Miért ilyen a nagymamám?
Lassan kezd elviselhetetlen lenni, amikor jön mindig úgy intézi a dolgokat, hogy a legnagyobb felfordulás legyen esetleg még veszekedés is. Mindenkit zavar amikor jön és mikor bejelenti, hogy mikor jön szinte természetes a 'Jaj ne, már megint!' felkiáltás a család összes tagjától. Ünnepekkor, szünetekkor szokott csak jönni (de az is épp elég)
Aput (az ő gyereke) anyu ellen próbálja uszítani (szinte minden alkalommal) de mikor veszekednek mindig anya pártjára áll. Takarításmániás, de egy szörnyű módon mivel miután végez nagyobb a kosz, felfordulás, rendetlenség van mikor valami el is romlik mint mikor nekikezdett és persze nekünk kell rendet tenni.(például egy ronggyal feltörölte a kiöntött kávét és ugyanazzal a kávés ronggyal törölte végig a szekrényeket, hűtőt stb.)
Most pedig azzal az ötlettel állt elő, hogy elkísér a randimra, vagy ha ő nem jöhet akkor vigyem már el az unokaöcsém, erre persze én nemet mondtam és sértődés lett (szerencsére a szüleim az én pártomon álltak), de ez akkor is sok a fiút kb. 1 hónapja ismerem, ez a 2. randink és csak délelőtt nem lennék otthon (kedden).
Mit lehetne a nagymamámmal csinálni? (4 napig fog maradni az unokaöcsémmel)
15/L a nagymamám: 60 éves
Valaki foglalja le, beszélgessetek vele, aztán addig takarítsatok fel utána úgy ahogy ti szoktatok. Nagymamákkal nem nagyon lehet mit kezdeni, Ő már nem fog változni. :S
Randi: Állj a sarkadra. :D Mondd, h "Mama, már nem 1940-ben vagyunk hanem lassan 2012-ben, köszönöm, de nem kell gardedám." Ha ez nem hat, akkor egyszerűen csak "Nem, mama, ne gyere velem, nem bírná a lábad/elcsúsznál a jégen." :D Sok sikert. :D
22N
Első vagyok. :D
Kicsit extrém, de ha nincs más megoldás....:D
Ha nagyon menni akar veled, mondd hogy "Mama, gondolj bele, ha annyira suttyó lenne, hogy megerőszakol, én el tudok futni, de te nem...Biztos vállalod a veszélyt?"
Remélem ez elrettenti. xD
Türelmesen beszélgetünk vele, meghallgatjuk amit mond, elmondjuk szép nyugodtan az álláspontunkat mire ő csak a saját igazát hajtogatja...kicsit fura öregasszony, de hát a családunkat nem választhatjuk meg :D
Utolsónak: bárcsak nekem lenne ilyen jó dumám! :D Bármikor ki tudnám vágni magam. :D
Az okot sokaig lehetne boncolgatni, de annak megoldasa az ő hatásköre ugyis, amire ninsc ráhatásotok. Amit tenni tudsz: Védjétek meg jobban a sajat territoriumotokat! A TI lakasotokban semmi joga olyat csinalni, amiket nem engedtek meg nekei! Mi az, hogy beletakarít a lakasotokba?! Nem szabad engedni neki!
Mi az, hogy elmegy veled a randidra?
Ne vidd magaddal!
A nagymamád a mai korban egyáltalán nem idős. Mások ilyen idősen még dolgoznak.
Mikortól lett ilyen a nagyid?
Vagy már régen, fiatalabban is ilyen dolgai voltak?
Ha behatárolható, mióta ilyen, elképzelhető, hogy valamilyen betegség van a háttérben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!