Szerintetek igaza van anyukáméknak?

Az előtörténetünk úgy néz ki, hogy anyai nagyszülőmék mindkét gyereke (anyukám és a bátyja is) elváltak sok évvel ezelőtt, így sokat voltunk náluk. Akkor még frissebbek voltak szellemileg, mint most (kb. 15 éve volt ez), viszont akkor is sokat panaszkodtak arra, hogy minek annyi unoka a nyakukba. Időközben aztán összevesztek a nagybátyámmal és neki a két lányát (unokatestvéremék) is lekoptatták. Amíg a közelükben éltünk, folyton ellenőrizgettek minket nyári szünetben, hogy “otthon legyünk”, többször el akartak venni anyától, cirkuszoltak is. Anya sokat várt rá, hogy rendeződjön a viszonyuk. Végül most tavasszal, amikor a tesómmal érettségiztünk, kinyögtek egy olyat, hogy minek nekünk ez, miért nem megyünk 3 műszakolni a gyárba, merthogy csak az az igazi munka és ne legyünk már pl. tanárok (az én esetemben), merthogy szerintük a szellemi foglalkozást űzők a “társadalom szajhái”. Ekkor anyukám megelégelte ezt és megszakítottuk mindhárman velük a kapcsolatot. Én Szegedre mentem tanulni, kollégista lettem, anyáék felköltöztek Pestre a tesómmal, mivel utóbbi odajár most egyetemre + diákmunkázik, anyukám pedig dolgozik. Anya időközben újra terhes lett, tehát lesz egy féltestvérünk nemsokára. Sem a pesti költözést, sem a babát nem akarta elmondani nagyszüleimnek. Nem is kerestek minket. Sem szülinap, sem névnap, semmi... Viszont néhány napja elkezdték folyamatosan hívogatni anyukámékat. Ilyenkor az ember azt várná, hogy normálisan reagáljanak, de ilyeneket mondtak, hogy “nem is tudták, hogy a tesóm Pestre megy egyetemre, mert azt hitték, hogy egy hónap múlva kibukik onnan”, meg amikor anya bevallotta nekik a költözést, ennyit, hogy “itt hagytatok minket?”. Mintha nem ráztak volna le minket úgy, ahogy.

Beszéltem a tesómmal erről és anyával azon a véleményen vannak, hogy elengedik a nagyszülőket. Sem a baba, sem a saját életükbe nem akarják őket többet. Szerintetek nagyon igazságtalan lennék, ha velük értenék egyet ebben a dologban...?