Kikészít a családom! Hogy értethetném meg velük, hogy nem az ő dolguk a gyerekünk nevelése?
Van egy másfél éves gyerekem, és van 3 nagyszülője és 4 dédi.
A nagyszülőkkel nem is lenne gond, imádják, néha néha finoman mondanak valami tanácsot esetleg, vagy rákérdeznek valamire, de tök jó a kapcsolat.
Na de a dédik. Kikészítenek!
Egyszerűen nem fogadják el, hogy ez a gyerek nem az övek, nem ők nevelik, nem úgy, ahogy ők szeretnék, nem 50 évvel ezelőtti elveket követünk, stb. Ha bármit mondok, hogy az orvos, védőnő, gyógytornász, stb. szerint is úgy van jól, ahogy van rátromfolnak, kétségbevonják, folyamatosan beleszólnak, a gyereket baromságokkal zaklatják és persze kérdezgetnek, ameddig nem csinál valamit (amit szerintük már rég kéne), addig kérdezgetik, és persze neki is mondogatják, hogy csinálja ezt, csinálja azt. (A gyerek koraszülőtt volt, és tök rendben van minden vele, csak a nagymozgások az átlagnál később indulnak be nála, amúgy nagy gyerek lett, hirtelen sokat nőtt piciként. Jártunk gyógytornára stb.)
A vita forrása általában az, hogy én ezt próbálom nem hagyni és rájuk szólok, igyekszem nem bunkón, de nem mindig sikerül, van, hogy észre se veszem. Igazából tök mindegy milyen hangnembe mondom, leszarják. Aztán jön a megsértődés, stb. Főleg az egyik dédimama, iszonyú makacs, erőszakos, igazi uralkodó típus, imádja az érzelmi zsarolást.
Komolyan nem tudom, hogy lehetne velük megértetni, hogy ez a gyerek a miénk, én szültem, mi és a gyerek döntünk az életünkről. Továbbá nem tűröm a baromságok szajkózását.
Valószínűleg az a probléma, hogy a dédik még téged is gyereknek tartanak. Gondolj bele, ők a te nagyszüleidként rád mindig is a kis unokaként fognak tekinteni akit terelgetni kell, sosem felnőtt nőként vagy anyaként.
Ezért valahogy le kell fektetned hogy a gyereknek te vagy az anyja, rád hallgat elsősorban, és a te szabályaid érvényesek.
Ez legjobban akkor működik ha a gyerek előtt azonnal kijavítod a dédi tévedéseit.
"Béluska, addig nem állsz fel az asztaltól amíg meg nem etted a spenótot."
"Nem, mama, mi nem szeretnénk kényszeríteni a gyereket az evésre. Béluska, nyugodtan fejezd be az evést ha jóllaktál, és mehetsz játszani"
És ha Béluska felteszi a kérdést hogy miért nem értetek egyet, amit 3-4 éves korára fel fog tenni, akkor el lehet mondani neki, hogy a dédi nagyon régen volt olyan fiatal mint anyu, és akkor még mások voltak a szabályok, de ő most kisgyerek, és most rád kell hallgatnia mert a mostani szabályokat te tudod jól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!