A papám párja folyamatosan belém állt a papám születésnapján, egy idő után elegem lett, visszaszóltam, és most én vagyok a család fekete báránya, de miért?

Teljesen megértelek kérdező. Nálunk kb. pont ugyanez ment. Nagyapám még bőven az én születése előtt újraházasodott, az új feleség onnantól kezdve kavarta a szart. Hazudozott össze-vissza, mindenkit összeugrasztott, ahol csak lehetett, a másik háta mögött ment a szapulás. Nekünk mindig nagyapámat szapulta, hogy jaj, milyen nehéz mellette az élet, mert például mindig a WC mellé hugyozik és neki kell feltakarítania.

Aztán egyszer elegem lett és kiosztottam a vén k.rvát. Meg elmondtam nagyapámnak, hogy róla is milyen finomságokat szokott nekünk róla újságolni. Természetesen én voltam a szar-szemét, azóta nem beszéltünk. Ennek kb. 2 éve, és sokkal jobb minden, mert -ahogy #10 írta-, már nincs a kötelező pofavizit. Mert valóban kötelező is volt, mert ha egy héten egyszer nem mentünk hozzá, akkor a feleségétől(!) végighallgathattuk a monológját, hogy hónapok(!) óta nem voltunk képesek anyámmal nagyapámat látogatni, és hogy neki mennyire hiányzunk, mindezt úgy, hogy nagyapám is ott volt, és egy szót sem szólt. Nem, mintha nagyapám annyit mondott volna nekünk, hogy „boldog születésnapot”, de az ő születésnapjára sátoros ünnepet kellett rendezni. Ezt csak a miheztartás végett írom, hogy mennyire is szeretett minket valaha is igazából.