Szerintetek baj, ha a nagyszülő sokkal lazább, mint a szülő?
Sziasztok!
16/F vagyok, és lehet hogy ritka, de a nagymamám az egyetlen a rokonságban, akivel igazán jól érzem magam. A szüleim sajnos a katonás, az lesz amit én mondok nevelés hívei, míg nagymamám sokkal lazább. Nem arra gondolok, hogy bármit megenged, de pl. nemrég randiztam először, nagymamám rögtön szinte kibújt a bőréből, hogy meséljek a lányról, mutassak képet, stb. míg a szüleim szerint 16 évesen egy dolga van az embernek, hogy az iskolára koncentráljon. Mondják ezt úgy, hogy soha semmilyen panasz nem volr mág rám az iskolában.
Meg pl. volt egy eset most szeptemberben, hiogy vasárnap a nagyinál voltam (szüleim vendégségbe mentek, engem azért nem vittek, hogy tanuljak addig), hétfőn dolgozatot írtunk, unalomig tudtam az anyagot (100% is lett a dolgozat), így a nagymamám azt javasolta, hogy inkább nézzem meg vele a Forma-1-et, de ne aggódjak, ha a szüleim kérdezik, azt mondja, tanultam nála. Ja és nagymamám 85 éves létére ilyen jófej, a szüleim meg csak negyvenesek, mégis mintha 19. századiak lennének...
A nagymamád piszok jó fej, irigyellek is érte. Az enyém csak anyámat szidta, átkozta.
De akármennyire cuki is, a te nevelésed és életben elindításod nem az ő felelőssége. Így aztán lazábbra veszi a dolgokat.
Minden nagyszülő lazább, mint a szülő. Nekik nem kell az unoka életében részt vennie szervesen, nem kell nevelnie, nem kell minden problémájánál, nyűgjénél ott lenni. A szülő aggódik jobban azért, hogy minden este hazaérj, hogy jól tanulj, hogy sikeres legyél az életben.
A nagyszülő általában csak a jó dolgokról tud, vagy ha nagy bánatod van, amit épp egyszer egy évben eltudsz neki panaszolni. Ő nem fáradt a gyereknevelésben mindennap, nem nyűgös 8 óra munka után, nem kell mindennapi dolgokkal foglalkozzon, idegeskedjen, semmi dolga az unokájával, csakhogy heti egyszer szórakoztassátok egymást, panaszkodj neki, vagy épp megértően bólogasson, esetleg kíváncsiskodjon.
Természetes tehát, hgy minden veled kapcsolatos dolgot lazábban kezel.
Azt se feledd, a szigorú, meg nem értő anyádat/apádat is ez az anya nevelte. És a gyermekeivel valószínűleg ő is sokkal szigorúbb volt, mint az unokájával, attól függetlenül, hogy te nagyanyádat nem így látod, vagy ő nem így meséli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!