Hogy bírta ki a nagyanyám, hogy a nagyapám gyakorlatilag tönkre tette az életét azzal, hogy elnyomó kapcsolatban élte le az életét? Bár ez csak egy dolog amiben nem tudok velük egyetérteni.

Sokszor mondják, hogy bezzeg régen működtek a házasságok. Igen, így. Asszonynak kuss volt a neve és még akkor is mosolyogva kellett bólogatnia, hogy “úgy lesz apikám”, amikor a vén sz@rosa éppen kiselőadást tartott arról, az amúgy 50 éve háztartást vezető feleségének, hogy hogyan is készül a jó húsleves. Ismerek olyan vénembert, aki úgy élt le egy életet egy lakásban (ahol azért legyünk őszinték, nem nagyon van “férfimunka”, nem kell kerítést javítani, vagy tüzifát behordani), hogy semmire rá nem tette a kezét otthon, ő nem mosogathat, mert ekcémás, ő nem porszívózhat, mert allergiás, hazaért a munkából, azt lógatta a tökeit, míg a felesége szintúgy a munkából hazaérve meg kezdte a háztartást meg az ebédet. Nem tudom egyes férfiaknak miért jó előadni a mozgássérült, értelmi fogyatékost, szerencsére egyre kevesebb nőnek kell már az ilyen nyamvadék.

A szüleim és nagyszüleim is ilyenek valamilyen szinten belém van nevelve ez a típusú életfelfogás, de mindent megteszek, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe, mert szerencsére van döntési lehetőségem. Vannak ilyen típusú emberek, kényelmes mert nem kell döntéseket hozni, felelősséget vállalni a tetteinkért és kibújni a komfort zónánkból. Sajnáltatjàk magukat hogy milyen szerencsétlen sorsuk van, de nem változtatnak rajta eszükbe nem jut. És aztán ők is elnyomják azokat akikről úgy gondolják, hogy náluk gyengébbek. Régen lehet kevesebb lehetőség volt, de ma már nem így van, aki nem változtat az megérdemli a sorsát.