Miért olyan hatalmas dolog egy nőnek az első unoka születése, hogy sok nő teljesen kifordul magából ettől?

A nők családi átalakulása jó esetben nem csak státusz szintjén, hanem beállítottság szintjén is bekövetkezik.

Pl. csecsemő -> gyerek -> kamasz -> feleség -> anya -> anyós -> nagymama

Ugyan ez a férfiaknál is megfigyelhető.

Tehát ezért. Hogy a beállítottság miért változik nem tudom, de lehet a hormonok miatt.

Mert nincs életük.

Ezért fordulnak ki anyósként is önmagukból.

Nyilván a saját gyerekét is körberajongta anno, de a gyerek azóta felnőtt, már nem gyámoltalan baba, nincs szüksége arra a fajta rajongásra.

Miért ne örülhetne egy nő az unokájának? Szerintem sokkal gázabb, hogy a lánya, mint felnőtt nő, egy kisbabára féltékeny...

Nem minden nő fordul ki magából.

Az első unoka születése szerintem normális, hogy fontos dolog egy családban, bárki számára. És nemcsak az első.

De azt hiszem, sejtem, mire gondolsz. Én is látok olyan 50-60-as nőket, akiket semmi sem érdekel, csak az unokák, minden szabadidejüket ott töltik, sőt, sokan a munkát, egyéb teendőket is hanyagolják. Szerintem nincs életük, rossz a házasságuk, nincs semmi, amivel lekötnék magukat. De ehhez persze ilyen gyerek is kell, mert azért nem mindenki örül neki, ha nagyi mindig rajtuk lóg.

Igen, olvastam azt a kérdést. A nagyobbik lányomnak született babája, 31 éves, rettenetesen örültem neki. Csakhogy meg kell találni az egyensúlyt. Nálunk ez nem probléma, ugyanúgy meghallgatom a kisebbik lányom problémáit, számíthat rám, sosem hanyagolom el, ha gondja van, ugyanúgy meghallgatom, ha kéri tanácsot adok. Ez a normális. Az a lány azért érezte elhanyagolva magát az édesanyja által, mert gondolom háttérbe szorult.

A lényeg, hogy nem ez a jellemző nagy általánosságban véve.

6-os, így van.

Csak ezt pár nagyokos összemossa azzal, hogy "féltékeny egy kisbabára". Holott féltékeny a franc, mit lehetne már féltékenynek lenni rá? De ha egy addig értelmes, normális ötvenes nő átmegy egybites idiótába, csak mert lett egy unokája, az valóban lehangoló lehet a másik gyerekének, aki megszokott egy jó fej anyut, akivel lehet beszélgetni az élet dolgairól.

Szerintem azért fordulnak ki önmagukból (már akik kifordulnak) mert az az elvárás, hogy egy nagymama őrüljön meg az unokáért, ha nem teszi, nem is jó nagymama.

Ahogy elvárás még mindig, hogy a nő szüljön, úgy a nagymama státusz is be van szabályozva még mindig.

Ha valaki azt meri mondani, hogy a gyerekét jobban szereti mint az unokáját, arra úgy néznek mint egy véres rongyra. Ezért ez nagyon sok nagymama nem is meri mondani, pedig ez sokaknál így van, mert az unokát kötelező imádni és kész!

Ebből a sztereotípiából következik aztán, hogy itt is számtalanszor olvasni anyós-meny konfliktusoknál, hogy a meny a még meg sem született gyerekkel akarja zsarolni az anyósát, miszerint majd nem engedi látni az unokát. Fel sem tételezve, hogy az anyós esetleg nem is vevő az ilyesmire, elvégre neki kötelessége kifordulnia önmagából az unoka miatt. Pedig nem, csak rá van erőltetve ez a viselkedésminta.

Nekem vér szerinti unokám ugyan nincs, de a menyem nagyon csúnyán viselkedett az elején (konkrétan mindkét nagyszülőpár ki volt tiltva 6 hétig, de úgy, hogy 2 percre SEM láthattuk az unokát, csak fényképen.)

Na mármost, én nem dőltem a kardomba (munkám van, hivatásom, saját húszéves gyerekem is, szóval megy az élet tovább.) Most már 3 éves a kicsi, és meny csodálkozik, hogy én nem vagyok nagymama, a szó legnemesebb értelmében. De amúgy jól írta az előző ezt a játszmázást, és hogy van, aki ettől nem köti még fel magát. (Amúgy másik nagyi sem csicskult be ettől a kitiltástól, éli világát, mint előtte, ő tetejébe özvegy, és köszöni, jól elvan egyedül.) Ez meg már csak a következménye, de ki cseszett ki magával: a meny. Ő úgy gondolta, hogy ő most olyat hozott létre (egy gyereket), amiért mi ugrálni fogunk, és MINDEN el lesz nézve neki, (menynek), hát nem jött be.