Mit tegyünk? Nagymamám ok nélkül sajnáltatja magát, végigsírja a fél világot, hogy mennyire rosszul megy a sora.
Tény, hogy már lassacskán minden közmű a kikapcsolás szélén áll nála, de ez az ő hibája, mert nem tudja és nem is akarja megtanulni beosztani a pénzét. Minden próbálkozásunkra az a válasza, hogy ő nem ért hozzá, ő már túl öreg (75 éves), hogy megértse stb. Egész életében pénzzel dolgozott, de otthon még arra az egyszerű számításra sem képes, hogy a számláit befizesse és a többit szórja el. 4 évvel ezelőttig mindent a nagypapám intézett, azóta viszont káosz minden.
Az utóbbi hónapokban már a gyógyszereit is csak részben váltja ki, mert állítása szerint nem jut rá pénz.
A nyugdíja kiváló, mégsem képes gazdálkodni belőle. A szomszédoknak, ismerősöknek és ismeretleneknek is sír, hogy milyen szűkös körülmények között él, mi sem segítjük stb. Ezután persze mi kapjuk a rosszindulatú megjegyzéseket, hogy milyen leketlenek vagyunk. Már nagyon elegem van ebből. Tegnap például a fiunk óvónője szólt be, hogy a gyereknek bezzeg jut új játékokra, de a dédinek egy tál ételre nem!
Mi lehet a megoldás? Kezdjek el mindig magyarázkodni, hogy nem úgy van ez, mint ahogy hallották vagy kezdjek el én is sírni fűnek fának, hogy milyen álnok a nagymamám?
9-es látod, pont ez a bajunk nekünk is! Elég nehéz megértetni az emberekkel, hogy van ilyen. Igazából én sem hinném el egy szegény idős nénikéről, aki a boltban azon sopánkodik, hogy 3 vagy 2 zsömlét tud csak kifizetni, hogy 240000Ft körüli a nyugdíja és két kiadott ingatlana van.
A közeli ismerősök tudják mi az igazság, már a családsegítősök is, az önkormányzatnál is csak a vállukat rángatják és senki nem tud semmit tenni. A háziorvos elküldte teljes kivizsgálásra, mentális és fizikai állapota alapján is letagadhatna 10-15 évet. Azt, hogy miért viselkedik így nem tudtuk megfejteni. Nagypapám szerint csak imád a középpontban lenni, mártírkodó típus, szereti gyötörni az embereket és mióta nyugdíjba ment, nem tudja magát kiélni a munkatársain.
Annyit mindig befizet, hogy ténylegesen ne kapcsolják ki a szolgáltatást, de folyamatos elmaradásban van mindennel. Ha rákérdezünk, hogy miért csinálja, jön a "én ezt nem értem" dumával.
Ez igazán sz@r ügy... Ha sokat foglalkoztok vele, csak az idegeitek mennek rá. Tényleg joga van az embereknek úgy elrontani az életét, ahogyan akarja.
Ha valaki megint beszól nektek miatta, hát egyszerűen vágd rá, mennyi a nyugdíja és a kiadott lakásokból a jövedelme; ha kell még hozzáteheted, hogy ez több, mint amiből a ti családotok él, és nem fogod éheztetni a fiadat, hogy neki még több elszórható pénze legyen.
Én úgy értettem, a nagypapa meghalt. Most viszont említetted. Ő nem tud tenni semmit? Rá se hallgat a nagyi? Ha addig jól ment minden, akkor esetleg azzal példálózni, vagy ilyesmi?
Azt, hogy a mentális állapotát tekintve letagadhat 15 évet, erősen kétlem. Ennél pengébb állapotban lévő 90 éveseket ismerek. Nagyinak segítségre van szüksége.
Ha nem segít semmilyen szerv, akkor öregek otthonába kell tenni, ahol beosztják a nyugdíját. Egy részét kapja meg csak költésre. Ott nem tudja tönkretenni magát.
Ha ez nem jó, akkor meg annyit tudsz tenni, ha már elvileg olyan jó állapotban van, hogy ráhagyod. Felnőtt ember. Majd mikor beüt a krach végleg, akkor csak kéri a segítségeteket. Mert ebbe bele lehet bolondulni és a ti családi életetek is rámehet, az meg nagy luxus.
Az kell, hogy a nagyi is belássa, egyedül nem tud beosztani 240ezret (ami a mai világban művészet).
Mert a könyörgésből nem tanul, majd tanul abból, ha nincs melegvize, meg villanya. Attól hirtelen meg szoktak változni az emberek.
Hát, nekem a leírásodból úgy tűnik, nincs neki semmi problémája a pénze beosztásával, (hiszen írod, hogy könyvelő volt, tehát annyira idegen számára a pénz gondolata nem lehet, és a számlákat mindig befizeti, hogy ne kapcsoljanak ki semmit)
Szóval ő egyszerűen csak szeret mártírkodni, rosszul érzi magát, ha nem sajnálja senki.
(ilyen néni volt a rokonságban, bejárt az önkormányzathoz panaszkodni, hogy nem támogatjuk őt szegényt, és a halála után majdnem 2 millió Ft volt a szekrényében készpénzben)
9:23-as
Ugye ezt NEM gondoltad komolyan!?!?!?
"Puskával őrzi a nyugdíját? Hadd kárpáljon, vegyétek csak magatokhoz a pénzét és vegyétek kézbe az irányítást."
HOgy lehetne bárkitöl is a SAJÁT pénzét elvenni? Ha a kérdezö megtenné, a nagymama jogosan jelenthetné fel lopásért. Amig nincs gondnokság alá véve valaki, addig senki másnak NINCS JOGA a jövedelmével gazdálkodni.
9:23 vagyok
nem gy értem, hogy meg kell lopni, de be kell fizetni a számláit helyette az ő pénzéből, vagy amit fentebb tanácsoltak: csop beszedés (persze ha hamarabb elkölti a pénzt, mint ahogy elvonnák, akkor mindegy).
Én úgy gondolom, hogy ha besegítenének a pénze gondozásába, azért csak rájönne a néni, hogy lehet ezt ésszel is... most is a családja trkál az ügyeiben, szerintem az ő érdekében belenyúlni a pénzügyeibe nem lenne Isten ellen való dolog. És hátha használ.
Sajnos a friss emlékek hiányát ilyenkor mesével egészítik ki. Nem tehetnek róla, ez a demencia.
A papa halála miatt, a depresszió is játszik.
Keressétek meg a háziorvosát,mit tanácsol, látogassátok naponta, írassatok vele emlékeztető cetliket, csináljatok memória tréninget, készítsétek ki a napi gyógyszereit, és ellenőrizzétek bevette-e.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!