Hogyan dolgozzam fel nagyapám halálát, akit úgy szerettem, mint anyukámat?

Ma halt meg (vagyis ha éjfél után íródik ki akkor tegnap). Szeptemberben töltötte volna a 79-et, de sajnos már nem élte meg.

Délelőtt még magától elment a keresztanyámék új házához kaszálni a füvet, aztán mikor hazaért nem érezte jól magát. (Lehet azelőtt se.) De még lement a pincébe rendet tenni. Majd gondosan lezuhanyzott, és a legújabb alsónadrágját vette fel. Nagymamám adott neki gyógyszert, de nem lett tőle jobban. A mellkasára panaszkodott, hogy fáj, nagyi nedves törölközővel borogatta. A feje is teljesen forró lett, oda is tett egy törölközőt. Még utoljára beszélgettek, nagyapám nyugtalan volt, mondta nagyinak, hogy öltözzön fel rendes ruhába és takarítson kicsit össze. Nagyi egy izomcsomót tapintott ki nagyapa szívénél. Nagyapa egyre rosszabbul lett, nagyi hívta keresztanyámat, hogy jöjjön gyorsan. Keresztanyám hívta a mentőket, de csak 2 óra múlva jöttek ki. Addigra nagyapám már nem beszélt, a szeme felakadt, a szájából fehér nyálszerűség jött ki és nem mozgott. Nagymama tudta, hogy elvesztette nagyapát, az ő legfontosabb támaszát... Mire a mentő kiért, nagyapa meghalt... A halottaskocsi csak 10 órakor vitte el. Mire mi odaértünk, akkor takarták be nagyapámat fekete fóliával, és vitték be a kocsiba. Valószínűleg infarktus volt... Nagyi mondta, hogy még utolsó pillanataiban lecsukta a szemét és megigazította a száját...

Semmi piszkot nem hagyott maga után, mikor jöttek érte, az arcán sem látszott semmi változás, pirospozsgásan feküdt a szőnyegen.

A nagyapám egy tündér. Ilyen jó embert még soha sem ismertem. Imádtuk egymást. Én voltam a kedvenc, elsőszülött unokája. Állítólag ma is emlegetett engem. :'( 5 éves koromig velük laktam, és ebben az évben, mikor gimnazista lettem, hetente többször is náluk voltam. Az idei éven erősödött meg leginkább a kapcsolatunk. Általában szomorúan mentem hozzájuk, de mindig mosolyogva jöttem tőlük haza. És ennek vége. Nem tudom felfogni. Kb. 2 éve hetente álmodok arról, hogy meghal valamelyikőjük, de mindig úgy képzeltem el, hogy reggelre halnak meg és nem napközben. Jelenleg úgy érzem, mintha kórházba ment volna, de vissza fog jönni hozzánk. Persze tudom, hogy nem fog, de mégsem tudom felfogni. Eddig senkim nem halt még meg, az én drága nagyapám az első...

Nagymamám most ment volna megműttetni a lábát, de így nem tudja mi legyen. Attól aggódott, hogy valami baj történik a papával, amíg őt operálják. De előtte történt meg...

Nagyon féltjük a nagymamánkat, hogy mi lesz vele egyedül. Minden nap hálát adott Istennek, hogy a papa még vele van, kölcsönösen tisztelték egymást. Nagyi még "csak" 66 éves, de mi lesz így vele egyedül??? Így is elég labilis idegileg szegény.

Hálás vagyok, hogy 15 év megadatott együtt nagyapával, nem szeretném nagymamámat is elveszíteni. (Őt még talán jobban szeretem.) A másik nagyszüleimmel nem alakult ki köztünk bennsőséges kapcsolat, épp ezért fáj ennyire nagyapa elvesztése.

Még mindig nem fogtam fel...

15/L

Elnézést a regényért, de jól esett leírni mindezt.