húsvétig, amikor édesapám fönt volt a szobájában, számítógépezett, apai nagypapám nem volt otthon, én az apai nagymamámmal beszélgettem kint az udvaron, az édesanyám bement a nappali melletti nagyszobába és a fehérneműk között megtalálta, apai nagymamám és apai nagypapám jegygyűrűit, házassági ékszereit (a papa féltve őrzött nyakláncait és karkötőit), berakta a táskájába és elvitte, beadta egy zálogházba és meggazdagodott, de még ez nem volt elég, édesapám nagyon szeretett, büszke volt rám, tanított szerelni, és felvette kamerára ezeket a szép gyermekkori pillanatainkat, de édesanyám ezt megelégelte és amikor elment összeszólalkozott édesapámmal és kilökte a kezéből a kamerát (édesapámnak jó volt a kézügyessége, így nem lett nagy baja a kamerának), de ezeket a dolgokat megtudva apai nagypapám soha többet nem engedte be a házukba édesanyámat, (csak a kapuig jöhetett).

10 éves koromban tragikus hirtelenséggel elhunyt az apai nagypapám, aki előtte elvitt szánkózni, tanított biciklizni, beszélgetett velem a politikáról és a sportról (együtt néztük a 2010-es labdarúgó világbajnokságot), volt egy kutyája, Lana vele is játszottunk, eleinte nem szeretett, de később megbarátkozott velem és édesapám cicájával (ami egy 2 hónapos kölyökcica volt, amit valahonnan kapott).

Ez ment egészen 11 éves koromig, sok minden jó dologra tanított édesapám, de ezt édesanyám nem tartotta fontosnak , ő a természet szeretetét tanította meg nekem és elvitt mindenhova kirándulni, de ez csak a jó oldala volt, 10 éves koromban mondvacsinált okok miatt összeveszett velem, és pszichiátriára küldött Szegedre, onnan 1 hét után elküldtek, hogy nincs semmi bajom, egészséges lelkű gyermek vagyok, ezután 11 éves koromban elvitt egy autista doktor úrhoz, aki megvizsgált és azt mondta, nincs semmi bajom, csak édesanyám rosszul látja a helyzetet, de ennek ellenére adott egy naplót édesanyámnak, amelyben le kellett írnia a doktor úrnak, ha valami probléma van velem, édesanyám a naplót teleírta hazugságokkal, olyan dolgokkal, amelyek csak az ő fejéből pattantak ki.

Fél év múlva édesanyám kórházba került, mindezen dolgok ellenére sírva búcsúztam el tőle, jóindulatú agydaganattal vitték be a műtőbe.

Ezután a gyámügy úgy határozott, hogy az anyai nagyszüleimre bízza a nevelésemet, az édesapám akkor is mindent megtett értem, de valahogy az anyai nagyszüleim elérték azt, hogy jobban szeressem őket és, hogy hozzájuk kerüljek.

12 éves koromban el kellett menni logopédushoz, mert beszédfogyatékosságom annyira súlyossá vált, hogy beszélni is alig tudtam, ez is a stresszhelyzetek és a furcsa családi dolgok miatt volt.

14 éves koromig semmi baj nem volt, elfogadtuk a döntést, anyai nagymamám általános iskolai tananyagokra tanított (ő is általános iskolai tanár), anyai nagypapám elvitt kirándulni, megtanított sakkozni, focizott velem.

A bajok általános iskola 8.osztály második félévében kezdődött, amikor már az anyai nagyszüleim nem tudtak több mindenre tanítani, az osztálytársaimmal veszekedtünk, sokat piszkáltuk egymást, a tanuláshoz való hozzáállásom is romlott, anyai nagyszüleim többet ordítoztak velem, kevesebb mindenre tanítottak, nem szerettek annyira, mint előtte, ez ment kisebb-nagyobb sikerekkel és kudarcokkal 16 éves koromig, erre édesanyám betegsége és rokkantsága is rátesz, ugyanis édesanyám egész nap ült, nem akart felépülni, állandóan parancsolt az anyai nagyszüleimnek és soha semmi nem volt neki jó (ugyanezt csinálta velük, mint édesapámmal is).

16 éves koromban édesapám rájött, hogy az anyai nagyszüleim nem tudtak semmire sem tanítani, ugyanis alapvető dolgokat, illemszabályokat (hogyan együnk, hogyan törölközzünk, ne kiabáljunk) nem tudtam, mert nem tanították meg nekem, mert ők más szabályok szerint élnek (minden nap ordítoznak, veszekednek), ezért elkezdtett fejleszteni, megtanította az illemszabályokat, az élethez való alapvető hozzáállásomat fejlesztette, megtanította a szakmáján belüli szereléseket (édesapám víz-gáz-fűtésszerelő), az iskolai tanulmányaimban is sokat segített (informatika szakon tanulok),nélküle lehet, hogy el sem tudnám végezni az iskolát.

De édesapám elmondta, hogyha nála laknék mindenre megtanítana és a koromhoz képest nem lennék visszamaradva, és jobban, szigorúbban nevelne, mint az anyai családom és kevesebb stressz érne engem, kevesebbet nézhetnék tévét, kevesebbet szórakozhatnék (veszekedhetnék), de viszont többet tanulhatnék és jobban érvényesülhetnék az életben, ha rá hallgatok és közösen elintézzünk, hogy hozzájuk költözhessek, ezen kívül azt mondta, ha ez nekem nem megy, ignoráljam a veszekedéseket, ordítozásokat, amelyek az anyai családomtól jönnek, figyeljek jobban a feladataimra, és járjak nyitott szemmel a világban.

A középiskola második évében hellyel-közzel meg is tudtuk valósítani ezeket, de utána valami miatt mégjobban elkedvetlenedtem az anyai nagyszüleimtől és többet szerettem volna találkozni édesapámmal, és egy hétig mindig a péntekre vártam, hogy találkozhassak vele.

Most is így vannak ezek, az iskolában ugyanolyan dilis gyermekek, vannak, mint általánosban, de most egy kicsit változott a helyzet: Jól érzem magam, boldog vagyok, amikor tanítanak, de, amikor szellemileg visszamaradott, rossz emberek között vagyok teljesen elszomorodok és semmilyen tanuláshoz nincs kedvem. Az informatika mellett is nyitott szemmel járok a világban, a kedvenc hobbim a motorsport, minden Formula 1-es nagydíjhétvégét megnézek és sok mindent tanulok Wéber Gábortól. Emelett minden futam utáni hétfőn este nyolc órakor nézem a Motorsport Magazint Hujber Dáviddal és Dénes Gergellyel, ahol mindent kielemeznek, megmutatják a technikai oldalait a csapatoknak és a futamról, a pilótákról, és az egész hátteréről beszélnek, ez a két fiatalember annyira megszerettette velem a motorsportot, hogy már 10.éve nézek, Formula 1-es versenyeket.

De a mai napig imádkozok minden nap, hogy legyen péntek és találkozhassak az édesapámmal és tanulhassam a legújabb informatikai technológiákat (és láthassam élőben), megszabaduljak édesanyám ordítozásától, az anyai nagyszüleim állandó veszekedésétől, legalább erre a kis időre. Minden nap abban bízok, hátha ez az egész valaminek a hatására megváltozik, és mindig tanít majd engem valaki, nem az ordítozások, veszekdések közepette élem az életem, és többet találkozhatok édesapámmal, de ez csak egy álom?

Ha túl sokat írtam vagy valakit megsértettem elnézést kérek, nem állt szándékomban senkit megbántani, de ezeket a gondolatokat bőven le kell írni, remélem valaki segít a problémámon, többet találkozok édesapámmal, több tudást, tapasztalatot szerzek az édesapámtól és más informatikai szakemberektől, és megszabadulok az anyai családom pokoli hangulatától és légkörétől, mert ahogy édesapám is mondta 16 éves koromban és nem hittem neki, ezek a tényezők (az anyai családom, veszekedéseik, különleges, régimódi életmódjuk és tapasztalatlanságaik) kihatással vannak a szellemi fejlődésemre, de nem hittem neki, most jövök rá majdnem 19 éves érett fiatalemberként, érettségi előtt állva, hogy édesapámnak teljesen igaza volt, és kár hogy nem voltam már az elején határozott és közös erővel megállíthattuk volna ezt a lavinát, amely egyre lejjebb és lejjebb süllyed. Csak a fő problémákat írtam le, de az anyai családom ezer más sebből is vérzik, de ezt lehet órákig regélni, nagy a baj, de talán még menthető a helyzet.