Ti mit láttok a környezetetekben: a nagyszülőknek öröm az unokával lenni vagy inkább kötelesség?

"még egy rossz szülő súlyos nevelési hibáit is segíthet felülírni a gyerek lelkében. "

Aha. A mintakovetes baromi eros, a szulo pont azokat a nevelesi hibakat koveti el, amit az o szulei is elkovettek. Ugyhogy a nagyszulo altalaban nem ir felul semmit.

En nem tudom hogy mi abban az elitelendo ha egy nagyszulo 60-70 evesen mar nem arra vagyik hogy napokig rohangaljon egy kisgyerek utan. A szulonek is eszre kellene venni magat, hogy mire alkalmas egy nagyszulo es mire nem.

Csak sok szulo ingyen gyerekcsosznek nezi a nagyszuloket, aminek a vege az lesz hogy senki sem erzi jol magat, sem a nagyszulok, sem a gyerek.

Még nincs saját gyerekem de a barátnőmmel mi segítünk a bátyámmal nevelni a 3 éves lányát mert sajnos a barátnője másfél éve meghalt egy balesetben. A bátyám túl élte de ő is fél évig ápolásra szorult és hivatalosan átmenetileg mi vigyáztunk a lányára vagy is az unokahúgomra, meg a szüleim is segítettek. Nálunk a szüleimnek öröm az unokázás itt laknak a szomszédban de mindig nagyon várják úgy mintha csak hetente egyszer találkoznának :) A bátyám is velünk él ebbe a nagy házba amit mi örököltünk meg a bátyám az alsó szinten lévő nagy szobában lakik együtt a kislánnyal ahol van külön fürdőszoba meg konyha féleség ahol melegíteni tud kaját meg enni, a mi nagy konyhánkat ritkán használja.

De a főnökasszonyom is élvezi az unokázást pedig ők se laknak ám olyan messze az unokájuktól mindig mesél róla. Anyósoméknál is öröm ha unokázhatnak a barátnőm nővére fél éve szült és ott is nagy az öröm pedig még csecsemő szinte a kislány de gyakran járnak át babázni vagy valami.

Én jobbára mindig ezt vettem észre nem csak a családban hanem közeli ismerősöknél is hogy sokan örömből unokáznak és nem azért mert kötelező. A gyerekkori legjobb barátom fiatalon lett apuka 19 évesen a barátnője igaz 22 éves volt akkor de becsúszott a gyerek meg akarták tartani, a leendő nagyszülők eleinte kötelességből álltak úgy a dolgokhoz meg őket bántották hogy ennyire fiatalon még minek, de aztán amikor jött a baba és kezdett felnőni akkor egyre jobban azt figyeltem meg hogy öröm volt nekik hogy unokázhatnak főleg hogy egy házban laknak mert hatalmas a ház két külön lakással és nagy közös étkezővel, és mindig úgy viselkednek amikor rájuk van bízva az unoka pár percre mintha hetek óta nem látták volna. Ott élvezik szintén pedig tartottak tőle hogy nem lesz egyszerű rájuk bízni az unokát ha dolguk akad.

mert gyakran nem ilyen egyszeru a dolog. Amit en latok a kozvetlen kornyezetemben: a nagyszulo tenyleg segiteni akar, a szulo pedig nyilvan azt gondolja hogy jobb helyen van a gyerek a nagyszulonel mint egy fizetett segitsegnel.

Csak egy 4-5 eves gyerekkel egesz nap foglalkozni baromi faraszto, es egy het utan a nagyszulok fizikailag is erosen megroppannank....

Ezt a szulonek kene eszrevenni, de van aki nem latja, van aki meg nem akarja latni.

Jajj, azért nem lesz mindenkiből 72 éves rokkantként nagymama...

Anyám 47 évesen lett nagymama, 24 évesen szültem, négy év együttélés után. Arra volt energiája, hogy pasizzon, bulizzon, szórakozni meg kirándulni járjon, de lesz.arta az unokát. Pl. amíg én vajjúdtam, ő wellnessezni ment a fiatal bikájával, akinek ő fizette az egész utat is természetesen... Aztán meg beszambázott a kórházba utolsó nap, mikor készülődtünk haza, hogy máris?? Még meg volt sértődve, hogy nem tudott meglátogatni, mert elrohantam előle.

Azt látom, hogy vannak azok, akik szeretik a gyerekeiket, örömmel gondolnak vissza a babázós, kisgyerekezős időszakokra. Ennek az ismétlését látják az unokában, megspékelve azzal, hogy már több tapasztalattal állnak neki, és sokkal több élvezet és kevesebb teher jut nekik. Pl. elviszik az unokát strandra, vagy állatkertbe (ami szuper jó mindenkinek). De otthon nem ők fürdetik már a nyűgös gyereket, meg nem ők virrasztanak, ha végighányja az éjszakát, tehát kevesebb bosszúságból van részük, több örömből nagyjából ezt jelenti.

Meg vannak azok, akik valami véletlen folytán kénytelenek lettek szülők lenni, minden percét utálták, nem tudtak mit kezdeni a saját gyerekükkel. Megromlik a viszony, utálják egymást, de azért jópofiznak, mert mégis csak egy család, és kötelező egymást szeretni.

És mikor megszületik az unoka, akkor azt látják, hogy újra terhet kapnak a nyakukba, mert nem akarnak egy büfiszagú kakigyárat hallgatni, ahogy ordít, nem akarnak egy hisztis ovissal foglalkozni, stb. Nekik a gyereknevelésre visszagondolva csak a kínszenvedés jut eszükbe.

Ők többnyire csak akkor foglalkoznak az unokával, ha muszáj: vigyázni kell rá, mert beteg, és a szülők dolgoznak, muszáj átmenni hozzá, mert nincs aki vigyázzon. Így persze hogy csak akkor látják a gyereket, mikor nyűgös. Később se látják be, hogy a gyerek érzi, ki nem szereti, és ne csodálja, ha nála másképp viselkedik.

Nincsenek közös programok, közös élmények, semmi pozitív, ami kialakítja a nagyszülő-unoka jó viszonyát.

Szóval röviden azt látom, hogy a jó, szerető szülőkből ilyen nagyszülők is lesznek, aki pedig sza.r szülő volt, az nagyinak se lesz különb semmivel.

Az más tészta, hogy facebook-on ő is játssza az eszét, meg áradozik a közértben, milyen édes az unoka, de ezzel csak azt akarja elérni, hogy jó nagyszülőnek gondolják mások.

Nálunk öröm, de nyilván valamennyi kötelesség is van benne. Pl. nyáron meg volt beszélve, hogy osztjuk el a gyerekeket, kire-mikor-hány nap jut. 4-4 napot voltak anyunál (külön-külön, mert együtt kezelhetetlen a 2 fiú), de az egyiknél pont akkor kapott anyu egy fontos munkát. Szóval akkor inkább kötelesség volt, amúgy öröm lett volna.

Mi figyelembe vesszük azt, hogy a szüleink már nem olyan fiatalok, nem bírják annyira a terhelést, mint a mi gyerekkorunkban, ezért nem terheljük le őket annyira, hogy már ne öröm legyen az unokázás. Ezt a gyerekek is tudják, mármint hogy más szabályok vannak a nagyszülőknél és figyelembe is veszik.

Anyósom, apósom nyugdíjas, mégsem passzoljuk le egész nyárra a gyerekeket hozzájuk, hanem mennek táborozni is, vagyunk velük mi is és anyuék is, így össz. kb. 2 hetet vannak velük. Tekintve, hogy 10-11 hetet kell megoldani, azért az nem olyan sok...

Évközben is igyekszem a szüneteket megoldani, de volt már olyan, hogy az egész tavaszi szünetet kénytelen volt ott tölteni, abból sem volt gond.

Nekem fontos, hogy jó legyen a kapcsolatuk mind a 4 nagyszülővel, így mindenben támogatom őket, már nem akadok fent apróságokon, mert tudom, hogy sajnos nem lesznek velünk örökké, ill. a gyerekek is nőnek és lassan már ők nem lesznek kíváncsiak a nagyszüleikre :(

Nekem még a nagymamám mondta, hogy a legszuperebb nagyszülőnek lenni: játék, móka, ütyüpütyü, ha meg kakis, fogjad csak anyja..

Mára nagyszülőként (2 szeres!) minden szava igaz volt.

Nem szép ilyet mondani, de talán még jobb, mint anno a saját gyerekekkel volt (bár én annak is örültem).

De most sokkal felhőtlenebb, mert nincs az a nagy teher (megélhetés, munkahely, aggódás, stb.).

Persze most is megpátyolom, ha elesik és összetöri magát, de már ne aggódom túl, tudom, hogy mind így nő fel. Mire az anyjáék jönnek érte már el is felejti.

Egy évben úgy alakult, hogy az egész nyarat itt töltötte az édesanyjával, aki innen járt dolgozni, és volt olyan éjszaka is, hogy haza se tudott jönni (ügyelt), de nem volt gond, imádtam-imádtuk.

Igen, néha kicsit fárasztó, de bőven megéri, mikor odabújik a kis gazfickó az ember ölébe.

Jó vele-velük lenni, alig várom.

Most nyáron igazi lombházat építettünk velük, csúszdával, kötéllel, ahogy kell.

Meg is sértődnénk, ha nem hoznák, amikor csak lehet.

Hogy mennyire számít az otthonról hozott minta, nem tudom.

Láttam már arra is példát, hogy rossz családból jövő neveli rendesen gyerekét, unokáját, hogy az megkaphassa, amit ő nem egykor.

És olyat is aki megkapott mindent, de túl önző volt ahhoz, hogy ő is adjon. Persze most lelki értelemben, nem anyagi dolgokra gondolok.

Azért jó lenne, ha minden nagyszülő tudna levenni kis terhet a gyerekeiről, és persze azok is tudnák a mértéket, mit szabad, illik, mit nem.

Egy büszke nagypapa

Két unokám van és jó velük lenni, de annyit nem tudok, amennyit szeretnék, mert még dolgozom. Szívem szerint sokkal többet segítenék, de szükségem van a pihenésre, már nem bírom úgy, mint szülőként. Szerintem a nagyszülő igenis legyen az unokáival, ezzel is segítve a gyerekét. A másik ok: néha nem árt a fiataloknak, hogy egy-egy estére, esetleg egy-két napra kettesben maradjanak, gyerek nélkül. Így ők is ki tudnak kapcsolódni, tudnak egymásra figyelni.

Ha velem vannak az unokák kicsit újra átélem mindazt, amit a gyerekeimmel. Igyekszem nekik megadni, amit annak idején a sajátjaimnak nem tudtam. ( itt nem az anyagiakra gondolok)

Kérdező : nézetem szerint öröm és kötelesség is . Ki segítsen, ha nem a nagyszülő?!