Most akkor csak az ő szabályaik szerint szeretnének gyakrabban látni?
Apai nagyszülőkkel sose éreztem szorosnak a viszonyt, nem is szerettem odajárni. Imádtak piszkálni, hogy milyen vékony vagyok, egyek többet, hogy kitáguljon a gyomrom. 4-5 éve már anyut is imádják előttem szidni. A kedvencem, mikor leszólták, mert egy belgyógyászati műtét után tartotta az orvos által előírt diétát.
Karácsonykor jött a szöveg, hogy jaj, szeretnék, ha gyakrabban találkoznánk. Közeledik a szülinapom, amit idén végre a saját lakásomban tudunk megünnepelni. A családi ünnepségre hívtam őket is, erre ment a szájhúzogatás, hogy hát, ők nem akarnak zavarni és ők nem értik, hogy miért nem lehet a szüleimnél tartani az ünnepséget, ahogy eddig is. Elköltöztem a szülővárosomból ugyan, de 40 perc alatt kocsival megtehető az út, de vonattal is kb. 1 óra. A nagyi és a nagypapa is könnyen mozog, autójuk is van, unokatesómért pár hónapja Pesten is simán vezetett, szóval nem hinném, hogy a közlekedés a probléma.
Nem értem, hogy ha adott az alkalom, miért nem jönnek. Ez egy olyan dolog, mint mikor az idős meg van győződve róla, hogy a fiatalnak kell telefonálni?
jaj, szeretnék, ha gyakrabban találkoznánk
Tipikus udvariassági vernyákolás volt. Meghívtad őket. Ugyan ne ők szabják már meg, hogy te hol tartod a születésnapodat...Ha lusták menni, akkor majd nem mennek és kész.
Nem szeretnének gyakrabban látni. Csak ezt mondták, mert a valódi érzéseiket ciki kimondani.
Nincs dolgod velük. Senki kedvére ne tegyél, ne változtass azon, ami neked jó. Ha jönnek, lesznek...
Szerintem is csak udvariassági kört tettek. Azért a meghívásnak már nem szeretnének eleget tenni.
Hálaistennek, legalább se téged, se anyukádat nem fogják cikizni. Problem solved. Te megtetted, meghívtad őket. Hogy ők nem élnek vele, nem a te hibád.
Én örülök, hogy végre a saját lakásomban lesz a szülinapomon. Aki lemarad, az pedig kimarad.
Köszönöm a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!