Van itt olyan aki beadta valamelyik hozzátartozóját otthonba, de végül mégis kivette onnan?

Biztos van ilyen ember, aki hazahozta az illetőt, de biztos hogy rossz döntés volt.

Olvasva a többi hozzászólást, én nagyon olcsón megúsztam, mégse fogom soha elfelejteni.

A tesómmal már felnőttként nagymamánkat magunkhoz vettük (kihalt a rokonság), mert fizikailag kezdett leépülni, szellemileg jó volt. Ez volt 2014-ben. 2020-ig kétszer előfordult, hogy nem ismrrt meg minket, nem tudta hol van, senkire/semmire sem emlékezett, de mindkétszer azon kattogott, hogy mi sül a sütőben.

Tavaly év elején egyszercsak elkezdett romlani folyamatosan szellemileg is, de csak annyi volt, hogy időnként rájött egy ilyen "makogós, halandzsázós fázis", amikor próbált, de nem tudott értelmesen beszélni.

Aztán tavaly augusztusban egy este kezdett el demens módon viselkedni. Kézzel akarta kitörölni magának wc után, aztán előszobában akart wc-zni, tízpercenként váltás, hogy hol alszik, a tojástartót akarza megenni, meg olyan hőhullám tört rá a 25 fokos lakásban, mintha 40 fok lett volna. Ezek kicsit abbamaradtak lefeküdtünk. Aztán öcsémmel hallottuk, hogy a szobájában borogat, csatatérré változtatta, meg szószerint félt ruhát felvenni (azt mondta fél bármit felvenni). Na ekkor mentő, kórház, egy hét múlva elfekvő, szeptember közepén meg is halt. Amikor hoztam el a cuccait, mesélte a főnővér, hogy sírt, hogy az előbb összeveszett a nagypapámmal (aki 1996-ban hunyt el), meg le kellett kötözni, mert ki akarta tépni a branült.

Szóval, egy ilyen állapotú beteggel (mert vagy ez lesz, vagy előtte meghal) TE otthon mit tudsz és mit akarsz csinálni? Semmit nem tudnál. Sőt, ilyen állapotban ön-és közveszélyes lehet. Mondjuk azt hiszi, hogy fogva tartják, önvédelemből (ezt hiszi) fog egy kést, ..... Ezekért ne hozdd haza.

Kitartás!

Figyelj, ne vidd haza.

Nekem apukám kezd demens lenni. Vasárnap azt hitte hogy szerda van, kedd este negyed 10-kor kávét akart velem főzetni, azt hitte reggel van. Még aznap mikor én elmentem a kutyával a futtatóra, 6-8ig kb, ő aludt, mikor hazaértünk akkor kelt fel. Azt hitte másnap reggel van. Akarnál egy ilyennel foglalkozni? A higiéniáról nem is beszélve, a gyomrom fordul fel tőle. Takarítani kell utána mindent.

5 perc alatt össze tudnék neki pakolni csak vigyék el, de ő egy jobb otthonba akarna menni, ahova milliós összegeket kéne perkálni, plusz még várni is, és utána havi 150 ezer lenne még az ellátás. Nem vagyok hajlandó fizetni. Én már olyan idegállapotban vagyok miatta, mert 22 éve élek benne, hogy ma megyek pszichiáterhez.

Amit te a férjeddel vállvetve csináltál eddig, azt az otthonban több ápoló több műszakban, saját munkahelyén, hivatásszerűen csinálja. Nekik ilyenkor nincs házimunka, gyereknevelés, bármilyen feladat, csak az ápolás.

Neked tönkremehet a házasságod, minden emberi kapcsolatod, a munkahelyedet elveszíted, pénzed se lesz és a szerencsétlen nagyidat is meggyűlölöd végül, hiszen az elrontott, megkeseredett életednek ő az okozója, bár nem tehet róla.

A nagyit továbbra is szeresd, látogasd, amikor lehet, de ne hozd ki az otthonból! Ne legyen önvád benned, hiszen most olyan életet élhet, ami sok odafigyeléssel, szakértelemmel, játékos feladatokkal, szinten tartással meghosszabbíthatja az értelmi képességeit.

Furcsa ezeket olvasni....

Sok otthonban 1000x rosszabb ellátást kapna, akar belehalna...

Mamámat pl elkezdtek begyógyszerezni, csak le legyen rola a gond. Ha otthagyjuk, tuti belehal. Nekem a lelkem nem bírná a tudatot, hogy megmenthettem volna, de en inkabb a könnyebb utat választottam.

Tény, felügyelet otthon is kell, meg nem egyszerű sem fizikailag, sem lelkileg. De az, hogy itt ennyien így "lemondjanak" a rokonról, nekem ez fura.

És mondom ezt úgy, hogy átéltem nem a levegöbe beszélek

Tudod, 17.#, a válaszolók többsége TAPASZTALATBÓL, demens hozzátartozó mellől kommentel és igaz az, amit ír. Mi tudjuk, hogy ez milyen betegség, meg is próbáltunk sok mindent, mire az otthon lett a végső megoldás évek múlva.

Mi sem mondtunk le róla, szeretjük, látogatjuk (én pl. 8 éve), a legjobbat akarjuk neki.

Sajnálom, hogy neked rossz a tapasztalatod, én csak a jót látom a gondozók részéről, lelkiismeretes törődést, gondoskodást a betegemmel szemben.