Sok nagyszülőnek miért okoz akkora felháborodást az, hogy el kell menniük orvoshoz?
Nem értem ezt, hogy miért kell ezt csinálni, mire jó.
Mamám is ilyen volt, könyörögtünk neki, kiabáltunk vele, sírtunk neki, nem ő nem megy el orvoshoz, neki SEMMI baja. Aztán már akkor "ment el", amikor vitték mentővel, és már
kezelhetetlen volt. Agydaganatban halt meg.
Más öregnél is rendszeresen ezt látom. Ő nem megy el orvoshoz, mert őt ne kötelezze erre senki, ő utálja az orvost, neki semmi baja.
Van orvos ismerősöm, és ő mondta, hogy sokkal több idős embert lehetne meggyógyítani, ha nem a ténylegesen utolsó pillanatban mennének el orvoshoz, amikor már nem, vagy csak alig lehet segíteni.
Itt GYK-n olvastam pár "érvet", de egyszerűen ezeket NEM tudom elfogadni:
1. "Félnek az orvostól"
Ezt azért nem tudom elfogadni, mert a félelem egy dolog, de ez nem azt jelenti, hogy meg kell várni, amíg tényleg súlyos vagy visszafordíthatatlan probléma keletkezik.
2."Tiszteletben kell tartani hogy nem akarnak tovább élni."
Ezt meg azért nem, mert ilyen NINCS. Lehet hogy van néhány ilyen ember, de akinek vannak szép gyerekei, unokái (pl mamámnak), viszonylag boldog család, annál nem értem, hogy egyes emberek hogyan mondhatják ezt....Ennyi erővel bárkire lehetne ezt mondani, aki beteg, vagy öngyilkos akar lenni.
Miért ilyen sok idős ember? És tényleg nagyrészt időseknél látom ezt, baráti körömben is sokak nagymamája, nagypapája ilyen, hogy akármi van, az Isten is könyöröghet neki, akkor sem megy orvoshoz.
Tényleg megéri az nekik, hogy súlyos visszafordíthatatlan problémájuk lesz, aminél már megbánják, hogy nem mentek el előbb? Miért kell a családtagokat is tönkretenni ezzel lelkileg?
Mi olyan visszataszító az orvosban?
Szerintem nem akarnak szembesülni azzal, hogy megöregedtek és ez ezzel jár.
Aztán van, aki természetéből adódóan ilyen. Nekem is a nagyapám. Szűrésre még elrángatták, az eredményért már nem ment el. Merthogy ő nem ér rá. Hónapokkal később derült ki, hogy az eredménye egyébként pozitív lett, de addigra már kb. mindegy volt, már nem lehetett rajta segíteni.
Szerintem nem az orvostól félnek, hanem attól, hogy mit fognak hallani. Nyilván már mindegyik idős ember érzi, ha valami baja van, csak nem tudja pontosan, hogy milyen mértékben. Amíg valaki nem mondja meg az ellenkezőjét, addig lehet az öregségre fogni, meg valami apró nyavalyára.
A másik dolog szerintem az, hogy sok ember úgy áll az orvoshoz járáshoz, hogy arra a gyengéknek van szüksége, neki meg ugye semmi baja. (ez a hozzáállás főleg falun van így, egy pohár pálinka a legnagyobb bajt is orvosolja, minek gyógyszer). Szóval inkább a felfogással van baj sok helyen.
A pszichológusok jutottak eszembe példaként. Ma már kezd változni a hozzáállás, de korábban ha valakiről kiderült volna, hogy pszichológushoz jár, egyből rámondják, hogy dilis.
Vagy itt vannak a fejlesztő tornák gyerekeknek. Én járatom a sajátomat, mert fontosnak tartom. Egyszer a buszmegállóban találkoztam az egy nénivel (falun lakunk), megkérdezte, hová megyünk. Mondtam, hogy fejlesztő tornára. Válasz: mi baja van? Anyósom pedig egyből rávágta, hogy nem gyógytorna, mintha valamiféle szégyen lenne, ha a gyerek ilyenre jár.
Egyéni döntés igen, hogy ki mit tesz magával, de szerintem az már nem normális dolog, amikor már valakinek (pl mamám) a fél falu könyörög, hogy menjen már el orvoshoz.
A makacsságnak van egy határa, ami már ténylegesen nem normális.
Lehet hogy jobb, ha valakit nem kell évekig pelenkázni, de én nem így látom. Ha nem mondja ki konkrétan, hogy kedves családom akiket szeretek, NEM akarok így élni, akkor mégis honnan tudná ezt valaki?
Én azt nem értem az ilyen idősekben, hogy az még hagyján, hogy ő mit lát jónak, mit nem, de a saját családját teszi ezzel tönkre lelkileg és idegileg.
Mamámnak már mindenki könyörgött, azért mert mindenki nagyon szerette, de olyan szinten makacs volt, hogy az elmondhatatlan. Túl későn adta be a derekát, a szemünk láttára épült le, csontsoványra fogyott le (amikor mindig picit duci volt), és így is ment el. Életünk legszörnyűbb és legnehezebb időszaka volt.
Nem tudom, mire volt ez jó neki, de már nem is fogom megtudni.
Azt gondolom, ha a nagymamádnak agydaganata volt, akkor lehet, hogy emiatt nem bírt racionálisan gondolkodni, hiszen pont az volt neki beteg, amit gondolkodásra kellett volna használnia.
Más néniken látom, hogy nagyon félnek attól, hogy olyat mondanak, ami végzetes és nem akarják ezt meghallani. Nekik is pszichológushoz kellene járniuk. vagy bevenni valami homeopátiás gyógyszert halálfélelem vagy félelem ellen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!