Nem értem mi a probléma, tényleg én lennék a kiállhatatlan?

Sziasztok!

Nagypapám egyedül maradt, én lakom hozzá a legközelebb, rugalmas a munkaidőm és home office-ban dolgozom. Ezért volt kézenfekvő, hogy amikor arra járok, akkor benézek hozzá, hogy mi a helyzet. Anyu délutánonként (kb kétnaponta) látogatja, plusz hétvégente benéz hozzá.

A történethez hozzátartozik, hogy sosem volt jó a viszony, gyerekkorban sem, erről kb regényt tudnék írni, szóval csak azért nézek be, hogy anyut tehermentesítsem egy kicsit munka után.

Most a nagypapám kitalálta, hogy ő rendel magának hétköznapra kaját, de hétvégente igazán főzhetnék rá, mert ő utál főzni. Mondtam neki, hogy akkor 1-1, mert én is, szóval felejtse el, hogy főzicskézni fogok pluszba. Eleve hétköznap ha van időm megfőzök 2-3 féle kaját amit lefagyasztok, hétvégente meg vagy elmegyünk valamerre kajálni vagy a férjem főz bográcsban vagy grillezünk. Szóval esélytelen, hogy én még nekiállok pluszban a konyhában robotolni.

Anno felajánlottuk neki, hogy segítünk kivágni a fákat a kertjéből, mert nagyon sok van (gyümölcsfák, fenyők tuják stb). Akkor azt mondta nem, maradjanak. De most elvárja, hogy minden hétvégén ugráljon neki a férjem és vágjuk le a fák tetejét. A diófa több mint 5 méter magas, 2 fenyő is, már lassan rálóg az elektromos vezetékekre. A cseresznyefa szintén. Mondtam neki, hogy nem fogunk minden hétvégén odaugrálni, hogy levágjunk 10 centiket a fák tetejéből vagy kivágjuk vagy hívjon X időközönként szakembert és ő majd metszegeti neki.

Nekünk is itt a kert amit most alakítunk át, a férjem is hulla fàradt a munka miatt, plusz azért néha szórakozunk, van magánéletünk. Ő meg (nem vicc) megírta előre fél évre a "beosztásunkat", hogy mikor mit kell vágni.

Nyilván nem fog összejönni, de már így is közellenség vagyok amiért megmondtam a véleményem, anyuval is összevesztem, mert nem érti, hogy ennyit miért nem tudunk megtenni.

Azt elismerem, hogy anyu mindig számíthatott a papámra (bár megvolt az ára a segítségnek), de mi a bátyámmal 1 jó szót sem kaptunk, csak folyamatosan a beszólogatásokat, lelki terrort és a kritizálást.

Anyu azt mondta legyek különb nála, de nálam ez egyenlő azzal, amit én baleknak hívok, plusz ha akarnám sem lenne időm/időnk ennyi hülyeségre.

Nem is tudom milyen tanácsot várok, csak jól esett kiírni magamból, mert már előre felidegesít az egész. Ti hogy kezelitek az ilyeneket a családban? Én sajna elég hirtelen haragú vagyok és elég őszinte ahhoz, hogy simán natúrban közöljem a véleményem, amiből aztán sértődés van.