Titeket keresnek a nagyszüleitek?

Engem már nem fognak soha, sajnos. Sztoriznek egy kicsit. Gyerekkoromban ez a következőképp zajlott (39/N).

Először kb. 12 éves voltam, mikor lett telefonunk (vajszínű). Addig, ha kellett, szomszéd. De az csak sürgős esetben (orvos, halalhír, mentő). Nagyvárosban nőttem fel, nagyszüleim nagyközségben (akkor), cca 20 km tőlünk. Papa elbiciklizett a főutcán, rendelő előtt lévő pénzes fulkehez, ahonnan felhivott minket, kb hetente 1x. 90%-ban irtó Xxr volt a vonal. Beszélgetés: "Itt papa. Hallotok?" "Igen" "Jól vagytok?" "Nem hallunk semmit". "Most Hallotok?" "Igen" "Jöttök hétvégén?" "Igen". "sziasztok/csókolom". Mindezt mindkét részről ordítva :). Ettől hosszabban a vonal minősége miatt ritkán lehetett beszélni. Később lett persze vezetékes telefonjuk.

Elgondolkodva a kérdésen albérletbe, v munkahelyre biztos nem telefonaltak, itthon persze. Én/mi ezt sosem serelmeztuk. Mentünk. Mikor Pesten dolgoztam is hívtam őket, hazajottem hétvégere, mentem. Másban töltöttek életük nagy részét, ilyen szempontból más technikai viszonyok között. Gondold már el, tv is az ötvenes években lett, és nem mindenkinek, telefon háznál? Az utcai fulkek történelmét bevallom, nem ismerem. És ez a korosztaly 1940 előtt született. Papának végül lett mobilja, de ő nagyotthallott, Mama korábban meghalt, de akkor már nekünk volt mobilunk, és nem tizkilos, de anyunak pl még nem. Én is másképp mukodok technikai szempontból, másban nőttem fel, mint a kérdező (életkort nézve) én úgy érzem, hogy kb tíz éve van ilyen kütyüláz, meg ennyi kütyü. Bennem nem tombol, az biztos. Biztos, hogy ez nem érdektelenseg a nagyszülő részéről, mert írtad, hogy jó a viszony.

Ez a mai nagyszülő-dédszülő korosztály nagy gáz.

Engem a 60-as években a nagyanyám nevelt-ápolt, ha beteg voltam, mert az anyu ugye dolgozó nő volt, az apu meg férfi.

A másik nagypapámat egyszer láttam, mert paraszt volt, nem tetszett az anyukámnak. Pedig szeretett engem, láttam, és apu volt a kedvence, azt is lehetett látni.

A anyunak, mint nagymamának nem volt ideje az unokáira, hiszen dolgozott, hogy is gondoltam ,hogy majd nagymamát játszik. Fiatal volt hozzá.

Amikor vittem a gyerekeket, mindig ürügyet keresett, hogy mi baj van velük; rendetlenséget csinálnak, nyitogatják a hűtőt, pofákat vágnak rá, játszanak az étellel. És én nem nevelem meg őket. Különben is ottvannak a másik nagyszülők, vigyem oda őket.

A másik nagyszülők meg abbahagyták a főzést, ha véletlenül előbb értünk oda, ülhettünk a finom ételszagban korgó gyomorral. Fölbontottak egy gyümölcskonzervet, elosztani a gyerekeknek. Ugyis már ettetek a másik mamáéknal, ugye...

Ezek a 40-es évek előtt született nagyszülők.

Az unokák születésnapját -van akiét- elfelejtették, mindig, van, akiét a sajátjukkal együtt említették, ami egy, majd egy hónappal előbb-később volt.

Biztos családja is válogatja, de nálunk a nagyszülők egyáltalán nem keresték, a még élők ma sem keresik az unokáikat.

És nem, egyáltalán nem normális, nálunk vannak is kütyüjeik, de nem tudom, hogy vásárláson kívül használják-e másra.

Az unokáik meg belefáradtak, hogy ráerőltessék magukat a mindig elfoglalt, náluk fontosabb dolgokkal foglalkozó nagyszüleikre.

De vannak olyan unokáik, akikkel törődnek, sőt.

Ez van.