A mamám nagyon megbántott, most nekem mégis úgy kellene tennem mintha mi sem történt volna?

Nagyapámmal hasonló a helyzet. Mindig is érdekes személyiség volt, a családnál mindig fontosabb volt neki a jó név, a pénz, a szórakozás. De kicsi koromban még legalább néha meglátogatott. 10 éves korom után már nem igazán. Másik városban él, messze tőlünk, így egy pár évig nem is foglalkoztatott a dolog, úgy voltam vele, hogy ő a "messzi papa", biztos nem tud jönni.

Aztán kb. a te korodban tűnt fel, hogy de bizony tudna jönni, ha akarna, de legalább telefonálni, ha más nem, a szülinapomon vagy karácsonykor. De semmi. Mintha nem is léteznék. Mi mentünk néha hozzá, de ennyi. Akkor annyit kaptam itthon erre válaszul, hogy hát én sem keresem őt...

Utána még mérgesebb lett a helyzet, mikor nagy ritkán meglátogattuk, olyan dumákat nyomott nekem, hogy a vérnyomásom az egekig szökött. Ha épp vékonyabb voltam, akkor hogynézekki, ha teltebb, akkor hogynézekki. Miért ezt tanulom, miért itt dolgozom, miért így csinálom, ez így nem jó, amit én csinálok, az sehogy nem jó. Miközben egyébként fingja nem volt az életemről, sem rólam, csak feltette a szokásos sablon kérdéseket.

Akkor közöltem itthon, hogy engem ő többet nem érdekel, nem fogok menni hozzá, nem fogom keresni, nem fogok vele semmit megosztani. Ezt akkor el is fogadták a szüleim. Aztán jó 5 évvel később jött a beszélgetés, hogy hát a papa mindig is ilyen volt, őket is mindig mindenért kritizálta, ahogy minden más létező embert, még a nagyanyámat is, a kisebb unokákat is, mindenkit. Ő ilyen.

Most már így, közel a 30-hoz úgy vagyok vele, hogy évente 2-3 alkalommal meglátogatjuk, szépen leülök, meghallgatom a hülyeségét, válaszolgatok a kérdéseire, de ha valamiért beszól, akkor megmondom én is a magamét, persze szép nyugodt hangnemben, de határozottan. Mostanra már meg is tanulta, hogy nem érdemes nekem a "jótanácsait" osztania. Ha fel is idegesít, elszívok egy cigit, aztán úgyis megyünk haza és nem kell vele foglalkoznom megint egy darabig.

Lassan te is felnőtt ember leszel, nyugodtan dönts úgy, ahogy éppen jónak látod. Dönthetsz úgy is, hogy nem mész el a szülinapjára, nem beszélgetsz vele és nem találkozol vele, vagy dönthetsz úgy is, hogy elmész, elviseled, szépen mosolyogva, árnyaltan elküldöd a pi*ába, ha nem bír magával, és megtanulod kezelni. A lényeg, hogy ne hagyd magad megalázni vagy olyanra kényszeríteni, amit nem akarsz. Pont abban a korban vagy, amikor az ilyesmi a legmélyebb nyomokat hagyja, viszont ilyenkor hoz az ember sok olyan döntést is, amit később nagyon megbán. Szóval gondold át és tedd, amit jónak érzel.

Bocsika, 3 gyerekem van, egy már érettségizett, a második 2 év múlva fog (17 éves, 5 évfolyamosba jár).

A h*lyézésrt nyugodtan elnézést kérhetsz egy 50 éves nőtől (ami te még nem vagy, hiába azt jelezted). Előrehozottat nemigen szoktak emeltből tenni, főleg nem többet. Ahhoz valami nagyon lángelmének kellene lenni.

Én szívesen meghallgatnám a másik felet, nem vagyok biztos benne, hogy olyan a mama, mint ahogy előadod. Én anyádnak adok igazat.

Nem mennék a nagymamához ha így viselkedik, szerintem a szüleid is megértik majd.

ui: mi olyan hihetetlen azon, hogy valaki 17 évesen érettségizik? Én a 18. szülinapom előtti nap ballagtam, rá egy hétre voltak az érettségik. Aki május végén született az 17 évesen letudta az egész banzájnt. Egy osztálytársam a matematika írásbeli napján lett 18.

Az előrehozottakról nem is beszélve. Vagy esetleg arról, hogy a kérdező külföldi magyar is lehet.

Mert ukrajnai magyar ismerősöm 17 évesen már egyetemista volt magyar egyetemen.