Hogy gondolja nagyanyám,hogy 80 km-ről, akármilyen munka van otthon, akkor kénye kedve szerint futok hozzájuk haza,amikor nagynéném,és a családja alig 10 km-re laknak?

Tiltod a számukat, nem válaszolsz, kész.

De egyszer már kiírtad ezt, ott is ilyen válaszokat kaptál.

Jaj, a férjem nagymamája dettó ilyen volt. Felnevelte őket de semmi kimutatott szeretet. Mindig segíteni, terrorizálva , basz.tatva voltak mindenért, gyomorgörcs stb…

Mikor elköltözött, összeköltöztünk annyit javult az élete, a mamának meg nemet mondtunk mindenre. Évek voltak mire felfogta, megszokta és tudott normàlis lenni. Én sokat segítettem neki a nem mondásra.

Nem osztanám ki őket, de a telefont ritkán venném fel, és akkor is közölném, hogy nem érek rá segíteni. Ha nem tetszik, akkor azért elmondanám, hogy úgy érzem, nem tartozok semmivel. Ha nem tetszik nekik, akkor is. Vitába meg nem bocsátkoznék, elköszönnék olyankor.

A látogatásokat meg ritkítanám.

Más korosztály...

Viszont az éremnek két oldala van, azért ilyen esetekben kíváncsi lennék a másik fél véleményére is. Általában a két véleményből lehet meghatározni a "középutat".

Nekik sem lehetett könnyű! Felnevelik a gyerekeiket, aztán mikor végre pihenhetnének kapnak egy unokát, hogy neveljék fel.

Ők valószínűleg ugyan azzal a módszerrel neveltek téged, mint anyádat, csak közben kimaradt az 1 generaciónyi "változás/modernizálás".

Azt is mondhatták volna, hogy nem nevelnek fel, te pedig lehet a gyámügyhöz kerültél volna, mivel anyádnak nem kellettél ezek szerint.

Egyéb rokon/ testvér pedig mondhatja azt, hogy hozzájuk sem mehetsz.

Szóval lehet házsártosak, maradiak, de volt hol laknod, etettek, ruháztattak.

Azért, mert nem voltak barátaid ne őket hibásztasd! Ez csak rajtad múlott...

Mivel nagyapáddal aludtál, 2 szobás lehet a ház. Úgy tippelem, hogy csak azért nem váltak el nagyanyáddal, mert akkor "megszólják" őket. Ezeknél a régi időseknél ez jellemző, inkább maradnak egy háztartásban.

Abban az időben mikor ők a saját gyerekeiket nevelték fel még jellemző volt az, hogy 2-3 gyereket is összezártak egy szobába, és addig laktak így amíg el nem költöztek. Az utolsónak meg 20+ évesen lett külön szobája.

Egy másik dolog a nagyszüleid vagy a 2 világháborúba születtek bele, vagy az utánna következő több évtizedes nyomorba.

Az idősebbik nagymamám testvéreit a 2 vh alatt pl: többször megerőszakolták, ő még kicsi volt, és talán kihagyták, de emlekeibe megmardt. Pincébe laktak, krumplis zsákokon aludtak éveken keresztül.

Szóval neked valószínűleg a legnagyobb problemád az ,hogy anyád elhagyott. Ha ez kamasz korban történt hatványozottan fokozta a problémádat. Ezt kivetíted a nagyszüleidre.

A tippem, hogy mért neked szólnak, az lenne mert mindenki lesz@rja őket, és benned reménykednek. Sok idős ember jut erre a sorsra... Ha már nem tudnak "adni".

Menj pszihológushoz, de komolyan! Nem szégyen ez és biztosan jobb lesz tőle a közérzeted.

Én nem állok be a "szüleid" szidásába, mert mint írtam nem hallottam az ő verziójukat.