Hogyan értessük meg a nagymamámmal, hogy nem vagyunk "szégyen" a barátommal, csak mert összeköltöztünk úgy, hogy nem vagyunk házasok?
Figyelt kérdés
Nem vagyunk se kisebbség, és a nagymamám sem kifejezetten vallásos (csak a közösség miatt jár templomba, és mert a pap megkérte, hogy járjon el, mert ha kevés az ember, akkor nem lesz misézés a falujában)2018. ápr. 11. 12:47
21/23 anonim válasza:
Itt nem arról van szó, hogy ki miben nőtt fel és mit látott normálisnak. Régen is voltak olyanok, akik fölöslegesnek tartották a házasságot, és ma is vannak olyanok, akik még csak le se fekszenek egymással az esküvő előtt, nem hogy együtt éljenek. Nyilván változtak az arányok, ma a konzervatív nézetet valló párok vannak kisebbségben, régen meg a szabadabb gondolkodásúak voltak. A konfliktusnak nem a korkülönbség a forrása, hanem az, hogy két ellentétes nézetet valló ember nem tud megbékélni egymás álláspontjával. Ezt csak úgy lehetne megoldani, ha egyikük sem "megtéríteni" akarná a másikat, hanem tudomásul venné és elfogadná az ő nézeteit, és egyszerűen nem feszegetni a témát, nem erről beszélni állandóan. Létezik kismillió más beszédtéma a világon. Csakhogy ehhez két intelligens emberre van szükség, az intelligenciát pedig aztán abszolút nem lehet ráerőltetni a másikra, és nem is életkor függvénye. Ilyen helyzetben az okosabb enged, és egyszerűen elengedi a füle mellett a megjegyzéseket, nem száll be a vitába.
22/23 anonim válasza:
Nem hiszem, hogy menni fog. A legtöbb amit tehetsz, hogy kerülöd a témát, ha meg ő "mondja a magáét", elengeded a füled mellett.
23/23 anonim válasza:
Te kezeled úgy te idétlen. És a dugás az dugás, akárhogy is nevezed. Nem a nagyi az ostoba, hanem te vagy k.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!