Szerintetek én is hibás vagyok?

A szüleim két évvel ezelőtt váltak el. Nem érintett különösebben mélyen a dolog, ugyanis nem volt túl jó a viszonyom az apámmal. Apám a nagymamámhoz költözött, a nagyapám két évvel ezelőtt elhunyt. Tudni való dolog, hogy az apám mindig is az édesanyja erős befolyása alatt állt, ennek volt betudható a válás is, mivel a nagymamám mindig is utálta anyámat. A válás után végre nem kellett találkoznom az apámmal, mivel azonban ő mamánál lakott, őt sem tudtam meglátogatni. A nagymamám eközben erőteljesen folytatta az édesanyám szidását ország-világ előtt, azt pletykálta, hogy rosszul bánik velem és a húgommal, miközben ennek a töredéke sem volt igaz. egyszer még a gyermekvédelmet is ránk szabadította, de a kivizsgálásnak természetesen semmilyen eredménye nem lett az alaptalan vádak miatt. A húgom nem ápol rossz viszonyt az apámmal, és gyakran el is utazik vele mamához. Itt jegyezném meg, hogy apám gyakran eléggé szabadon értelmezi a gyermeklátogatás jogát. Van, hogy hónapokig nem keresi a kislányt, de van, hogy hetente is elviszi.

Pár hónapja kiderült, hogy nagymamám állítólag azóta teljesen megbánta azt, amit az anyámmal tett, és mivel apám új nőjét még kevésbé bírja, szó szerint visszasírja a korábbi menyét. Az új nőnek is van két hozzánk hasonló korú gyermeke, de mama már rájuk sem bír nézni, mert a saját unokáit akarja. Így a karácsonyi időszakban a tesóm megint elment apánkkal, ott vacsorázott, és olyan történt, ami eddig még soha. A nagymamám külön csomagolt nekem ennivalót. Nem mintha rászorulnék, de mindenképp meglepő gesztus volt a számomra.Igazából fogalmam sincs mit higgyek, mert a múlt eseményei kissé paranoiássá tettek ezen a téren. Nem tudom, hogy ez most egy újabb húzás az én személyem megnyerésére (volt már erre példa), vagy csak egy simán kedves gesztus.

Tudnotok kell, hogy a nagymamám mindig is nagyon szerette magára vonni a figyelmet az álbetegségeivel, a hisztirohamaival. És most nem sarkítok. Volt olyan, hogy kivetette az egész petefészkét, csakhogy betegnek látszódjon, és ne kelljen a férje előtt szégyellnie, hogy nem megy dolgozni. De mondom, ez csak egy a sok közül.

Mostanában azonban komolyan elgondolkodtam azon, hogyha neadj'isten tényleg lenne valami komolyabb baja, és meghalna, akkor mit éreznék. Bűntudatot? Nyugalmat? Sajnálatot?

Velem soha nem tett semmi rosszat a nagymamám, és mindig is jó volt hozzám. Az egyetlen bűne velem szemben az volt, hogy kissé átszínezte a múlt eseményeit a saját javára, így rosszabb fényben feltüntetve a szememben néhány családtagomat (pl. édesanyámat).

Szerintetek mit kéne tennem? Van jogom haragudni rá? Az apámmal semmiképp sem szeretném felvenni a kapcsolatot, de szinte kikerülhetetlen a vele való érintkezés, félig még most is ott lakik.