Mit tehetek a nagyimért, hogy ne magát hibáztassa a papa haláláért?
Nagypapám 74 éves volt, ápilis elején hunyt el és azota a mamám magába van fordulva. Folyton azt mondja ő nem tett meg eleget a papáért és sokat sír,kesereg.
Papám igen makacs embert volt, 2019ben diagnosztizáltak nála pangásos szívelégtelenséget, és vérrögöt a lábaiban. Kapott gyógyszereket, amiket nem nagyon szedett és 2019ben kellett volna mennie szívkatéterezésre amire nem ment el, mert félt. Hiába győzködtük és segíteni szeretünk volna ő nem akart kórházba menni, pedig akkor még lehetett volna segiteni rajta.
Aztán teltek az évek és egyre rosszabb lett az állapota, sokszor szúrt a szíve, fájt a háta, amputálták az egyik lábujját mert elzárodott egy ér.
Még ekkor se szedte a gyógyszereit, a mama annyit könyörgött neki hogy legalább a cigarettát tegye le. Sajnos volt hogy napi 2 dobozt is elszívott. A háziorvos is hiába győzködte senkire nem hallgatott.
Március 25én este rosszul lett, szédült és nem volt normális a vérnyomása. Szubintenzív kardiológiára, majd kardiológiai osztályra került, elkezdett fogyni,a gyógyszereket infúzión kapta. Ekkor belement a szívkatéterezésbe ez volt szerdán, mondta is az orvosa hogy megcsinálják neki péntek reggel.
Pénteken mikor mentünk hozzá látogatni,nem bírt beszélni csak folyton a plafont nézte.
Akkor közölte az orvosa, hogy a szíve végstádiumban van, nagyon gyenge és készüljünk fel a lehető legrosszabbra, már nem katéterezték meg. És kedd reggel már hívtak is hogy sajnos elhunyt.
A mama teljesen össze van törve, magát hibáztassa hogy miért nem volt szigorúbb a papával vagy miért nem vittük inkább magánklinikára ott biztos megmentik az életét. Mit tehetnék vele?
Vigasztaljuk ahogy tudjuk, egy percet nincs egyedül, de este mindig sír. Nagyon szerette őt, de ez az önmarcangolás nem tesz jót neki
Tudod az a baj, hogy ha ő maga nem akart tenni magáért, akkor ti pláne nem tehettetek, és ebbe a mamád is beletartozik. (sajnos ismerős, én édesapámat vesztettem el így)
Egy dolgot tehettek, újra és újra megerősítitek mamádat abban, hogy ő mindent megtett, ami tőle telt. Idővel könnyebb lesz neki :)
Én még annyit hozzátennék: idővel jobb lesz. Másfél hónap telt el azóta. Igen, valaki könnyebben túl tud egy haláleseten lépni. Más meg nem. Évtizedekig együtt voltak, ne várd, hogy 1-2 hónap alatt jobban lesz.
A sírás meg nem feltétlenül rossz dolog. Segít kiadni a feszültséget, és megnyugtat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!