Nem tudom felfogni, és elfogadni, hogy mi történhetett a nagymamàmmal(?) Tegnap elveszítettük őt.

Sajnos elég messze éltünk egymàstól, és az utóbbi időben ritkán làtogattuk, csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Most lett volna 85 éves, a szeme beteg volt, és nagyon rosszul làtott màr. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a màsik fiàval, apukàm bàtyjàval élt, de ő elég súlyos alkoholista, a mamàm is tartotta őt el. Szóval ez is oka volt, hogy nem mentünk, màrmint mi mentünk volna sűrűbben, mindig mondtuk neki, apukàm győzködte, de nem akarta, egyszerűen a körülményeik miatt sem, vagy mert szégyellte a fiàt, aki iszik, meg ő néha kicsit goromba, apukàm azt mondja, hogy ő nem akarta, hogy menjünk de tudtunk a helyzetről, ez nem volt titok, hogy iszik. Illetve a mamàm, amióta rohamosan romlott a szeme àllapota, gondoljuk, hogy zavarta, hogy nem volt nàla tisztaság, ilyesmik, de mindig mondtuk, hogy ez minket nem érdekel. Àltalàban anyukàm hívta telefonon, illetve apukàm is, csak ő külföldön dolgozik, és ritkán van itthon. Nagyon bàntotta màr őt évek óta a helyzetük, küldött neki pénzt időnként, de ezenkívül sokat nem tudott tenni, màrmint màr évekkel ezelőtt felmerült, hogy elhozzuk őt ide, egy közeli idősek otthonàba, még ő is említette ezt meg, de akkor mi lett volna a fiàval, így nem akarta ezt végül.. Mindig azt mondogatta, hogy neki màr jó ez így. Szóval az történt, hogy anyukàm hívta őt, múlt csütörtökön, de a fia vette fel, és mondta, hogy kórházban van. Nem tudott anyukàm belőle túl sokat kiszedni, hogy mi történt, mert akkor is ittas lehetett. Csak valami olyasmit mondott, hogy sérvvel vitték be. Azonnal hívtuk a kórházat, ott azt mondta nekem a nővér, hogy 2 napja volt a műtét, utàna egy kicsit magas volt a vérnyomása, de egyébként jól van, màr 1 dl folyadékot ihatott. Akkor annyira megvoltam ijedve, hogy le sem esett, hogyha màr 2 napja volt a műtét, akkor hogyhogy még csak ihatott, és ilyen keveset. Màsnap elindultam le, a kórházba, tudtuk, hogy làtogatni nem lehet, de akartam vinni neki pàr ràgcsàlnivalót, meg vàltàs hàlóinget, tisztàlkodószereket, ilyeneket. Közben anyukàm hívta a kórházat, és tudott beszélni azzal az orvossal, aki műtötte, aki azt mondta, hogy nem sérv volt, hanem kilyukadt a gyomra.. Azt mondta, csak azt eheti, vagyis még inkább csak ihatja, amit a kórházban kap, cuccokat le lehet neki adni a portàn, de névvel, tajszàmmal együtt. A tajszàmàt azt nem tudjuk, így úgy döntöttem, nem viszem le, mert elvileg hàlóinget, ilyesmiket is kapott ott, így azt gondoltam, nincs értelme le buszozni 200 km-t. Azt is mondtàk még aznap, hogy màr kikísérték, segítettek fürdeni neki. Apukàm telefonàlt szombaton a kórhàzba, egy nem túl kedves nővér valami olyasmit mondott neki,hogy vàltozatlan az àllapota.. Illetve apukàm szépen megkérte, hogy nem lehetne-e kivételesen, hogy kisegítik őt a telefonhoz, hogy tudjon vele beszélni csak pàr szót. Mert, hogy az egyik legborzalmasabb ebben az volt, hogy a mamàm az is egyetlen telefonjukat otthon hagyta, ezért nem tudtunk vele beszélni. Persze azt mondtàk apukàmnak, hogy ezt nem lehet. Anyukàm vasàrnap csak d.u. érte el őket. Hosszas vàrakozàs utàn egy orvos közölte, hogy reggel 3/4 10-kor meghalt.. Àllítólag, reggel 8 -kor még rànéztek és minden rendben volt. Azt mondta az orvos, hogy hashàrtyagyulladàsa lett.. de 8kor elvileg làzmérőzték, akkor nem kellet volna màr, hogy làza legyen akkor? Nem értjük.. és azt is mondtàk, hogy a műtét jól sikerült, akkor hogy lett hashàrtyagyulladása? Borzalmas ez az egész, hogy nem lehettünk ott vele, nem búcsúzhattuk el.. hogy igazat mondtak-e egyàltalàn, hogy 3 napig jól volt.. hogy figyeltek-e rà.. Apukàm is teljesen ki van ezért, és azért is, mert nem töltöttünk vele több időt. Én is nagyon bànom, és azt is, hogy nem mentem el azzal az egy rohadt hàlóinggel, hogy legalább, ha azt megkapta volna, abból talàn tudta volna, hogy tudunk az egészről, és nincs teljesen egyedül. Azt sem tudjuk, hogy a nővérek mondták-e neki, hogy kerestük őt.. Olyan hülyék voltunk, és erre nem is gondoltunk, hogy nem jön ki a kórházból, hogy nem kértük őket meg, hogy adjanak àt neki egy üzenetet.. Màr azt tervezgettük, hogy elhozzuk őt ide hozzànk, ha belement volna, és itt làbadozott volna, itt àpoltuk volna. Nem tudom, apukàm hogy fogja ezt megbocsàjtani magànak, hogy nem tettünk valamit hamarabb, mert a mamàmnak végig kellett néznie, ahogy a màsik fiànak tönkre megy az élete, nem volt elég a szembetegsége.. Én is bànom, hogy nem hívtam legalább őt fel gyakrabban, csak az az igazság, hogy mamàm mindig leràzott hamar, meg anyukàmékat is, mert valahogy a telefon is csak idegesítette őt, mert nem làtta màr azt sem jól, és nem tudott rajta kiigazodni. De amikor ott voltunk, nézegettük a régi fényképeket, meg beszéltünk a régi időkről, sokszor felcsillant az arca, és jól esett neki ezekről beszélni, làtszott rajta, meg engem is.sokat puszilgatott, ölelgetett..

Azt nem írtam, hogy apukàm a bàtyjàval próbàlt beszélni, hogy menjen el dolgozni, stb. ,de nem nagyon lehetett vele, illetve a mamàm az utóbbi időben nem is akarta, hogy apukàm beszéljen vele, mert félt, hogy összevesznek, stb.. Bocsi, hogy nagyon hosszú lett.. Előre is köszönöm, ha valaki ír.