Mi a véleményetek egy olyan nagymamáról, aki azt szeretné ,hogy felvesznek 1 munkahelyre és ott maradj nyugdíjas korodig és ne légy táppénzen?

Amúgy meg teljesen igaza van.

Nálunk még ma is erény, ha valaki évtizedek óta nem volt táppénzen, mert az szégyen.

Lehet, hogy már csak helyi szokásként maradt meg, de akkor is így van.

Aki most hetek óta nincs köztünk, mert eltörte a lábát, arra rendesen haragszanak már.

Itt az az erény, hogy 10 éve? 15 éve? 20 éve? 30 éve? dolgozol a cégnél.

Na, ők a nagy öregek.

Én meg nem tudok versenyezni az idővel, mert később születtem. De mindenki érzi, hogy ezeknek jó igazán -most.

De mivel ők is elkezdték egyszer, és hogy akkor mi volt? Azt senki se tudja.

Ennek pont annyi értelme van mint aki arra büszke, hogy hány éve házas. Hogy jó-e neki úgy, az nem számít. Ki kell bírni, szakította, szagolja. De ő már 10-20-30 éve házas. Nem kell válogatni, nem válunk, az szégyen.

Munkahelyet sem azért váltunk mert talán rosszabb lesz a következő. De nem is maradunk egy helyben az idők végezetéig ha ott semmilyen formában nem fejlődünk. Sem tudásban, sem anyagilag.

A kérdésfeltevésed eleve ostobaság.

Normális ember abban bízik, hogy az első munkahelye beválik hosszú távra. Akár élethossziglan is. Kivéve persze, ha kényszerhelyzetben van, el kell fogadnia, ami adódott, de csöppet sem elégedett vele.

Másrészt normális ember abban bízik, hogy jó egészségben lesz az elkövetkező hónapokban, években. Nyilván én is tudom, hogy a realitás az, hogy pár éven belül úgyis elkap egy olyan vírus, amivel ágyban kell feküdnöm, de nem ezt várom és nem erre vágyom.