2 hónapja lesz, hogy halt meg az egyik nagyszülőm. Most fogok ballagni és nagyon rosszul viselem. Mit tegyek?
Kicsit hülyén hangzik, de próbáld meg úgy felfogni, hogy szép időt töltöttetek együtt és ennek hálát adsz, de egyben megpróbálsz úgy tekinteni a dologra, hogy ez is az élet része és el kell fogadni a halált. Nem olyan régen vesztettem el én is a nagymamámat és így gondolkodtam miután elment, így könnyebben ment az elengedés.
Egyes kultúrákban teljesen máshogy fogják fel a halált. Nem úgy tekintenek a dologra, hogy elment a szerettünk és ez szomorú, hanem boldogok és hálásak azért az időért, amit itt töltött.
Fogadd el, hogy egyszer mindenki meg fog halni. A másik nagyszülőd is, a szüleid is és még te is. De ez természetes.
Tudd, hogy nagyon büszke rád és fentről mindent lát ;) Biztos nem akarja, hogy a Te napodon szomorkodj miatta, szóval próbálj meg kicsit lazulni. Le merem fogadni, hogy nem szerette ha szomorú vagy, próbáld meg ezt "tiszteletben tartani". Beszélj a szüleiddel, barátaiddal hisz ezért (is) vannak.
Őszinte részvétem és remélem minél hamarabb sikerül feldolgozni
Üdv, egy lány aki márciusban vesztette el az apját.
Köszönöm szépen!
Utolsónak nagyon sajnálom! Megkérdezhetem hány éves vagy?
Kérdező, gondolj arra, hogy szeretett téged, valahol lélekben veled van és büszke ràd.
Én 13 voltam mikor édesanyàm meghalt, 30 mikor apàm.
Nagyszülők gyerekkoromban meghaltak.
Rohadt nehéz az ilyet feldolgozni, de sajnos, nem sajnos, fel kell, mert az Élet megy tovàbb.
Fogadd őszinte részvétem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!