A karácsony első és második napja is ugyanolyan "fontos", nem?
A párommal van egy közös kislányunk.
A szentestét együtt szoktuk tölteni otthon, a karácsony első napját az egyik nagyszülő párosnál, a második napját a másik nagyszülő párosnál.
És itt van a probléma. Amelyikhez a második napján megyünk, mindig problémázik azon, hogy miért nem tiszteltük meg őket annyival, hogy az első napján megyünk. És hogy a másik nagyszülők biztos fontosabbak nekünk.
Mindkét oldalról ez megy.
Nem értik meg, hogy nem tudunk egyszerre kétfelé szakadni, és hogy mindkét napja ugyanolyan fontos, legalábbis szerintünk.
Nálatok ez hogy megy?
Nem szokott sértődés lenni, hogy melyik napján mentek karácsonyozni?
"6x az én szüleimnél, 4x a párom szüleinél voltunk az első napján.
Ez már majdnem fifti-fifti. :)
Itt az a probléma, mindkét részről, hogy akihez a másnapján megyünk, az mindig problémázik. Ugyanúgy a szüleim is, meg az anyósomék is."
Hát, alighanem leggorombább és leghangosabb énemmel ismerkednének meg szüleim is, meg párom szülei is, ha így viselkednének velünk. Utána pedig már csak azért sem mernének ilyeneket mondani, mert nem akarnának ismét ekkora balhét karácsony szent ünnepén... :DDDD
Hála Istennek, a mi rokoni, nagyszülői nézeteltéréseink egércincogások ehhez képest!
Én a 19-es vagyok, az a nagyszülő, aki 30 év után belefáradt, hogy a család és a konvenciók rabja legyen, miközben ezzel a gyerekeit is megkíméli egy rakás idegeskedéstől és pénzköltéstől.
Most ezt azért írom, mert látom, hogy valakinek ez nem tetszett.
Hát mit is mondjak, vannak akik mindenben találnak kivetnivalót, őket őszintén csak szánni tudom.
Ettől még mi remekül fogjuk érezni magunkat karácsonykor a tiroli Alpokban!:)
Áldás, békesség!
Nálunk a lányomék unták meg, hogy 200 kilométert utaznak karácsonykor,mégsem jó senkinek semmi. Kevés időt töltenek itt-ott, amott, sértődés, duzzogás. Azóta ők is kikapcsolódni mennek, és nem szentírás, hogy karácsonykor kell "szeretni".
Békés karácsonyt!!! Kinek hogy békéset,de nem hiányzik az idegeskedés, sértődés.
Nálunk is már elkezdődött az érzelmi terror,hogy miért nem megyek a férjemmel anyámékhoz. Talán mert utálom őket mert az egész gyerekkorom és fiatal felnőttkoromtönkretették.az öcsémét is. Engem még vertek is,őt nem merték annyira. 34 évembe került azt megmondani nekik, hogy ne karácsonykor jöjjön rájuk ,hogy család akarnak lenni. Azóta annyival megkönnyebbültem.. Végre a férjemmel tölthetem a karácsonyt kettesben, és nemkell anyámpocsék főztjét enni,és apámmunkahelyi baromságait hallgatni
Mindenkinek boldog karácsonyt. Sosem késő kilépni a szar helyzetekből!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!