Kiállhatatlan a nagyanyám, én pedig nem tudom megjátszani magam…?
De igazából nem tudlak sajnálni, sem a hozzátok hasonló, a sok bunkó rokonnak bólogató embert.
Létezik egy szó: NEM - és ennyi. Sok fejfájást lehetne megspórolni vele.
Persze ehelyett megy a hiszti, hogy "de menni kell", "nem opció" és társai.
Dehogyis kell menni ahhoz, aki paraszt.
Mikor ugyanezt csinàlta velünk az anyai nagymamàm, akkor amíg otthon laktam, sokàig tűrtem, aztàn ahogy elkezdtem kiàllni anyuért, màr engem vett célpontba. Igazàból mindenkit ócsàrolt,nem csak minket, de az egész csalàd gyàva volt és haszonleső mindig is, én meg feketebàràny, sosem hasonlítottam senkire anyu csalàdjàból. Aztàn én egyszer megelégeltem, és felàlltam az asztaltól, elmondtam, amit gondolok, és otthagytam a fenébe. Azóta se beszéltem vele, persze ő nem érti, mi a baj, meg a többi talpnyalója se akarja érteni, de ez engem egyàltalàn nem érdekel. Hàla isten vagyok olyan talpraesett, hogy egyedül is megoldottam az életem, nem kellett ràjuk fanyalodni, igaz, soha nem is segítettek volna semmiben. Így végképp nincs semmi, ami miatt tartani kellene a kapcsolatot, és hagyni, hogy naponta mérgezzenek.
Higyj nekem, az embernek van éppen elég problémàja, minden téren, nem kell, hogy még egy mérgező ember folyton a víz alà húzza a fejed. A többi vàlaszoló lehet, hogy nem a legkedvesebb stílusban, de igazat mondanak, csak jót akarunk nektek, neked. Ne akarj megmenteni mindenkit, mert veled senki nem fog törődni. Mi màr idősebbek vagyunk, tapasztalatból beszélünk. Sajnos sokàig azt hittem én is, hogy a szép csalàd képe igazi is lehet, de csak a fejemben létezett. Viszont magamnak még mteremthetem a sajátomat, ahogy te is! :)
6-os, miért vagyunk érzéketlenek? Mert veletek ellentétben felmérjük, milyen mérgező szr a családod és merészeljük javasolni, ne menjetek???
Ti mentek. Oké, ez a saját döntésetek, de akkor miért írsz ki kérdést?
Ventillálni? Vagy minek? Mert változtatni nem akarsz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!